A Bandai Namco adja ki a Get Event

Link másolása
A Painkiller: Hell & Damnationről elhíresült Farm 51 bejelentette, hogy a Bandai Namco fogja kiadni készülő játékukat. A kiadó nagy reményeket fűz a jövőre érkező Get Evenhöz.

A Get Event immár lassan két éve, hogy leleplezték, mivel még 2013 decemberében leplezte le a Farm 51. A játéknak eddig nem volt kiadója, most azonban a fejlesztők bejelentették, hogy a Bandai Namco állt be a játék mögé. A bejelentésből az is kiderült, hogy a japán vállalat nem csak a kiadásban, de a fejlesztésben is segédkezik majd (aka finanszírozza egy részét a munkálatoknak). A játékról a Namco pozitívan nyilatkozott, sőt megemlítették, hogy jövőre az egyik zászlóshajója lesz a cégnek a Get Even.

A Get Event a Painkiller: Hell & Damnationről és a Deadfall Adventuresről elhíresült Farm 51 fejleszti. A játék egy sci-fi FPS lesz, melyben a fejlesztők a single player és multiplayer módok összemosását ígérik. Állítólag a játékos sosem tudhatja majd, hogy ember vagy gép által irányított ellenfélbe botlik-e. A címben lesz történet is, melyet mindkét fél oldalról végigjátszhatunk majd. Megjelenés valamikor jövőre PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

3.
3.
felegyi
#2: Igen, erre épül az egész játékmenet, így befolyással bírunk a történésekre.
2.
2.
Thor Vath
És a jobb alsó sarokban lévő kis képernyőn vajon miért a pár másodperc múlva bekövetkező jövőt látjuk? Tán csak nem megint valami időmanipulációs játékkal állunk szemben?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...