Hardver rovat Logitech gamer cuccok

  • Írta: Daks
  • 2010. április 4.
Link másolása
A svájci dolgoknak van egy különleges, semmi másra nem hasonlító kisugárzása. Az óra, a bicska, a csoki, vagy hogy mást ne említsek, a svájci frank mind egyfajta nemzeti büszkesége a kicsiny Nyugat-európai országnak, és bár sokáig sorolhatnánk az onnan származó nagy márkákat, kocka fejjel most csak egyetlen nevet emelnék ki a tömegből, és ez pedig nem más, mint a Logitech.
A háromfős vállalkozásként indult romanel-sur-morgei cég immáron majdnem harminc éve szállítja nekünk a különféle számítógépes kiegészítőket, az utóbbi időben pedig több olyan játékosoknak szánt holmijuk is megjelent, amire érdemes odafigyelni. Jöttek új kormányok, csináltak Guitar Hero kiegészítőket, a sok finomságot látva mi pedig gondoltunk egyet, és kértünk tőlük néhány kifejezetten PC-seknek készített cuccot, hiszen a játék mégiscsak úgy élmény, ha nem csak nagy, HD monitorunk, de rendes vezérlőnk is van hozzá.


A sort a lehető legegyszerűbb kiegészítővel, a teljesen alapkategóriás Precision kontrolerrel kezdtük. A kemény 3000 forintot érő kis gamepad nem barátja egyetlen hardcore gamernek sem, a nagyszerűsége viszont éppen abban rejlik, hogy nem is nekik készült. Sokkal inkább a régi motorosok társa ez, azoké az embereké, akiket már nem érdekel a GTA, vagy a Mass Effect 2, de hétvégén még szívesen leülnek néhány órára az emulátor elé, ily módon is tisztelegve a Commodore, vagy a SNES nagysága előtt.


A Precision mindenben az egyszerűség híve. Nincsenek rajta analóg karok, a pixelhős irányítását egy nyolcirányú D-padra bízták, a nyomogatnivalók pedig azt a klasszikus elrendezést köveik, ami máig visszaköszön a nagykonzolokon. Négy akciógomb, ravaszok, start és back, az import koreai hulladékokkal ellentétben itt viszont nincsenek lekoppintva a PS és az Xbox ikonjai, nem hamisítvány ez ugyanis, hanem egy márka. S noha a gombjai kicsit esetlenek és hangosak, a kellemes formája miatt a kis kontroller nagyon tetszett nekünk, le is nyomtunk vele három worldöt a Mario Foreverben.


Az eggyel komolyabb játékosoknak találta ki a cég a Dual Action kontrollert, ami gyakorlatilag nem más, mint egy dupla analóg karral kiegészített Precision, ha netán valamelyik játékunkban már kormányozni, vagy nézelődni is kell. Rossz hír viszont, hogy ezúttal se kaptunk komolyabb extrákat, vagy legalább nyomásérzékeny ravaszokat, ráadásul az analóg karok alsó, Playstationös elrendezése még a hüvelykujjunkat is hamar kikezdi. Nem tökéletes tehát a Dual Action sem, és noha a kontroller az 5000 forintos árához képest nem rossz választás, már nem kell sokat rádobni, hogy egy ugyanebbe a szériába tartozó, de rezgő motorral ellátott Rumblepad 2, egy vezeték nélküli Cordless Rumblepad 2, vagy egy USB-s Microsoft Xbox 360 kontroller landoljon a kosarunkban.


A kontrollerek után most kanyarodjunk el a klasszikus PC-s irányba, és nézzük meg a Logitech legütősebb sajtzabálóját, a G9X-et. Az egér már kinézetében is vérbeli játékos holmi, a formája első blikkre egy lopakodó vadászgépre hasonlít, tapintásra pedig azonnal érezni, hogy a legjobb anyagokból öntötték ki. Kétféle markolat jár a csomaghoz, az egyik egy teltebb, selymes tapintású előlap, a másik pedig egy érdesebb, és egyben karcsúbb forma, cápa kopoltyúkkal a hátulján, hogy az izzadó tenyerű játékosoknak se csússzon ki a kezéből. A két forma eszméletlen jól eltalált, és nagyon klassz, de nem csak ezek cserélgetésével tehetjük egyénivé, hanem azokkal a különböző súlyokkal is, melyeket egy kis fém cigisdobozban mellékeltek az egérhez. Mert nem mindegy ugye, hogy mennyit mázsál a kis gépezet, van aki a fürge, könnyen mozgatható konstrukcióra esküszik, míg más egy magabiztosan nehéz egérrel tud csak headshotokat osztani. A négy darab 4 grammos, és négy 7 grammos ólomkockát az előlap alá építhetjük be, a variációk pedig szabadon választhatóak, így néhány nap használat után ráérezhetünk, melyik kombináció a legjobb számunkra.


