Star Wars: The Clone Wars - Republic Heroes

Elég volt a nyápic jedi lovagokból, a The Force Unleashed óta mind legalább sith tanoncok akarunk lenni, de a Republic Commando után klónkatonáknál nem adjuk alább. Az új klónháborús játékban megkapunk mindenkit, más kérdés viszont, hogy milyen szerencsétlen tálalásban dobták őket a játékosok elé.

Szokás szerint az utolsó pillanatban jutottam hozzá, kapkodva kezdtem el tesztelni a Republic Heroest, de a nagy izgalmak ellenére sem kellett öt perc ahhoz, hogy fontolóra vegyem az Xbox kikapcsolását. Nem tetszett a játék: már megint a két főre tervezett, akcióval dúsított ötlettelen ugribugri fogadott csúnya grafikával, a történet sem tűnt nagy durranásnak, meg úgy az egész taszított. Nem is álltam előítéletek nélkül a teszteléshez, a fejlesztő Krome Studiost már jó ideje ismerem, nem is ápolunk túl jó kapcsolatot – legutóbb a Hellboy-játékuk borított ki, le is írtam Nektek, hogy miért. Végül minden különösebb rajongás nélkül, de mégis végigjátszottam a Clone Warst: nem győzött meg, a játék nem tudta hozni azt a színvonalat, amit a stílus képviselőitől elvárnánk.


Mostanában eszméltem rá, hogy bár imádom a Star Wars-sagát, azért bőven van elmaradásom az új animációs sorozat kapcsán. Gyorsan be is szereztem a tavalyi filmet (hatalmas csalódás) és a TV-ben futó sorozat első évadját (néhány rész alapján egész jónak tűnk), s megnéztem mire fel a nagy csinnadratta. A Clone Wars – ahogy azt a cím is sejteti – a második és harmadik film eseményei között zajló klónháborúkat dolgozza fel, olykor alternatív módon, olyan karaktereknek és történéseknek is nagyobb szerepet szánva, akikről vagy amikről a mozifilmekben nem is hallottunk. Így vált többek között ikonikus klónkatonává Rex és Cody parancsnok, az aktuális zöldfülű padawan Ashoka Tano lett, Dooku gróf pedig nem átall minden trükköt bevetni, hogy győzelemre vezesse a szakadárokat.

A jedi lovagok tábornokokként vezetik hadba a köztársaság klónseregét, Yoda, Mace Windu, Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker mesterek és a tanács többi tagja fontos szerepet vállaltak a háborúban. Skyguy (a néhai Darth Vader forog a sírjában) padawant is kapott az eleven és vakmerő Ashoka személyében, aki minden fontosabb küldetésére elkíséri mesterét. A Republic Heroes során történtek is átlagos összecsapásként indultak, a klónok tonnaszámra végeztek a droidokkal és fordítva, míg a jedik zavart nem éreztek az Erőben. Tudjátok, ilyenkor mindig valami kellemetlen fog történni, s lám: Dooku természetesen ismét rosszban sántikál, hamar kiderül, hogy tömegpusztító fegyvert akar bevetni a Naboo csillagrendszer ellen, ezt megakadályozni pedig természetesen a maroknyi jedi és a klónsereg fogja a játékos irányítása alatt.

A játékmenet borzasztóan egyszerű, ezerszer láttunk már ilyet, a legnagyobb hibája mégis az, hogy kiforratlan, a rossz irányítás miatt pedig nem mindig működik úgy, ahogy mi szeretnénk. Az alapkoncepció szerint adott minden küldetés elején két karakter, akik végigdarálják a pályát, hogy „titkos adatokat lopjanak" vagy „megmentsék bajbajutott társaikat" (idézőjelben azért, mert ezek az egyébként is fantáziadús küldetések amúgy tényleg csak folyamatos vagdalást és némi ugrándozást jelentenek többnyire), közben pontokat gyűjtenek, amiket újabb vagy erősebb képességekbe tudnak fektetni. A játszható szereplők választéka széles, vagy egy tucat jedi lovag és klónkatona bőrébe bújhatunk majd, a baj csupán annyi, hogy markáns különbség csak a kardforgató jedik és lövöldöző klónok harcstílusa között lesz, de mivel ilyen párosítás (tehát jedi és klón) úgysem fordul elő, a kooperatív módnak is maximum annyi értelme van, hogy ki tud majd több pontot összegyűjteni. Míg más játékokban akár szereplőnként tudunk speciális, egyedi képességeket említeni, addig itt ilyen nincs, gyakorlatilag egyedül is végigmehetnénk a pályákon, egyáltalán nem vagyunk rászorulva a másik segítségére. Nem baj, ketten játszani még mindig jobb, mint egymagunkban, addig sem kell eltűrnünk a gép ügyetlenkedését, de online kooperatív módról ne álmodjatok, egy gépnél ülve, osztott képernyő nélkül kell majd megbírkóznotok a feladatokkal, ami persze a kamera állandó beakadását is okozza.

