Az OverBorder Studio meg sem próbálta letagadni, hogy a FromSoftware játékait igyekszik megidézni a Thymesiával, amit a Team 17 is felkarolt kiadóként. Tavaly már nem jött össze a megjelenés, de idén májusban megkapta az akkor véglegesnek gondolt dátumát – ezt tartani mégsem sikerült, de szerencsére csak egy kilencnapos csúsztatást eszközölnek a fejlesztők.
Elmondásuk szerint erre azért van szükség, mert a legutóbbi steames demó után a játékosbázis több változtatást is kért, és mivel a lehető legjobb játékélményt szeretnék nyújtani, ezért a csúsztatással felszabaduló napokat ezeknek az implementálására fordítják.
Így tehát augusztus 9. helyett augusztus 18-án vehetjük át az irányítást a félig ember, félig holló Corvus felett, aki PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is rendet fog vágni Thymesia komor királyságában.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.