A Microsoft bejelentette, hogy elkészült az eredetileg Xbox-on debütált Halo 2 PC-s változata, mely jóval szebb és komolyabb lesz konzolos elődjénél.
A Microsoft bejelentette, hogy elkészült az eredetileg Xbox-on debütált Halo 2 PC-s változata, mely jóval szebb és komolyabb lesz konzolos elődjénél.
A játék május 8-án kerül boltokba, ugyanazon a napon, mikor elérhetővé válik a Microsoft Windows Live névre hallgató szolgáltatása is, mely havidíjas lesz ugyan, azonban rengeteg plusz érdekességgel várja majd a játékosokat. A Halo 2 a DirectX 10-es effektek révén egy jó gép mellett megkövetel magának egy példányt a Windows Vistából is, miután csak azon hajlandó elindulni - más operációs rendszerek nem támogatottak!

@lordrat: tolem osszemerhetjuk tudasunkhat halo1 ben ^^ par napot gyakorlok mert mar reg jatszottam aztan toljuk :P
A játékról meg annyit hogy én örülök neki hogy kijött pc-re bár elég izmos gép kell hozzá!
nincs már más érved mint a hozzászólások száma.ez aztán ok a tahóskodásra.
a szinted óvodás.(bár nem akarom az ovisokat sértegetni)
hozzászólhatsz te százezerszer is,akkor is tahó maradsz.(szerintem nem én vagyok az első aki ezt mondta neked)
mindegy,többet nem szándékozok a szánalmasan primitiv,tahó hozzászólásaiddal foglalkozni.
mindig meghökkenek ha ilyen hozzászólásokkal találkozok.
ja,mire megkapod a kis szánalmas lehetőségedet mi XBOX-osok már a halo 3-at nyomjuk!!!
olyan sötét vagy mint a belső zsebem.
mielőtt okosan megkérdeznéd hogy miért,olvastam a hozzászólásaisat.
bár még hozzászólásnak sem lehet nevezni,inkább böfögésnek,hányásnak.
próbálj meg viselkedni te kis patkány!!
Se perc alatt kidobnak majd ingyenes multiplayer kliens/szervereket a játékhoz, ami ellen nem tud mit tenni a Microsoft. A DX10-et nem értem. Illetve értem, ezzel akarják eladni jobban az OS-t, de áhhh.....kibaszás.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.