A G9X szuper-érzékeny lézerrel rendelkezik, az egér másodpercenkénti négy méteres kitérést is fel tud dolgozni, sok társától ellentétben pedig még üvegfelületen is működik. Az érzékenység a bal gomb felett elhelyezett +/- választóval játék közben is állítható, a 25 és 5000 dpi közötti skála állomásainak előnyét pedig akkor élvezhetjük igazán, ha egy pixelvadász csipázás után hirtelen fel kell ugranunk, mert kezdődik a rush. A forduláshoz nem kell hosszan huzigálnunk az egeret, csak lenyomjuk néhányszor a pluszt, és máris olyan reflexeink lesznek, mint egy assaultnak. Állat, ugye?


A fejlesztők arra is gondoltak, hogy mi van, ha több játékot nyomunk rendszeresen, és ezeknél mondjuk, más stílust is használunk. A COD és a CS nem ugyanolyan játék, a profilállításnak ez viszont nem okoz problémát. A legjobb pedig, hogy ha kitapasztaltuk, mihez milyen érzékenységek is dukálnak, akkor azokat rámenthetjük az egér belső memóriájára, megúszva a Windows reinstall, vagy az idegen gépnél való klánháborúzás minden kellemetlenségét. Apró érdekesség továbbá, hogy a beállításunkat szép fényes ledek mutatják az egéren, melyek színe ráadásul még állítható is! Nem kell, hogy úgy nézzen ki a gép, mint egy karácsonyfa, ha a gépház kéken világít, akkor beállíthatunk kék ledeket az egérre, de ha zöld vagy piros fényárt álmodtunk meg korábban a játékos-sarokba, akkor ehhez is illeszkedik a G9X. A Logitech gamer egere egy álom tehát, lazán felveszi a versenyt a piacot uraló Razerrel, a luxusért viszont meg is kérik a pénzt, a kis kiegészítő még a legolcsóbb boltokban is 20000 forint, ami valljuk be, szép kis summa!


Pro egérhez rendes billentyűzet is dukál, így gondoltuk szemügyre vesszük a Logitech másik gamer nagyágyúját, a G19-et, ami szintén súrolja azt a határt, amit a kategóriából még ki lehet hozni. A minimum 45000 forintot érő klaviatúra legnagyobb ereje a kiegészítő felső részén helyet kapott 320x240-es színes LCD kijelzőben rejlik, amivel szinte minden fontos infót kiírathatunk, legyünk játékban, vagy Windowsban. CPU órajel, olvasatlan emailek, tweetek, Ventrilo és Teamspeak szobatársak, töltények, élet, fraglista, aktuális quest, amit csak akarunk. Kőkemény feature, egy baj van csak vele, hogy nem támogat minden játékot, de az biztos, hogy WoW-ban, Command & Conquerben, Battlefieldben és ET-ben például piszok hasznos tud lenni!


A G19 Keyboard világítása a G9X-hez hasonlóan kedvünk szerint állítgatható, gombjai között pedig több olyan extrát is felfedezhetünk, amit egy átlag billentyűzeten nem. A bal oldalt tizenkét programozható hotkey kapott helyet, melyekhez összesen harminchat parancsot rendelhetünk, a felső részen pedig van egy joystick formájú csúszka is, ami a játék üzemmódot kapcsolja ki és be. A feature aktiválásával a rendszer letiltja a Windows és a menü megjelenítése gombokat, így biztosan nem akad meg a game egy rossz mozdulattól, de jobb oldalt találunk még egy multimédia kiosztást is, amivel állíthatjuk a hangerőt, illetve lapozhatunk a háttérben hallgatott számok között.


