Mortal Kombat

A picit gyengén sikerült E3-at tündöklő csillagként világította be az új Mortal Kombat. Visszatérés a gyökerekhez, klasszikus karakterek, legendás pályák, és ami a legfontosabb: soha nem látott mennyiségű vér és brutalitás. A Warner Bros. vigyázó és óvó szárnyai alatt a sorozat megalkotója és szíve, Ed Boon nyugodtan dolgozhat, s végre létrehozhatja az igazi újgenerációs Mortal-játékot.

Már több mint tíz éve ciki MK rajongónak lenni, ami nagyon szomorú, mert aki egyszer a sorozat rajongójává vált, az örökre az is marad. De már két konzolgeneráció óta, ha valaki megkérdezi, mi a kedvenc verekedős játékom, kénytelen vagyok hazudni, és azt mondani, hogy a Tekken. Igen, imádon a Tekken-szériát, maximálisan odavagyok a Soul Caliburért, és ugyan sosem fogott meg, de a végletekig tisztelem a Street Fighter IV-et is. Megszámlálhatatlan mennyiségű órát töltöttem el, főként az előbbi kettővel, de a szívem legmélyén egyetlen brigádnak van helye. S ez a harcos-brigád nem Heihachi, Jin, vagy Raven társulata, de nem is a Cervantes, vagy Mitsurugi-féle bagázs. Azok a bunyósok, akik az én szívemhez és lelkemhez hozzá nőttek, még gyerekként, nem mások, mint Sub-Zero, Liu Kang, Scorpion, Raiden, és a többiek, akik a Mortal Kombatot igazi klasszikussá tették.


De sajnos az igazi megváltásra az MK3 óta várunk. A negyedik rész annyira borzalmas volt, hogy minden jóérzésű ember tíz perc után kikapcsolta, aztán PS2-re kaptunk egy Shaolin Monksot, ami legalább kooperatív módban tartogatott pár élvezetes órát, még akkor is, ha a játék többi része egy szemét. Aztán persze jött az Deception és az Armageddon. Normális esetben nem tudnám megmondani a különbséget a kettő között, mert annyira jellegtelen és gagyi volt mindkettő, hogy szinte alig emlékszem rájuk. Azért tudom mégis, mert az Armageddonban készíthettünk először saját karaktereket és befejező mozdulatokat, s talán mondanom sem kell, hogy mindkét extra visszafelé sült el. Legutoljára pedig megkaptuk az MK vs. DC Universe-t, ami meglepő módon egész kellemesre sikerült. Ugyan nincs sok köze a Mortal Kombat eredeti szellemiségéhez, de a képregényes karakterek átültetése üdítően hatott, és a harc sokkal kiegyensúlyozottabban, folyékonyabban zajlott, mint az előző két részben.


Ezután beütött a gazdasági válság, s számos kisebb, kevésbé sikeres fejlesztőcsapat és kiadó eltűnt a színről, másoknál pedig kezdtek felgyülemleni a problémák. Sajnos ebben a cipőben járt a Midway is, így a Mortal Kombat viszonylag hosszú időre hiátusba vonult, jövője bizonytalan volt. Egészen addig, míg a játékiparban terjeszkedni kívánó Warner Bros. fel nem vásárolta őket. A filmes óriás szerint érthetetlen, hogy ilyen hosszú ideig miért nem csapott le senki a haláltusáját vívó Midwayre, hiszen a videojáték-történelem egyik legerősebb címének birtokában vannak. Az új anyacég által nyújtott biztonságos háttérrel a sorozat alkotója és kreatív elméje, Ed Boon megkapta az esélyt az újrakezdésre. Egy fiatal, tehetséges, s ami a legfontosabb: igazi MK rajongókból álló brigádot szervezett maga köré, célja pedig nem kisebb, mint hogy visszahozza az eredeti trilógia hangulatát és játékmenetét, s az egészet egy új szintre emelje az újgenerációs konzolok képességeit kihasználva.


