Hillary Clinton tovább támadja a Manhunt 2-t

  • Írta: Daks
  • 2007. november 21.
  • Érdekesség
Link másolása
Noha már kapható a Manhunt 2, továbbra is folyamatos támadás alatt áll. Korábban számtalanszor akarták már betiltani, a sorba most Hillary Clinton is beállt.
Noha már kapható a Manhunt 2, továbbra is folyamatos támadás alatt áll. Korábban számtalanszor akarták már betiltani, a sorba most Hillary Clinton is beállt.

Hillary Clinton amerikai szenátor Joe Lieberman, Sam Brownback és Evan Bayh társával együtt nyílt levélben kérte az ESRB-t, hogy vizsgálja felül a Manhunt 2 besorolását. A cég Blood and Gore, Intense Violence, Strong Language, Strong Sexual Content és Use of Drugs jelzőkkel látta el a játékot, az ennek megfelelően M for Mature, vagyis 17 éven felülieknek besorolást kapott. A volt amerikai elnök felesége most ezért lobbizik, hogy a Nintendo Wii-s verzió AO for Adult Only jelzőt kapjon, a mozgásérzékelős Wii kontrollerrel való brutális gyilkolás ugyanis szerinte mély hatással lehet a fiatalabb játékosokra. A gond csak az, hogy a Nintendo megmondta, ha a játék dobozán AO áll, nem engedik megjelentetni a konzolra. Az ESRB egyelőre nem válaszolt a szenátor levelére.
19.
19.
G Logan
Ez egy nagy baromság nemis olyan véres a manhunt 2 és álltalába a jo játékok mind véresek valamilyen szinten.
18.
18.
kvaler1993
Gyurcsány 2008-as Balatonöszödi beszéde:

Szerintem engedélyezni kell Magyarországom minden játékot! Erőszakosakat legfőképp és mindenki játszhasson vele! és mától a gyerekek is válastópolgárok! Főleg az elmebetegek! Szavazz rám!
17.
17.
skiz0
Látszik, hogy neki sincs jobb dolga már...szánalmas.. :D
16.
16.
Dari
nem is a nintendoval van bajunk :(
15.
15.
Dari
De pké, valakiben olyat gerjeszt a játék hogy huuu, megölöm, az már alapban ilyen beteg, csak épp ez váltotta ki, kitudja hogy ha épp elütnek az orra előtt egy macskát és kifröcsen a vére és meglátja hogy milyen jó nem kezd el ölni, szal a macska és az auto is banned... ép eszű ember nem öl másikat, ha nem az, akkor meg nem a játék a hibás... kb mint huszti írása...
14.
14.
Jagersider
Nos ez nem vicces. A játékot elborultnak, értelmetlennek, és feleslegesnek találom, Hillaryt viszont eg visszataszító, hírhajhásznak.

Azért tiltakozik a Manhunt ellen, mert a szülők nem örülnek a Manhuntnak, és olyan embert látnak benne, aki megakadályozza, hogy úgymond "megfertőzze" ez az elborult játék a gyerekeiket. Másrészt Hillary sz**ik rá hogy mi lesz a kölykökkel, ha ez komolyan érdekelné, akkor komolyabban foglalkozna ezzel. Másrészt tényleg vannak elborult vadbarmok, akiktől távol kell az ien cuccot tartani, de aki nem hülye annak nem kell, aki meg az, annak tökmind1 mer megszerzi és úgyis megöli a szomszéd kölyköt.
13.
13.
huszti
" Meghalt Szabó Magda - Az írónőt olvasás közben érte a halál."





Tiltakozzunk az olvasás ellen! Kérjük az ESRB-t hogy AO-t adjon az olvasásra! Tiltassuk be!
12.
12.
ldavid
belegondoltatok már mi lesz, ha ezt megválasztják? :/



[ DO NOT VOTE hillary FOR PRESIDENT!!!4!4!négy ]
10.
10.
Sido
De jó,hogy te mindenki felett ítéletet mondasz!Ki a faszom vagy te?Mi vagy te?Dugulj és tartsd meg az ilyen véleményedet magadnak...
10.
10.
peterpal7
Szerintem pehetnek helyett mehetneket akartál írni? Na ha meg elnökök meg sznátorok akkor annyi pénzük van mint a szemét... mér nem veszik meg a céget és állítják le a projektet. Biztos lenne rá.
9.
9.
Optimus Prime
Én először "Hillary Clilton támogatja a Manhunt 2.-t" olvastam. :P

Úgy tűnik most ez lesz az új mánia. Csodálom, hogy a múltkori haláleset miatt nem lett világraszóló betiltás és nem írják az MMORPG-kre, hogy "Vigyázat! Halált okozhat." Mint a cigire, ami köztdottan öl ezreket, de senkit sem érdekel. De a Wow-tól 1 ember mehalt, hujujj! Én egy szintig egyetértek. Mert ilyen elmebeteg játékot kiadni.... De, ha már ez a 2. van, azt bizonyítja van rá igény. És ez a szomorú, nem az hogy az ESRB nem adott AO-t neki.



Ami nagy gond, hogy nem lehet ezt általánosítani. Úgy értem én is sokat játszottam pl. az Empire Earth-fel, mégse tervezem meghódítani a világot. Ellenben van akiben ébreszt ilyen vágyakat. És hosszas játék után, tudatalatt gyakorta bárkit szugerálthat. Hisz 10 játékból 9-ben az a cél, hogy megöld, felrobbants, kiírtsd az ellenséget. Csupán ennek ábrázolás és módja változk játékonként. Mert ilyesmód akár mind AO-s lehetne.
8.
8.
Glek
Dehogynem hidd el ha csak ülsz otthon és focit nézel, nem támad ilyen ötleted... ha harcolsz irakban és tankal lövöd az ellent, akkor sem... Viszont mikor ilyenekkel játszol mint ez a Manhunt akkkor ki tudja mihez jön emg a kedve az ilyen agyatlan állatoknak. Még szerencse hogy elkapták azt a két gyököret Németországban... kár hogy azok is iylen puhányok... én bíróság elé se állítanám őket... pehetnek a henteshez kapásból... szánalmasok.
7.
7.
Glek
Az a baj ha vki ilyenre vetemedik akkor az biztos hogy nem tudja neki mi a jó... Az ilyen embert le kéne lőni. Tán majd mi is odáig jutunk hogy a suliban 10 biztonsági őr lesz, a bejáratnál átvilágítnak mindenkit.
6.
6.
Dari
De figy... 17 évesen, ha pár pisztolya van, akkor nem ez lesz az OK amért bumm... ha nincs akkor meg mit félteni? 17 éves kor alatt meg alapban mind1, mert igyisugyis sérti...
5.
5.
Glek
Hát azért nem... főleg mikor az EMO után az új divat hogy fegyverrel mész matekórára.... "KARÓ? BUMM" Az ilyen játékot nyugottan betilthatják... de az ilyen Mass Effect-eken azért kiakaodk :/
4.
4.
Dari
Am mi koze hozzá? Ha nem szereti ne játszon, sztem ennyi, csak tudja az ember mi jó neki...:S ha már 17+ ha meg nem akkor meg tök nyoc h AO vagy M...
3.
3.
maxxtro
2. rész milyen lehet? garikailag jobb lehet mint az 1. rész?
2.
2.
Daks
bar csak magyarorszagon is ez lenne a valasztasra keszulo politikusok legnagyobb gondja :)
1.
1.
EmThor
hillary clinton jövőre választást akar nyerni, szerintetek érdekelné amúgy?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...