Emlékeztek még a The Settlers: Kingdoms of Anteriára? A sorozat legutolsó darabját egy free-to-play városépítős-háborúzós címként képzelte el a Ubisoft. A 2015 óta zárt bétafázisban leledző RTS-t tessék szépen elfelejteni, hiszen a BlueByte új irányba ment el, így megszületett a Champions of Anteria.
A játékban öt különböző bajnokot irányíthatjuk, mindegyikük egy-egy elemi erőnek (víz, tűz, fém, természet és villámlás) parancsol. Közülük hármat vihetsz magaddal egy küldetésre, így csapatod összeállításán múlik majd a sikeres stratégiád - mint a Magickában.
Az elemei erőket kombinálhatod is, például az egyik hőssel vizet fakaszthatsz, majd a másikkal beleengedhetsz abba némi elektromosságot - máris kész a területre ható támadás.
A bajnokok egyébként különböző kasztokba tartoznak: van köztük lovag, íjász, szerzetes, rugó és így tovább. Azért a bázisépítésről sem kell teljesen lemondanunk: központi helyünk a falu, ahol a küldetéseinket vehetjük fel, illetve az erőforrásainkat menedzselhetjük. Néhány épületet is felhúzhatunk (a slotok száma limitált), craftolhatunk, de a játékban inkább az akción lesz a hangsúly. Nem véletlenül hagyták el a The Settlers nevet.
A Champions of Anteria augusztus 30-án landol PC-n digitális formában.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.