Eléggé biztosra vehető, hogy a Call of Duty: WWII a Nintendo új konzolján is napvilágot lát. Elsőként a Beenox csapata osztott meg egy képet a Twitteren, amin a stúdió tagjai két kanadai katonával pózolnak. A fejlesztők közül ketten is CoD-os pólót viselnek.
Aki nem tudná: a Beenox a Certain Affinityvel és a High Moon Studiosszal készítette el a Modern Warfare Remasteredet, de ő felelt a Black Ops III PS3-as és Xbox 360-as portjáért is.
Mivel a csapat az Activision tulajdonában van, könnyen elképzelhető, hogy valamilyen módon kapcsolódnak a WWII-höz - talán ők írják át Nintendo Switchre?
Egy másik, eléggé egyértelmű jel: a Call of Duty hivatalos honlapján immáron összekapcsolhatjuk a profilunkat a Nintendo-accountunkkal. Ezt a lehetőséget a Black Ops III 2015-ös premierjekor eltávolították az oldalról, és a tavalyi Infinite Warfare debütjekor sem lehetett ilyet csinálni. Talán nem lehet véletlen, hogy a WWII megjelenése előtt újra megtehetjük.
Az Activison egyelőre nem jelentette be a játékot Nintendo Switchre, de esélyes, hogy a júniusi E3-on erre is sor kerül. A Call of Duty: WWII november 3-án érkezik.
Ugyan azt mondom erre is mint destiny2 nél, hogy a Payday2 switch verziót látván, én mint fps rajongó, gameplay videóra se vagyok kíváncsi nemhogy a játékra.
Remélem több ember örül a hírnek mint aki ellenzi
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.