Kôna - te túlélnél egy természetellenes hóvihart?

  • Írta: zoenn
  • 2015. november 3.
  • Hír
Link másolása
A Kôna egy epizodikus megjelenésű, történet-vezérelt horrorjáték, amely az 1970-es évek kanadai vadonjában játszódik. Hősünk egy háborús veterán, akinek a zord körülmények ellenére egy sor rejtélyt kell megoldania.

Imádunk a téli vadonban túlélni, ezért nagyon örülünk a 2012-ben alakult québeci Parabole bemutatkozó alkotásának. Noha a Kôna alapjában véve egy epizodikus megjelenésű, narratíva-vezérelt alkotás, legalább olyan nagy szerepe lesz a túlélésnek is.


A bejárható téli táj ezernyi titkot rejt, de ezt a történet elején hősünk, a koreai háborút megjárt veterán, Carl Faubert még nem tudja. A fickó most magánnyomozóként keresi a kenyerét, aki egy rutinmegbízás keretében utazik le az észak-kanadai Atamipek Lake-be. Ügyfele egy gazdag rézbánya-mágnás, W. Hamilton, aki azzal vádolja a helyi Cree-közösséget, hogy tönkretette és kirabolta a vadászkastélyát. A helyieknek erre jó oka volt, szerintünk Hamilton feldúlta a szent földjüket haszonszerzés céljából.


A Kôna nagy kanállal merít a modern túlélőjátékokból, ugyanakkor mély történetmeséléssel és fejtörőkkel spékelik meg - a cél az, hogy a műfajok közti határok elmosódjanak. A környezetünket nekünk kell felfedeznünk, de meg kell küzdenünk az elemekkel is, ha nem akarunk halálra fagyni. A játékból nem hiányzik a járművezetés és a lövöldözés sem. 

A fejlesztők négy epizódot terveznek, egyenként 1-2 óra játékidővel és VR-támogatással. A hangulatos zenei aláfestést a québeci népi együttes, a Curé Label szolgáltatja majd.

Az első epizód, a Kôna: Day One januárban landol PC-n. 

3.
3.
jolvokq
jó lesz király váratós ugyan ez a motor van a kholat alat is nagyon kírály game volt az is :D
2.
2.
Cellator
Jól visszaadják a berendezési tárgyak a 70-es évek érzését. Csak ne legyen nagyon bugos..
1.
1.
joshfeed
Evil Dead téli helyszinen ? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...