A jövő év egyik legfontosabb játéka, a Cyberpunk 2077 tavasszal már a boltokba kerül, ezzel erősítve a PC, a Stadia, a PlayStation 4 és az Xbox One kínálatát. Magától értetődő lenne, hogy a CD Projekt RED emellett készül az év végén esedékes generációváltásra is, de a lengyel stúdió üzleti tevékenységéért felelős alelnöke elárulta, hogy a várva-várt szerepjáték valószínűleg nem vesz majd részt a PlayStation 5 és a Project Scarlett nyitókínálatában.
Michal Nowakowski a CD Projekt RED legfrissebb üzleti konferenciáján megerősítette, hogy előbb-utóbb természetesen a lengyel stúdió is fejleszt majd az új konzolokra, de egyelőre semmi konkrétumot nem hozhat nyilvánosságra - a portokról szóló információkat sem. Habár szinte biztosra vehetjük, hogy a Cyberpunk 2077 előbb-utóbb megjelenik majd a Microsoft és a Sony új gépein, Nowakowski elmondása szerint erre nem kerül majd sor az első néhány hónapban.
A lengyel üzletember hozzátette, hogy a CD Projekt RED elsősorban mindig is PC-re fejlesztett, ezt a platformot favorizálják, ami egyben azt is jelenti, hogy készen állnak az erősebb hardverrel rendelkező konzolok fogadására is.
A beszélgetés során szó esett a Cyberpunk 2077 többjátékos módjáról is, amely utólag, az egyjátékos történetet követően érkezik majd. Első sorban a monetizáció kapcsán merültek fel kérdések, a CD Projekt azonban egyelőre nem tudott tiszta választ adni arra, hogy miként húznak majd hasznot a játékmódból.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.