AR-szemüvegen dolgozik az ASUS

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 16.
  • Bejelentés
Link másolása
A tajvani cég vezérigazgatója megerősítette, hogy saját AR-szemüveg fejlesztésébe vágtak. Ha minden jól megy, az újdonság jövőre kerülhet boltokba, és remélhetőleg az árcédulája is barátságos lesz.

A VR helyett az AR mellett tette le a voksát az ASUS, a cég vezérigazgatója, Jerry Shen azt mondta, a kiterjesztett valósággal operáló eszközök hasznosabbak lehetnek, mint azok, amelyek teljes virtuális valóságot nyújtanak. Shen szerint az AR nagyon fontos lesz az emberek hétköznapjaiban.


Mindezt annak apropóján mondta el, hogy a cég megerősítette, saját AR-szemüvegen dolgozik. Egyelőre nem sokat tudunk róla, azt mindenesetre már rögzítette az ASUS, hogy jövőre szeretnének előrukkolni vele. A korábbi hírek szerint a tajvaniak nemrég még arról tárgyaltak a Microsofttal, hogy ők készíthetnék el a HoloLens olcsóbb változatát (ennek a fejlesztői verziója 3 ezer dollár lesz), ehhez képest érdekes fejlemény, hogy inkább saját eszköz fejlesztésébe kezdtek.

2.
2.
antiqwiz
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én már nagyon várom ezeket a virtuális kütyüket! Egyik nagy vágyam hogy a szabadban vagy akárhol, virtuális környezettel vegyítve játszhassak. Példának mondanék egy animét ami ilyen témát dolgoz fel: Sword art online.
1.
1.
Paint
Nos, akkor sok sikert nekik, kíváncsian várom, mit hoznak majd ki belőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...