Kulisszák mögött a Hearthstone - The Witchwood

  • Írta: szlav
  • 2018. április 16.
  • Videó
Link másolása
Ben Brode és társai leültek egy videó erejéig, hogy meséljenek nekünk a Witchwood fejlesztéséről. Megtudhatjuk, hogy honnan kapták az ihletet a rémisztő szetthez, és azt is, hogy milyen nehézségekkel kellett szembe nézniük a munka során.

Kísértetek, farkasemberek és egy elátkozott erdő - ezzel a tematikával erősített az április 12-én megjelent Witchwood kiegészítő. A 135 lappal és egy vadiúj PvE-móddal felvértezett csomag épp azt a vérfrissítést hozta, amire a Goblins and Catacombs után már jócskán szükségünk volt.

Persze nem kis dolog ennyi lapot kigondolni, mindegyiket megrajzolni, animálni, no meg persze megbizonyosodni arról, hogy úgy működnek majd élesben, ahogy az várható. Erről beszél most nekünk a Hearthstone fejlesztői csapata, akiktől többek közt azt is megtudhatjuk, hogy kinek van a legjobb Worgen-üvöltése a Blizzard háza táján.

Nektek hogy tetszik eddig a Witchwood? Aki még nem tett vele próbát, az PC-n és Mobilon ingyen megteheti.

14.
14.
Scat
Sámánhoz elég lenne, ha nerfelnék a Saronite Chain Gang-et. Persze a Shudderwock-nak jobban örülnék, tudnám mire fordítani azt az 1600 port.
13.
13.
hadzsime
#11: Meg sem fordult a fejemben, hogy lenerfelnék. Egy ideig tényleg az volt az uralkodó pakli, de az aggro pala és a secret mage nekem erősebbnek tűnt, szóval nem nagyon számítottam rá. Na meg ugye mindenki arra tippelt, hogy a Doomguard be fog kerülni a Hall Of Fame-be(mint az Azure Drake vagy Sylvanas), de nem tették bele, szóval az a maradék gyanúm is megszűnt azzal kapcsolatban, hogy ez a pakli probléma lenne a fejlesztők szemében.

#12: Lehet, hogy igazad van. Most, hogy nézegettem az elterjedtebb paklikat, úgy láttam, hogy a Baku-s páratlan paklik elterjedtebbek. Azért jobban örültem volna neki, mint a Shudderwocknak, habár ha változtatnak rajta valamit, akkor lehet, hogy bezúzhatom a lapot 1600-ért és legyárthatom Baku-t vagy Greymane-t, szóval nincs még minden remény elveszve :D
12.
12.
sloth
#5: Greymane miatt nem kell szomorkodnod, mert nem olyan erős mint aminek látszik. Persze control ellen jó móka, de nem több... Nálam eddig 30 nyert meccsből 1-et hozott le önmagában... A tempó rugó nélküle is megvan, nyugi :D
11.
11.
Mr.Dead
#9: Mondjuk arra gondolhattál volna, hogy nerfelik a cube ot, lévén aggeon kívül nem lehet mással verni. (A combo priest verte még simán de az kiesett)
10.
10.
Chrysh
#9: Nembaj fogsz kapni Warsong Commander szintű jó lapokat a nerf után :D
9.
9.
hadzsime
#7: Na zsír. Imádom mikor egy pakli kulcselemét lenerfelik a picsába és jófejségből az adott lap költségét teljesen visszatérítik, de a maradék 29 lapot leszarják. Gondolom most akkor a Cubelockkal jól meg fogom szívni.

#8: Az is lehet, hogy csak az animációt gyorsítják fel / változtatják meg, de én is arra tippelnék, hogy valami olyat változtatnak rajta, amitől teljesen hasznavehetetlen lesz.
8.
8.
Mortis
#5: #3 igazából hogy is lehetne rendesen nerf-elni? csak adott számú battlecry-t másol talán? vagy megtiltják a duplikációt? bárhogy is, használhatatlanság lesz a vége, ami ugye bevett gyakorlat a Blizz-nél.
7.
7.
Mr.Dead
#5: Elméletileg a héten szólnak róla mi lesz a shaman sorsa, meg a Cube ot is figyelik szóval neki is megy majd a nerf.
6.
6.
hadzsime
#4: Ez érdekes, a kieg. előtt mindenki arról beszélt, hogy most az aggronak végleg befellegzett, de ezek szerint tévedtek.
Ja, a Cubelock az elég vicces. Pár hónappal a kieg. előtt gyártottam le hozzá a lapokat, mert jó befektetésnek tűnt a rotáció miatt(ebből ugye csak 2 lap hagyta el a standardet). Most pedig úgy tudok játszani a paklival, hogy csak annyit kellett rajta változtatnom, hogy a két Mistress of Mixtures-t kicseréltem két Rotten Applebaum-ra.
5.
5.
hadzsime
#3: Tudom, nem is azért írtam mert erősnek tartom, csak a kombó úgy fut le mintha az összeomlás szélén állna a játék. A sámán ledobja a lapot és kb. megfagy neki a játék, a Shudderwock pedig megállás nélkül pofázik és másolja magát. Inkább tűnik bugnak mint feature-nek. Olyan mintha a fejlesztők nem is számítottak volna erre a paklira.
Egyébként reménykedtem, hogy az ingyenes lap, amit kapok az Baku vagy Greymane lesz, erre megkaptam a fent említett katasztrófát, ami azért gond mert nem merem legyártani a paklihoz szükséges lapokat. Attól félek, hogy megcsinálom a drága paklit, aztán srácok a Blizznél lenerfelik/kijavítják és én pedig ottmaradok egy drága, de használhatatlan paklival.
4.
4.
Mr.Dead
#2: Nem rage, csak szimplán rossz a kieg. A hero power upgrade miatt az aggrok melegágya a HS jelenleg, ott van még mindig a Cube, na meg ugye ez az idióta shaman. ( komolyan, így ezt a lapot ki találta ki? )
3.
3.
Mortis
#2: Spell Hunter-rel könnyen verhető. s az még annyira nem is degenerált mint a Paladin-nok.
2.
2.
hadzsime
#1: Te is belefutottál egy Shudderwock sámánba?
1.
1.
Mr.Dead
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...