Változtat a javítások kiadásának folyamatán a Larian

  • Írta: pandaril
  • 2023. augusztus 18.
  • Hír
Link másolása
A Baldur's Gate III fejlesztői kénytelenek voltak visszacsinálni a legutóbbi patch-et, mivel a javítás elrontotta a játékot, de legalább tisztában vannak vele, hogy hol a hiba, a jövőben ígérik, nem fordul elő ilyen még egyszer.

A Larian játékát a legtöbb kritika a bugok miatt éri, ezért is érdekes látni, hogy milyen elsöprő sikert aratott úgy kritikailag mint eladásilag: mi lenne, ha egyáltalán nem lenne benne semmilyen hiba? Ez természetesen azért nem olyan egyszerű, bár tény, hogy a fejlesztők folyamatosan készítik a javításokat, hogy minden problémát kiküszöböljenek.

Sajnos ez nem a tervek szerint alakult. A legutóbbi, Hotfix #4 névre hallgató javítást augusztus 16-án tették közzé, ami sikeresen haza is vágta a játékot, kompilálási hibákkal okozott crash-t számos játékosnál. A Larian vissza is vonta a patchet, ami miatt pedig azok a játékosok, akik ezzel a patchel készítettek mentéseket, nem tudtak hozzáférni ezekhez a játékállásokhoz. Tegnap késő délután újból elérhetővé vált a Hotfix #4, némi magyarázattal, hogy mi is történt.

A fejlesztők elmondása szerint az egyes javítások egy szigorú minőségellenőrzési folyamaton mennek keresztül, a Hotfix #4 esetében azonban az utolsó pillanatban módosítottak rajta, ami előre nem látott következményeket eredményezett (magyarán crash-elni kezdett tőle a játék). Tisztában vannak vele, hogy ezt benézték, és ígérik, hogy a jövőben nem megy ki élesbe egyetlen patch sem úgy, hogy a rajta végzett módosításokat ne tesztelnék le tüzetesen. Bízzunk benne, hogy ez valóban így is lesz!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...