MorphX

Az idegenek megtámadták a Földet. Hatalmas hordákban érkeztek, milliárdokat öltek meg, a katonaság tehetetlen volt, a hódítók egyetlen nap alatt elpusztították mindazt, amit évezredeken át építettünk. Az emberi társadalom széthullott, patkányként élünk a metróalagutak sötét magányában, hetek óta nem láttunk napfényt. S hogy mi lesz holnapután? Nem tudjuk. De félünk. Azt mondják, hogy már ide is betörtek, egyre többen tűnnek el, nem bírjuk más sokáig.

A MorphX sötét jövőképet fest elénk. Moszkvában vagyunk, a bogarak mindent elpusztítottak, a Kreml romokban, a Vörös téren kiégett tankok, és szétmarcangolt holttestek hevernek, a város pedig mintha atombomba áldozatául esett volna. Sehol egy teremtett lélek, az épületek összedőltek, füst és hamu borít mindent, az újrakezdésre pedig semmi esély. Az utcákon hatalmas bogárrajok portyáznak, vannak embernagyságú, és több emelet magas rovarok is, akik túlélők után kutatva járják a várost minden átkozott napon. A játék főhőseként nem kisebb feladat vár ránk, mint megtisztítani az utcákat, azonban mindez közel sem lesz olyan könnyű, mint azt először gondoltuk.
 

Megfertőztek. A lyuk bejáratánál harcoltunk éppen, amikor egy hatalmas robbanás miatt karakterünk elvesztette az eszméletét, és az idegenek karmaiba került. Amikor magához tért az undorító, nyálka áztatta barlangban, még nem tudta, hogy benne van a vírus. Elindult megkeresni a társait, szédült még, a feje hasogatott, majd mikor újra kapcsolatba került az emberekkel, egyszer csak felfogta, hogy ő már nem tartozik közéjük. Kitaszítottak lettünk a saját világunkban. Az idegenek vírusa átalakította szervezetünket, ahogyan Neill Blomkamp District 9 filmjében, úgy emberünk itt is rálép a lassú és fájdalmas átalakulás útjára. Eleinte csak a gondolkodása változik meg, majd kezdenek kiélesedni az érzékei, és mire ráeszmél, már hatalmas karmai nőttek, a testének felét pedig idegen kitinpáncél borítja.
 

A játék a túlélésről  és a bosszúról szól. Az emberek üldöznek, idegenként tekintenek ránk, a földönkívüliek pedig nem bízva bennünk, szintén az életünkre törnek. Van azonban egy AK47-es, mely mindig hű társunk marad, így megragadva a gyilkos fegyver hideg nyakát, elindulunk, bele az éjszaka sötétjébe. Hősünket külső nézetből irányítva először ki kell törnünk az alagútból, majd a felszínre jutva nem marad más választásunk, mint felvenni a harcot a bogarakkal. A cél nemes, a megvalósítás azonban a legfinomabban fogalmazva is bitang módon rossz lett.
 

A MorphX egy HD felbontású  PSX játék, halál béna történettel, ocsmány grafikával, nulla fantáziával, egyenesen megerőszakolva szeretett Xbox 360 konzolunkat. Felfoghatatlan, hogy a világhírű Buka Entertainment hogyan tudta mindezt átnyomni a konzolok minőségellenőrzésén, de az biztos, hogy nem szabadott volna hagyni, hogy ilyen játék a piacra kerüljön. De ne rohanjunk ennyire előre, lássuk a részleteket.
 

A kalandok során nem mindig tisztázott, hogy kik is vagyunk mi valójában, és mi a célunk a vérengzéssel. Egyszerre harcolunk az emberek és az alienek ellen, megyünk előre a csőfolyosókon, de igazából nem tudjuk, hogy a megpróbáltatásoknak hol lesz vége, azt pedig végképp nem értjük, hogy miként is tudnánk mi, egyszerű halandók megváltoztatni a világot. A történetvezetés, mint olyan, gyakorlatilag nem létező fogalom a játékmenet alatt, a feladatunk megölni mindenkit, aki szembe jön velünk. Már ha szerencsésebb esetben szembe jön, a játék ugyanis elköveti azt az irtó nagy szemétséget, hogy véletlenszerű módon helyezi le a pályára az ellenségeket, így könnyen előfordulhat, hogy egy olyan helyről kapnak minket hátba, amit korábban már teljesen megtisztítottunk. Egyszerű varázslat az egész, mi azonban rengeteget szívhatunk vele, nehézségi szintet pedig nem lehet állítani, miért is gondolnának ilyenre a fejlesztők. A programozás ezer sebből vérzik, a földönkívüliek a csata kellős közepén hátat fordítanak nekünk, és elszaladnak, úgy kell őket üldözni, hogy hajlandóak legyenek egy kis harcra, a katonák pedig minden bizonyára wallhackelnek, hiszen alig dugjuk ki a fejünket a sarok mögül, máris a nyakunkba kapunk egy féltárnyi golyót.
 

A grafika botrányosan rossz, minden szögletes és béna, a textúrák mattak, a fényekkel még csak meg sem próbáltak játszani a designerek, a karakterek robotként mozognak, a robbanások pedig egyenesen nevetségesek. Mindig félhomályban kell mennünk, alig lehet látni valamit, közben pedig folyamatosan lőnek két irányból. A dolgokat ráadásul megkoronázza még a szereplők tört angolja is, a present simple-nél ne számítsunk komolyabb mondatszerkezetekre, a kevés beszéd pedig, amit hallhatunk, az is erőltetett, és megjátszott, semmi élvezetes nem sül ki belőle.
 

Érdekes viszont a karakterfejlődés. Ahogyan haladunk előre a történetben, karakterünket úgy alakul át idegenné, megnő az erőnk, kapunk karmokat, lesz páncélunk, éjszakai látásunk, használhatunk energiapajzsot, és még sorolhatnám, mindezeket pedig fejleszteni is lehet. Ha meglátunk a falon egy gennyes pattanásra hasonlító, fényesen izzó, idegen képződményt, akkor csak oda kell mennünk hozzá, és a megfelelő gomb megnyomása után máris kapunk egy kis életet, vagy jobb esetben egy DNS láncszemet, melyet elhelyezve a képességünket szimbolizáló hálós rendszerben, máris egy kicsit fejlettebbek lettünk. A dolog jópofa, sokáig el lehet szórakozni a különböző irányba mutató, és elágazó szemekkel, de valljuk be, ez édeskevés ahhoz, hogy csak egy kicsit is jobb értékelést kapjon a játék.
 

Multiplayer nincs, DLC nem is kell, a leghelyesebben akkor cselekszünk, ha még csak rá  se nézünk a MorphX-re, nemhogy – atya úr Isten, belegondolni is rossz – megvegyük. Inkább fogjuk meg azt a tizen-akárhány ezer forintot, amit képesek elkérni ezért a szennyért, és igyuk meg, higgyétek el, a belőle vásárolt sör tovább kitart, és sokkal jobb élményt is okoz, mint ez a játék. Óvakodjatok tőle, kerüljétek el messziről, felejtsétek el még a létezését is!