Kinect megateszt

Nem lesz rövid olvasmány, úgyhogy készítsetek be némi sört, kakaót, esetleg hideg élelmet, s győződjetek meg róla, hogy nem kell tízperc múlva elérnetek a Budapest-Kecskemét gyorsvonatot. Cserébe viszont remélem sikerül majd bemutatnom mindent, ami a Kinecttel kapcsolatban érdekelhet titeket. Vágjunk bele.

Bevezetés - a technológia a név mögött

Persze nem a Kinect az első  eszköz, ami a teljesen kontroller nélküli játékot célozza meg: az EyeToy a Playstation 2-n ugyanezt tette pár évvel ezelőtt. Mégis, a különbség a kettő között hatalmas: az EyeToy, ahogy azt a neve is elárulja, egy egyszerű játékszer volt csupán, melyre a fejlesztők kihoztak néhány jópofa, házibulikra alkalmas anyagot, s körülbelül itt be is fejeződött a pályafutása. Ezzel szemben a Kinect egy döbbenetes technikai siker, ráadásul a használatában a játékok csupán az első lépést jelentik: ennél ugyanis sokkal, de sokkal több lehetőség lakozik benne.
 

A Kinect egy körülbelül tízéves projekt eredménye, s legnagyobb előnye minden korábbi vetélytárssal szemben, hogy valós időben képes érzékelni és feldolgozni a teljes 3D-s mélységű képi információt. Ehhez szükség volt arra az infra alapú technológiára, melyen az izraeli illetőségű PrimeSense cég már évek óta dolgozott, s amit aztán a Microsoft továbbfejlesztett és alakított a saját elképzelése szerint. A Kinect tehát nagyon leegyszerűsítve tartalmaz egy mélységérzékelőt, egy színes kamerát, és négy beépített, térérzékeny mikrofont. Mindez azt jelenti, hogy nem csak az embereket, s azok mozgását képes térben pontosan behatárolni, hanem azt is meg tudja mondani, milyen irányból jönnek az általuk kiadott hangok.
 

Az első  lépések - ár, csatlakoztatás, elhelyezés

Az első lépés persze a vásárlás, ami kis hazánkban 39990 forinttal fogja megkönnyíteni a pénztárcánkat, viszont minden Kinect csomaghoz jár egy Kinect Adventures játék is, ami szépen tudja demonstrálni a cucc képességeit. Miután kicsomagoltuk a nem túl nagy dobozkát, s félredobtuk a felesleges kézikönyveket, elénk tárul maga az eszköz, s már látványra is úgy tűnik: ez bizony megérte a pénzét. A Kinect ugyanis elég nagy, mondhatni meglepően nagy, s valahogy árad róla a minőségi érzés: az új Xbox 360-at idéző szép, csillogó fekete festése, az oldalába vágott ferde szellőzőnyílások, s az elején ránk meredő három szem nagyon futurisztikus, komoly érzést kölcsönöznek a szenzornak. Ráadásul súlya is van, vagy ahogy mondani szokás, „van benne anyag”.
 

A következő lépés a csatlakoztatás, ami kétféle módon történhet, attól függően, hogy a régebbi, vagy az új Xbox 360 konzollal rendelkezünk. Az újnál ugyanis a gép hátulján található Kinect port biztosítja a csatlakozást és az áramot is egyaránt, míg a régebbi konzolok tulajdonosai számára mellékelnek egy érdekes kis USB-elosztó kábelt, melynek egyik fele persze a Kinectben végződik, a másik felét az Xbox 360 hátsó USB portjába kell dugni (az elsőben nem megy), a harmadik végét pedig természetesen a konnektorba, hogy kapjon áramot is.

Ha sikerült abszolválnunk a csatlakoztatás nem túl bonyolult folyamatát, jöhet a Kinect elhelyezése. S mivel ahogy azt korábban is említettem, nem túl kicsi az eszköz, ez akár kisebb problémákat is jelenthet; nekem például vagy 20 centivel hátrébb kellett tolnom a tévét, ami így eléggé közel került a mögötte lévő falhoz. Persze nem csak a TV elé lehet tenni: ha van fölötte egy kis polc, akkor ott is elvan, illetve külön lehet vásárolni egy tartókát, amivel a lapos LCD-k tetejére is lehet rögzíteni az érzékelőt. Egy a lényeg: a földtől legalább 60 centi, de maximum 2 méter távolságban legyen, s ami szintén fontos, hogy sose próbáljuk kézzel állítgatni a masinát, mert csak elrontjuk vele a drágán vett szenzorunkat: a beépített motorok automatikusan beállítják, hogy merre kell néznie a kamerának.


Valószínűleg kicsivel nagyobb problémát fog okozni a tényleges játéktér kialakítása, ugyanis amennyiben egyedül vagyunk, úgy körülbelül 2 méterre, ketten pedig (jelenleg ez a maximum játékosszám) 2,5 méterre kell állni az érzékelőtől ahhoz, hogy optimálisan lásson mindent. Ez tehát azt jelenti, hogy szét kell tolni a foteleket, és elmozdítani a kávésasztalt is, ami mondjuk nekem nem volt probléma, mert a nappaliban egy Boeing 747 is nyugodtan landolhatna, de egy kisebb lakásban tényleg gondokat okozhat. Vásárlás előtt tehát érdemes megnézni, hogy van-e elég hely, s persze fontos, hogy jobbra-balra is tudjunk szabadon mozogni legalább 2-2 métert, hiszen a játékok legtöbbje ezt megköveteli.