Hogyan kezdett neki? Először is, egy laza csuklómozdulattal kidobott mindent, ami az utóbbi tizenhat évben történt az MK univerzumban. Egy ilyen rész elkészítésének egyszerűen nem tudtak úgy nekifogni, hogy alkalmazkodniuk kelljen mindenhez, ami másfél évtized alatt lezajlott ebben a világban. Mindenki látta a bemutatkozó előzetest ugye? Na, az a renderelt filmes rész, amikor Shao Kahn nekimegy Raidennek, nem véletlenül került oda, ugyanis így kezdődik a történet. A háromméteres izomkolosszus éppen az utolsó, halálos ütést készül bevinni a villámistennek, ám mielőtt ezt megtehetné, Raiden egy mentális üzenetet küld múltbéli önmagának. Így ezután rögtön visszaugrunk a múltba, egészen a Mortal Kombat 1 idejére, ahol a fiatalabb Raidenhez eljut az időn átutazó gondolati löket. Azt nem tudja pontosan, hogy mi a baj, csak azt kezdi el érezni, hogy a jövőben komoly problémák lesznek, s igyekszik javítani a dolgokon, amennyire csak lehetséges. Ezután a játék végigmegy a Mortal Kombat 1-2-3 történésein, persze ennek megfelelően megváltoztatva azokat, így a végkimenetel teljesen másképpen fog alakulni.


Látható tehát, hogy a srácok mertek nagyot gondolni, s egy ügyes trükkel visszatértek az igazi, klasszikus MK korszakba. Nincs többé zombi Liu Kang, és hasonló marhaságok, sőt, egyelőre az sem biztos, hogy az egykori bajnok egyáltalán szerepelni fog-e (valószínűleg igen, de ezt egyelőre Ed Boon hétpecsétes titokként őrzi). A Föld és a Külső Világ története tehát komolyan megváltozik, így akármi megtörténhet, amit csak a fejlesztők akarnak. De a legfontosabb talán mégsem ez, hanem a harc, a tényleges játékmenet, ami az MK3 óta egyszerűen sosem volt az igazi. Ezen a ponton a legfontosabb változás, hogy visszatérnek a kétdimenziós verekedéshez, csak 3D-s grafikával, körülbelül pontosan ugyanúgy, ahogy a Street Fighter IV is tette, hatalmas sikerrel. A harc minden korábbi résznél pörgősebb lesz, amit több dolog bevezetésével érnek el.


Egyrészt a karakterek alapból gyorsabban mozognak és harcolnak, másrészt pedig a szabadon alakítható kombók hatalmas lehetőségeket rejtenek. Míg az MK3-ban be kellett tanulnunk a különböző, fixen megadott mozdulatokat, hogy egy eredményes kombinációt hozhassunk elő (ezek voltak a „betárcsázós” kombók), az új játékban minden teljesen intuitívan működik, bármilyen mozdulatsorból, mozgásból kihozhatunk látványos, gyilkos támadássorozatot, minden a saját kreativitásunkon múlik. A harc egyik legnagyobb újdonsága a képernyő alján látható, folyamatosan töltődő csík, ami egyelőre a kissé idétlen super-meter nevet kapta. Ez három részből áll, s akkor töltődik, ha látványos mozdulatokat tolunk az ellenség képébe, meg akkor is, ha éppen rommá vernek minket. Ha az első része feltöltődik, akkor elhasználhatjuk egy-egy képesség megerősítésére: például Kung Lao a szokásos vízszintes kalapdobás helyett függőlegesen állítja bele a gyilkos ruhadarabot az ellenfél mellkasába, vagy éppen Sub-Zero alapból kis területre ható fagyasztása is kihathat az egész képernyőre. Ha megvárjuk, míg a super-meter feltöltődik a második csíkig, akkor kapunk egy combo-breakert, ami azt jelenti, hogy bármikor kizökkenthetjük az ellenfelet egy kombó közepén, és átvehetjük a kezdeményezést.


A legdurvább jutalmat persze akkor kapjuk, ha megvárjuk, míg a maximum hármasig felér a csík, ekkor ugyanis elsüthetjük az egyelőre x-ray attacknak, vagyis röntgentámadásnak nevezett képességünket. Ezzel minden karakter rendelkezik, persze mindegyik másfélével, a lényege pedig, hogy a játék átmegy slow-motionbe, ráközelít az ellenfelünk testére, s amolyan röntgenszerűen megmutatja a belső szerveit és csontjait, hogy láthassuk, miként törtnek szét és roppannak össze az x-ray mozdulatsorunk hatására. Ezek a támadások egyébként mindig alkalmazkodnak az adott karakter stílusához: Sub-Zero például lefagyasztja a szerencsétlenül járt ellenség máját, majd szétrobbantja azt, de más karakterek nyakat, meg bordákat törnek, s nyilván egyre több és egyre változatosabb verziókat fogunk látni, ahogy a fejlesztés a végéhez közeledik. Ahhoz, hogy az x-ray mozdulatok megfelelően hatásosak és brutálisak legyenek, a készítők minden egyes harcosnak lemodellezték a belső felépítését, szervekkel, csontokkal (vagy épp gépekkel, Sektor esetében), mindennel.


