Ezúttal is túlteljesített az EA

Link másolása
Az elmúlt, október és december közötti negyedévet is jobban zárta az EA, mint várták. Nyugaton továbbra is az első számú kiadó Xbox One-on és PS4-en, de a PC-s játékosokat is visszahódítanák.

Jól zárta az évet az Electronic Arts: a várt 1,775 millárd dolláros várt bevétel helyett 1,803 milliárd dollárt könyvelhetett el az EA tavaly október és december között - jelentették be a nemrég megtartott pénzügyi konferencián. Olyan játékok jelentek meg tavaly, mint a Need for Speed és az új, több mint 13 millió példányban leszállított Star Wars: Battlefront. Előbbit egyébként kétszer annyian vásárolták meg, mint az előző epizódot.

A cég nyugaton továbbra is megtartotta a vezető pozícióját a konzolpiacon, hiszen Xbox One-on és PS4-en is az EA az első számú kiadó. Ha már konzolok: a cég szerint összesen a két konzolból közel 55 millió példány fogyott, ami majdnem a duplája annak, amit az előző generáció teljesített anno ugyanebben az időszakban. A számból egyébként egy kis fejszámolással megtudhatjuk, hogy nagyjából hogyan állhatnak az új masinák. A Sony legutóbbi jelentése szerint 35,9 millió PS4 fogyott, így ebből kikövetkeztethetjük, hogy az Xbox One 19,1 millió darabszámnál járhat.

A kiadó az utóbbi napokban kitért arra is, hogy szeretnék visszanyerni a PC-s játékosok bizalmát. Az Originen ezért hozták létre az On the House nevű akciót, melyben ingyen játékokat osztogatnak. Emellett az Origin Access bevezetése is biztos segíti majd a megítélésüket.

16.
16.
Hunszi
Nyugaton jó, hogy elsőszámú kiadó a konzolokra, mivel a FIFA s a MADDEN szériát veszik, mint a cukrot állandóan.
15.
15.
Heldengeist
#14: Téged. Nekem talán a Bad Company 2 óta, vagyis az elmúlt 6 évben, két játékuk jött ki, ami érdekelt a DA:I és a ME3 és csak konzolra veszek tőlük játékot az Origin miatt. A láthatáron sincs akár csak egy harmadik, aminek akár csak hajszálnyi esélye volna.
14.
14.
RangerFox
Nekem eddig se volt bajom az EA-val, már réges rég kiengeszteltek minket..
12.
12.
hedzsooo
Meh, eléggé maszlag-szerű infók ezek az uborkától, azaz Origin Access-The Vault sem szimpi nekem, mégha elsőre jól is hangzik talán, de ne legyen igazam, legyenek jobbak PC-s fronton végre
11.
11.
DON GONDOCS
Ha már ilyen jól megy jöhet a Watchdogs meg az AC Unity remastered :)
8.
8.
Caleon
fojesz, ezeket direkt nem rúgjátok ki innen?
7.
7.
delphijos
Tök jó hogy gyakorlatilag minden hírnél valahogy előcitáljátok a Battlefront-ot, és felváltva szidjátok. Gondolom mások is úgy élvezik mint én, és alig várják hogy megint olvashassák bármelyik random hírnél.
4.
4.
leviske
És ez az elsőbbség bevétel vagy kritikák alapján értendő? PC pedig ki az első? Activision vagy Ubisoft?
1.
1.
Heldengeist
Ha engem meg/vissza akarnak nyerni maguknak, ahhoz erre van szükség
• csináljanak jó játékokat
• ne erőltessék az MMO vonalat
• DLC nélkül is legyenek teljes értékűek
• (opcionális) számolják fel az Origint, vonják össze a Steammel
• (opcionális) ha már nyomják az Origint, a régebbi játékaikat is lehessen aktiválni
• (opcionális) ha már a régebbi játékaikat nem lehet aktiválni adják vissza rá a terjesztési jogot a Valve-nak és lehessen ott
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...