A billentyűzet minőségi műanyagból készült, érintésre olyan finom, akár egy japán cicababa popsija, magának a hardvernek a komolysága pedig már az energiafogyasztásából is látszik. Nem elég, hogy két USB-vel kapcsolódik a számítógéphez, még külön 220-as tápkábele is van, ami egyszerűen őrület, még most sem hisszük el, hogy ilyet láttunk.


A nagy hardcore kiegészítők után pihenjünk egy kicsit, és látogassunk el a partyjátékok világába, azon belül is a karaoke címekhez. Énekelni minden részeg ember szeret, a segédeszköz viszont visszatérő problémaforrás egy ilyen házibulin, a mikrofonnak ugyanis rendszerint rövid a kábele, nem elég nagy az erősítése, vagy csak egyszerűen ritka hülye a formája. A Lips és az új Singstar mikrofonok jók lettek, PC-re viszont nehéz találni igazi megasztáros hardvert, ezért is örültünk nagyon, hogy a Logitechtől kapott tesztcsomagban helyet kapott egy Wireless Microphone névre keresztelt eszköz. A miki szuper anyagokból készült, nagyon klassz a tapintása, elemekkel együtt szép súlya van, vezeték híján pedig még a vendégek se rántják le a laptopot. A mikrofonhoz jár egy csuklópánt, illetve egy USB-s asztali állvány is, ami egyrészről a gép és a mikrofon közötti kapcsolatot szolgáltatja, másrészről pedig gondoskodik a stílusos tárolásról. A mikrofon érdekessége, hogy PC mellett a két nagykonzolhoz is használhatjuk, mozgásérzékelő viszont nincs benne, így Lipsnél bajok lehetnek, de ez legyen a legkisebb gondunk.


Az összeállítás végére hagytuk a Force 3D Pro névre keresztelt botkormányt, aminél már csak a pedálokkal ellátott G940 a jobb joystick a Logitech kínálatában. A cucc a foga fehérjéjét már a kicsomagolásnál megvillantja, amikor előkerül a laptoptöltő méretű tápja, az igazi lehengerlő élmény viszont akkor fogad minket, ha felizzik a kék fény, mi pedig berakjuk a meghajtóba a HAWX-szot, vagy az IL2-t.


A Force 3D Pro azon kevés joyok egyike, amiben van igazi terhelés, tehát dolgozik valahol ott bent egy kis elektromotor, ami szélben, zuhanásnál, vagy lövöldözéskor megrángatja a műanyagot a kezünkben, hogy úgy érezzük, tényleg egy vasmadárban ülünk. A botkormány kialakítása jól sikerült, a felhasznált anyagok erős közepes minőségűek, a készülék szép nagy felületen fekszik az asztalra, a tappancsainak köszönhetően nem csúszkál, nagy hibája viszont, hogy olyan élesen kattognak a gombjai, mintha valami kínai tamagotchit nyomogatnánk. A komolysága így egy pillanat alatt odaveszik, ami pedig nekem nagyon hiányzott még róla, az a fedél alá rejtett piros gomb, melynek megnyomásával minden filmben az utolsókig várnak. A repülő már lángol, alig lehet a levegőben tartani, de valahogy sikerül a legnagyobb, legfélelmetesebb ellenfél mögé kerülni, a célkereszt beméri őt, a pilóta pedig ekkor egy kemény hüvelykujjmozdulattal felcsapja a fedelet, és elindítja a nukleáris tölteteket. Pótolhatatlan élmény az ilyen, vigasztaló viszont a tudat, hogy a Force 3D Proért a kereskedők nem kérnek el 10000-nél többet, ami igencsak elgondolkoztató, ha az ember botkormányvásárláson töri a fejét.


Cikkünkben nagyjából kiveséztük a Logitech minden nagy PC-s gamer termékét, ami kimaradt, azt pedig igyekszünk majd elkunyerálni legközelebb, amikor a Guitar Herós kiegészítőkért házalunk. Addig is éljen sokáig a hardver rovat, maradjatok velünk!

Kapcsolódó cikkek

24.
24.
Tomie7
A G9x meg a G19 az durva. Nem hiányzik belőle a G29 racing cucc meg G35-ös gamer füles =)?

