Lassan tíz éve már, hogy először felvehettük a határőri egyenruhát, hogy az Arstotzkába belépők ellenőrzésével szerezzünk dicsőséget az államnak. A Papers, Please 2013-ban jelent meg először, iPadre egy évvel később, 2017-ben pedig PlayStation Vitára, napokon belül pedig elérkezik a következő port ideje: augusztus 5-től Android- és iOS-okostelefonokon is játszható lesz (és ilyen ütemben 2031-re a konzolmegjelenés is összejön, üzeni Lucas Pope).
A mobilokra szánt változatban találunk néhány kisebb változtatást: értelemszerűen vertikális képernyőre szabták, máshogy működik benne az időzítő, és csak egyfajta őrbódéfejlesztést találunk benne. Pope a bejelentés mellé azt is megerősítette, hogy hiába várakoznak azok, akik VR-ban szeretnék ellenőrizni az úti okmányokat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.