A Dragon Age-sorozat egyik apukája, Mike Laidlaw tizennégy év után hagyta ott a BioWare-t 2017-ben, ezt követően pedig az Assassin's Creed: Odyssey fejlesztőcsapata, a Ubisoft Quebec igazolta le. Itt már messze nem húzott le annyi időt: februárban írtunk róla, hogy az úriember innen is dobbantott, és bár akkor még nem igazán tudta, hogy mihez kezd majd, mostanra erre is fény derült.
Noha Laidlaw korábban azt valószínűsítette, hogy tanácsadóként dolgozik majd be valamelyik stúdió keze alá, végül néhány volt ubisoftos kollégával egy saját csapat létrehozása mellett döntöttek: a Yellow Brick Games központja szintén Quebecben található, és Laidlaw mellett Frederic St-Laurent B., Jeff Skalski és Thomas Giroux neve szerepel az alapítók listáján.
A terveikről túl sok konkrétum nem látott napvilágot, legalábbis az nem túl beszédes, hogy "jó minőségű, a játékélményt előtérbe helyező" címeket szeretnének fejleszteni, és elkötelezettek "az innovatív játékmenet és az új címek" mellett.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.