A Rising Storm 2: Vietnam még a tavalyi E3-on mutatkozott be, és ugyan már akkor is belenézhettünk egy trailer erejéig, az első gameplay jelenetekre eddig kellett várni. Kétperces kedvcsináló következik.
A tavalyi E3-on derült ki, hogy a vietnami háborút dolgozza majd fel a Rising Storm-sorozat új felvonása, ami azt jelenti, hogy az amerikaiak és a vietnamiak két-két frakciója mellett tehetjük le a voksunkat, amikor úgy döntünk, megméretjük magunkat a játék csatáiban.
A változatlanul realisztikusnak ígért meccseken akár 64 játékos is részt vehet majd, és nem árt alaposan megfontolnunk a választásunkat, elvégre mindegyik csapat más-más erősségekkel és harcmodorral rendelkezik.
A Rising Storm 2: Vietnam még idén megjelenik.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.