A Destiny 2 PC-s bétája még csak mostanában fog elrajtolni, de a konzolos rajongók már szeptember elején felkerekedhetnek, hogy társaikkal karöltve ismét megmentsék a Földet. Befutott az utolsó trailer.
A Destiny 2 PC-s bétatesztje augusztus 28-án veszi kezdetét az előrendelők számára, a többiek pedig egy nappal később, augusztus 29-én csatlakozhatnak, és egészen augusztus 31-ig játszhatnak a játékkal. A több mint 80 küldetést ígérő űrkaland viszont a konzolokon hamarosan bekopog, hiszen PlayStation 4-re és Xbox One-ra már szeptember 6-án megjelenik.
A PC-s változat kicsit később, október 24-én várható.
Az elsőről annyit tudok hogy úgy maradt meg a köztudatban mint egy sztori / single content terén csalódást keltő FPS MMO, ami gyakorlatilag egy Diablo grinder azzal a céllal hogy szerezz nagyobb számokat hogy még nagyobb számokat lőj vele pusztán a cél érdekében, ami az hogy még nagyobb számokat lelőve még nagyobb számokat lövő fegyvert kapj. A Diablo számomra addig volt érdekes amíg kísérletezni tudtam vele, és engem is elkapott a gépszíj, de te jó isten de bánom azokat a sok száz órákat elpazarolva a semmire. Na most erre nincs igényem újra csak FPS-be öntve, és nem igazán érzem vagy hallom hogy bármi többet ajánlana.
Valaki nem tud egy story összefoglaló oldalt? Nekem teljesen kimaradt az 1 és szerintem kellene hogy ezt értsem.
Köszi előre is,
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.