Apple Arcade
Az Apple is csatlakozik az előfizetéses játékszolgáltatások táborához, így az EA Access és az Xbox Game Pass modelljét követve szeptember 19-én elindul az Apple Arcade, ami 5 dolláros havidíj ellenében kínál majd kezdetben több mint száz különböző címet. A játékok mindegyike játszható lesz majd iPhone-on, iPaden, Macen és Apple TV-n.
A kezdeményezés mögé többek között a Konami és a Capcom is felsorakozott. Előbbi a Q Games fejlesztette Super Frogger nevű játékkal képviseli majd magát a platformon, míg a Capcom a Shinsekai: Into the Depths címre keresztelt platformerével jelenik majd meg a szolgáltatásban. A komoly témákat feszegető alkotásairól híres Annapurna Interactive a Simogóval közösen készített játékot, ez lesz a Sayonara Wild Hearts.
A szolgáltatás 150 országban rajtol majd el, köztük itthon is.
Novemberben indul az Apple TV+
Tim Cook a tegnapi Apple-konferencián hivatalosan is megerősítette, hogy november 1-jén indul az Apple TV+, ami többek között a Netflixnek, a szintén év végén induló Disney+ (ami kicsit drágábban, és két héttel később indul), az Amazon Prime és a Hulu szolgáltatásának lehet majd a konkurenciája. Szerencsére itthon is elérhető lesz majd a streamingszolgáltatás, méghozzá 1890 forintos áron. Akik iPhone-t, Macet vagy Apple TV-t vásárolnak, azok automatikusan kapnak egy egyéves ingyenes előfizetést.
Ami az exkluzív tartalmakat illeti, egészen változatos sorozatokkal indul majd a szolgáltatás. Ott van például a Steve Carell, Reese Witherspoon és Jennifer Aniston nevével fémjelzett The Morning Show, a Hailee Steinfeld főszereplésével készült Dickinson, illetve az előzetest is kapott Jason Momoa-féle See című sci-fi-sorozat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.