Eddig összesen három évadot élt meg a Netflixen futó Daredevil, most azonban kiderült, hogy a rajongók hiába várnak egy negyedikre. A Luke Cage és az Iron Fist után most a Fenegyerek is guillotine alá került, ezzel tehát jócskán megcsappant a Marvel-sorozatok jelenléte a streamingszolgáltatás könyvtárában.
A nagyobb összképet tekintve nem meglepő lépés ez, hiszen valószínű, hogy a Marvel, mint Disney-tulajdon, elsősorban a jövőre debütáló saját videóstreaming-szolgáltatásukra koncentrálná a szuperhősös sorozatokat is. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Disney+ berkein belül innen folytatódhat majd a sorozat, de maga az IP így hazai pályán maradhat majd.
A bejelentés után egyébként csupán két Marvel-cím maradt a Netflixnél. Idén áprilisban berendelték a Jessica Jones harmadik évadát, a The Punisher második évadára pedig tavaly december óta várunk.
Egyszerűbb lelőni a Marvel cuccokat.
Sok szempontból igazán különlegeset alkottak ezzel a készítők, de sok sebből vérzett is már a széria. Szép volt, jó volt, elég volt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.