Mik azok a komolyabb különbségek? A jedik mindenekelőtt lézerkarddal (de az FÉNYKARD, az ég áldjon meg - InGen) operálnak leginkább, mellette segítségül hívják az Erőt (sőt egyszer minden más fegyver nélkül küldenek minket a ringbe). Nemcsak gyorsak, mozgékonyak is, így többnyire velük fogunk ugrándozni, csöveken mászkálni -az idegesítő lezuhanásokat elkerülendő némileg automatizálták a rendszert, avagy az Erőnek köszönhetően jobb esetben pont oda érkezünk majd meg, ahova kellene. A jedik egyébként a droidok hátára ugorva át tudják venni azok fölött az irányítást, ám ennek csak akkor van értelme, ha fel kell robbantanunk vagy át kell törnünk valamin, más esetben gyorsabb körbekaszabolni és szaladni tovább. A klónok alapvető fegyverei a lézerkarabélyok különböző változatai és EMP gránátok lesznek, nehéztüzérségi támogatásként pedig rakétavetőket és detonátorokat találni elszórva a pályán. Hátukon jetpack figyel be, ez óriási királyság, velük így tudunk kisebb szakadékokat átrepülni. Olykor a repetitív darálást járműves részek szakítják meg: az ilyen STAP-es és lépegetős jelenetek tényleg csak arra jók, hogy egy kis színt vigyenek két küldetés közé, egyébként teljesen feleslegesek, unalmasak és rövidek.

A bajt csak tetézi, hogy a Republic Heroes nagyon könnyű. Rosszat sejtve első indításkor a nehezebbik szintet választottam a kettő közül, de így sem okozott nagy fejfájást a végigjátszás. Meghalni gyakorlatilag nem lehet, maximum a statisztikánk romlik, ha elpatkolunk, egyébként rögtön visszateleportálunk a csata színhelyére. Az ellenfelek kiismerhetők, az egyébként jópofa logikai feladatok nagyon egyszerűek, a platformrész könnyítéséről pedig már írtam. Tisztán látszik, hogy a játékot inkább kisebbeknek szánták, más kérdés, hogy a dobozon feltüntetett tizenkettes szám arra enged következtetni, hogy hivatalosan ők sem játszhatnának vele. Ez egyébként a játék egészére rányomja a bélyegét, a poénok többsége (például a droidok táncoltatása és folyamatos viccelődése) idétlen és bárgyú, a Star Wars nevéhez nem méltó, s míg a LEGO Star Warsban az ehhez hasonlók tökéletesen működtek, sőt talán a filmekben is találkozni ilyenekkel, a Clone Wars kapcsán nem éreztem ezt. Talán mégis magával a sorozattal van bajom.

Amiért mégis érdemes lehet kipróbálni a játékot, az a rengeteg szál, amely összeköti a Star Wars univerzummal. Rengeteg a történeti utalás, nagyon sok ismert, de eddig különösebb szerepet nem kapó karakter tűnik fel és jó volt átnyálazni a játék saját adattárát is, ahol számos érdekességet olvashatunk a sorozatban szereplő hősökről, gonoszokról, droidokról, járművekről és fegyverekről. A játék során összegyűjtött pontokból megvásárolhatjuk C-3PO, Stinky és egy tucatnyi másik Star Wars karakter fejét, de menő Indiana Jones kalapot is szerezhetünk hőseink buksijára. Nagy kár viszont, hogy maga a sztori nem nagy szám, csak rajongóknak éri meg bevállalni a kirándulást néhány eddig nem látott bolygó vagy űrhajó bebarangolásának erejéig. A karaktereket külsőre a filmes színészekről mintázták, ám a szinkronhangjuk már nem eredeti – a mozifilmet is csak páran vállalták el az eredeti stábból. Sebaj, a sorozatszínészek közül viszont itt van mindenki, nem is játszanak rosszul, kár, hogy gyakran olyan üres frázisokat kell puffogtatniuk, mint a „Droidok! Végezzünk velük!" vagy „Társaságunk van... – Én is érzem!" Az aláfestő zene már a sorozatot nézve sem tetszett: az újrahangszerelt szerzemények nyomokban ugyan emlékeztetnek az eredetire, de messze nem olyan szépek és maradandók, mint John Williams műremekei.

Ennyi lehúzás után övön aluli, de leírom: a játék csúnya. A látvány talán még PlayStation 2-n sem állta volna meg a helyét, a grafika még annak ellenére is elnagyolt és élettelen, hogy animációs megjelenítést utánoz. Megint a LEGO-játékokat tudom felhozni példának, hiszen ott sem valós környezetet ábrázoltak, ennek ellenére a grafika tűéles és szép volt. Szerencsére a karaktereket sokszor nem látjuk elég közelről, robbanásokból viszont nincs hiány, azok pedig még az animációs műfajt tekintve is átlagon aluliak. Az átvezetők között akadnak ugyan igényes darabok (mint a Tom Kane narrálásával készült már-már klasszikus összefoglalók), de a legtöbb a játék motorjára épít, sokszor pedig még arra sem vették a fáradtságot a készítők, hogy filmet dobjanak össze az adott jelenet elé: ilyenkor a párbeszédeket a képernyő alján olvashatjuk, miközben a sarokban az éppen beszélő karakter tátog, mint egy 10 éves stratégiai játékban – persze a karakterek már ott szebben voltak megrajzolva.

Emlékeztek még a Republic Commandóra? A klónsereg elit katonáival droidokat aprítani felemelő érzés volt, a kiváló zene és a hangulat sokszor juttatta eszembe, hogy ehhez hasonló élményben már a Halót játszva is volt részem. Vagy a Force Unleashedre? Ahol tényleg éreztük, hogy a titkos tanítvány erős, akár egy csillagrombolót is lehúz a földre miközben vadászgépekkel viaskodik. Itt ilyet nem fogunk megélni. Két ilyen játék után csúnya mellényúlás volt erre áment mondani a LucasArts részéről. A Republic Heroes unalmas, ötlettelen, egyszerű és csúnya - legalább Star Wars, igaz, vélhetően az új sorozat már így sem csúszik le annyira könnyen a fanatikusok torkán.