Tesztelhetnétek Razert is, arra kíváncsi lennék nagyon! :D

Amúgy jó cikk lett!
23.
23.
Zoli_47
Nekem meg G500am van, és tökéletes, nem a legolcsóbb, de a legjobb(még így egérpad nélkül is)
22.
22.
CsocseX
Hmm... Érdekes, hogy nincs itt a ChillStream gamepad. Az valami elképesztő találmány. Xbox 360 for Windows kompatibilis, gyalázza az eredeti 360 joy-t, és két sebességes marokhűtő is bele van építve, hogy segítsen legyűrni a legizzasztóbb pillanatokat is. ;)
21.
21.
Horvi14
ezek tök jó cuccok! a gitár meg nagyon durva, igazi fából vana nyaka meg a pickupok is fémből :D aza műanyag amit alapból adnak a játékhoz, az enyém már kicsit kezd szarrámenni XD
20.
20.
izomkukac
hm.. sok hasznos dolog van a cuccokon de szerintem ennyi pénzt nem ér egyik se....
19.
19.
Daks
Hat az biztos hogy csak 1x kell megvenni es 10 evig hasznalod boldogan :)
18.
18.
renato999
#16: Volt felesleges 15k-m :D:D
17.
17.
racrac
A G9x egér tényleg csúcs, Battlefield 2-ben roppant hasznos tud lenni az egy gombnyomással történő profilváltás. Az előző G5-ös egérhez képest ez nagyságrendekkel gyorsabb. A formája szerintem nem nagy durranás, úgy néz ki, mintha egy féltéglára többször rácsapott volna valaki kalapáccsal.



A billentyűzetem is Logitech, bár igaz, "csak" G15-ös. Én ezzel is nagyon meg vagyok elégedve. Egy kicsivel kevesebbet tud, mint a G19, de szerintem a G19 nem éri meg a 20.000 Forintos pluszkiadást.
16.
16.
horvath18
jó cikk lett!

sok gazdag ilyen válságban mindenkinek G9 egér XD nekem sajnos csak 1 Roccat Kova-val kell megelégednem bár szerintem a Roccat termékek lassan olyan szinten lesznek mint a Logi-k vagy a razzer-ek.

Bár mondjuk egy G19-et elfogadnák egy japán cicababával :)

és egyébként én a kormányokat hiányolom kiványcsi lettem volna, hogy a G25ről mit írtok...
15.
15.
renato999
#14: Ja, de nekem nem jönnek be a japánok, inkább legyen fehér cicababa popsija :D:D
14.
14.
evilzombie
Azert a japan cicababa popsija izgalmasabb lenne!!! :)
13.
13.
evilzombie
G9 egerem van es naon jol szuperal, ahogyan a G15 (ver1)billem is!
12.
12.
renato999
Nekem G9 egerem van, de tervezek egy G19 billet is !
11.
11.
adriano28
azé 65k ért egy egér meg egy klaviatúra, az szép kis pénz

régebben (kb 2 éve) annyiért vettem gépet :D:D
10.
10.
InGen
nem Razer = gógyi =))))))
9.
9.
meridarider
nekem mindenem logitech :) csak egy Classic billenytűzet semmi extra, egy mx518 gamer edition egér és egy logitech gaming headset mindegyik hibátlan és imádom :)
8.
8.
PGab
A G35 nekem nagyon bevált! Bár nem olcsó, minden egyes forintit megért, számomra tökéletes.
7.
7.
mnmn1
hé mert fényképeztétek le a cuccaimat :)
6.
6.
Daks
A HAWX nem is egy nagy szimulátor :)
5.
5.
HorvathD
Nem vagyok egy nagy szimulátoros de a HAWX a botkormánnyal elég kemény lehet.
4.
4.
szogyenyi93
Nem rossz, bár a G25 vagy G27 még beleférhetett volna, azt kipróbálnám szívesen.
3.
3.
Dodge94
Jó cikk(: Legközelebb a G110-t és a G35-t próbáljátok ki pls:P
2.
2.
mephi
Nos én kedvelem a Logitech hardvereket, hiszen a billentyűzetem is tőlük van. Viszont fülhallgatót tuti nem fogok tőlük venni, nekem nagyon rossz emlékem van tőlük ezen a téren :S

Ezt a G9X egeret kipróbálnám :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...