Ez persze nem csak itt, de a kivégzéseknél is jól jön, amik végre teljes pompájukban térnek vissza, sőt brutálisabbak és véresebbek, mint valaha. Azt hiszem, Kung Lao kalaplerakós trükkjét nem kell bemutatni, de Mileena letépem-a-fejed-és-kiiszom-belőle-a-vért mozdulatsora, vagy Scorpion kardos darabolása sem utolsó, és biztos vagyok benne, hogy a java még csak ezután jön majd. Maga a harc is sokkal brutálisabbá válik: a küzdő felek menet közben folyamatosan sérülnek, ruháik leszakadnak és tele lesznek nyílt sebekkel. A vér persze literszámra ömlik mindenkiből, s az is megtörténhet, hogy a meccs végére a kifolyt ketchup ráalvad embereink bőrére, ruháira.


Szintén újdonság a manapság csaknem minden verekedős anyagba bekerülő tag team mód. Ez itt páros küzdelmeket jelent, ahol bármikor szabadon válthatunk a két előre kiválasztott harcosunk közül, akár úgy is, hogy az egyikkel elkezdjük a kombót, és a másikkal fejezzük be. A bemutatóban látott tag küzdelem félelmetesen durva és pörgős volt, eszméletlen, hogy mennyi taktikai lehetőség rejlik a két karakter képességeinek és mozdulatainak kihasználásában. Azon kívül, hogy bármikor cserélhetünk, a super-meter csíkjából egyet elhasználva még be is hívhatjuk az éppen inaktív emberünket egy támadás erejéig. Úgy tessék elképzelni, hogy nagyban verekszünk, s közben egy gombnyomásra Kung Lao bedob egy kalapot, vagy éppen Reptile beköp egy adag savat, meg ilyenek.


A grafikát továbbra is az Unreal Engine 3.0 egy erősen módosított és továbbfejlesztett verziója varázsolja a tévékre. A karakterek és az animációk soha nem látott részletességgel elevenednek meg a képernyőn, de talán mégis a pályák érdemlik a legtöbb dicsérő szót. Itt van minden régi klasszikus, az eredeti hangulattal megáldva, de mégis valahogy élőnek, lenyűgözőnek hatnak. A hidas pálya (The Pit) a háttérben zajló másik bunyóval egy az egyben olyan, ahogy annak idején az első részben megismertük, s persze a küzdelem végén ugyanúgy leüthetjük ellenfelünket a hídról, hogy alul felnyársalják a tüskék. De visszatér a savas pálya, az élő erdő, s persze Shao Kahn arénája is, a kikötözött Sonya Blade-del együtt.


A sztori mód, és a helyi egy az egy elleni, vagy tag team harcok mellett persze erős online komponensre is számítani kell, mindennel, ami lehetőséget ad a jó játékosoknak arra, hogy villogjanak a világ előtt. Mini-bajnokságok, ranglétrák, és hasonló dolgok, de Ed Boon egyelőre szűkszavú ezzel kapcsolatban: gyilkos multiplayer lehetőségeket ígér, de még pontosan nem tudja megmondani, mik lesznek azok. Az úriember szintén nem nyilatkozott a babalitykkel, vagy más barátságos „kivégzésekkel” kapcsolatban sem; azt mondta, ha lesznek is ilyenek (ami jelenleg nem valószínű), azokat nem fogják a játékosok tudtára adni, s még a kézikönyvből is kimaradnak majd. Azt szeretnék, hogy ezek amolyan pletykaként, szóbeszédként terjedjenek, mint a régi MK esetében.


Az új Mortal Kombat még nagyon messze van, valamikor 2011-ben jelenik csak meg, kizárólag X360 és PS3 konzolokra. A fanok viszont - még olyanok is, akik évek óta nem nyúltak a sorozathoz-, soha nem látott módon izgalomba jöttek, és újra teljes a lelkesedés a világ egyik legrégebbi verekedős szériájával kapcsolatban. Ez pedig jelzi, hogy Ed Boon, és fiatal csapata jó úton jár. Meg az is, hogy bár még azt sem tudjuk, mikor jön a játék, máris újra büszkék vagyunk arra, hogy Mortal Kombat rajongók lehetünk.