Mennyi fény kell neki? Nos, egyáltalán nem sok. Nem kell díszkivilágításba tenni a nappalit, mint a Playstation Eye esetében, normális lámpafény, vagy közepes mennyiségű napfény mellett is tökéletesen működik.
 

Bekapcsolás után - beállítások, Kinect dashboard

Az első bekapcsolás után az Xbox rögtön kiadja a Kinect beállítóközpontot, ahol pár lépésben végig kell mennünk a kiegészítő konfigurálásán. Érdekes, hogy néhány külföldi cikkben azt olvastam, hogy túlságosan nehéz és hosszadalmas feladat ez. Én csak annyit kérdeznék: megőrültek? A cucc szimplán belövi a szoba nagyságát, és megmutatja, hova álljunk, majd teljesen automatikusan kalibrálja a beépített mikrofont is: nem kell szólnunk egy szót sem, nem kell megjegyeztetni vele a hangunkat, egyszerűen csak megnézi, mekkora az alapzaj a lakásban, aminek megfelelően beállítja a maga kis zajszűrőit és egyéb okosságait, és kész. Az egész körülbelül három perc, és egyáltalán nem nehéz vagy unalmas, sőt inkább szórakoztató.
 
A Kinect ID létrehozása egy kicsit hosszabb: ez alapján tudja a konzol felismerni az arcunkat, s ennek megfelelően automatikusan bejelentkeztetni, s gondolom más szerepe is lesz a jövőben. De ez sem egy nagy ördöngösség: néhány előre beállított pozíciót kell felvennünk (például széttárt karok, és ilyesmi) a játéktér különböző pontjain, és ennyi. Ezen a ponton már nagyon durván úgy érezzük, mintha egy sci-fi-be kerültünk volna, szinte már csak az hiányzik, hogy berohanjon elénk egy baseball-sapkás srác, összekattintsa a csapót, és elordítsa magát, hogy „Különvélemény 2, jelenet 13, felvétel 24”. 
 

S akkor még csak most jutunk be a dashboardra! Először persze az Xbox 360 sima dashboardjára, amit sajnos számomra érthetetlen módon nem vezérelhetünk a Kinect segítségével. Ehelyett integetnünk kell a kamerának, s bekerülünk egy kifejezetten a Kinecthez készített felhasználói felületre. Vagy ha rám hallgattok, akkor az integetés helyett használjátok inkább a hangvezérlést, mert az is működik rögtön, bár a cucc egyelőre nem tud magyarul, úgyhogy angolul kell beszélnünk hozzá. Egyszerűen csak mondjuk azt, hogy Xbox („ekszbáksz”), majd azt, hogy Kinect, s máris bekerülünk a Kinect menübe. Innen aztán minden további parancshoz először be kell mondanunk, hogy Xbox, majd a képernyőn megjelennek azok a feliratok, melyek kimondása után történik is valami.
 
Jelenleg sajnos még eléggé limitáltak a lehetőségeink, közel sem vezérelhetjük a konzol minden részét a Kinect segítségével, ráadásul néha a megvalósítás is furcsán inkonzisztensnek tűnik: ha például hangvezérléssel beléptünk az Achievementek almenübe, hangvezérléssel nem léphetünk ki, mert nincs „Xbox back” vagy hasonló parancs. Ebben az esetben be kell vetnünk a mutogatást, ám sajnos egyelőre az is kicsit idegesítő megoldásokkal operál: alapvetően úgy navigálunk, hogy a kurzor követi a kezünk mozgását, s ha ki szeretnénk választani valamit, akkor egy ideig ott kell tartanunk. Ez az EyeToytól átvett szisztéma túlságosan hosszadalmas és fárasztó, sokkal jobb lenne bevezetni a Dance Centralban használt „oldalra húzós” megoldást, amit a legjobban talán úgy tudtok elképzelni, mint az iPhone billentyűzárának feloldását, csak persze itt nem kell megérinteni semmit, pusztán a levegőben megcsinálni a mozdulatot.


Persze ezek csak kezdő  gyermekbetegségek: biztos vagyok benne, hogy a Microsoft nagyon hamar bővíteni fogja a Kinect Dashboard lehetőségeit, s javítanak majd a kezelhetőségén is. Ezen kívül az olyan extrák már most is szépen működnek, mint például a Video Kinect. Ez ugyebár az E3-alatt demózott videóchatelési lehetőség, s egyrészt nagyon jó kezelőfelületet kapott, másrészt pedig zseniális, hogy egyáltalán nem kell egy fix pozícióban ülnünk, a kamera ugyanis folyamatosan követ minket a szobában, s ha kell még ki-be zoomolgat is, hogy megfelelően képben legyünk. A Kinect Share, vagyis a különböző Kinectes élmények megosztása is csodásan megy, amiről már mindenki meggyőződhetett, aki követ minket Facebookon: pár nappal ezelőtt sokan szörnyülködtek azon, ahogy Daks a kamera előtt sportos mutatványokat próbál végrehajtani, s a helyzet csak akkor javult kicsit, amikor a helyét a GK Rádió kabalája, Wask műsorvezetőnk barátnője, Vikcsi vette át. A játékok közben felvett videókat, képeket két kattintással feltolhatjuk a netre, s utána megoszthatjuk őket az ismert közösségi oldalakon, ennél egyszerűbb nem is lehetne.
 

Jól működik? - pontosság, késleltetés, és a finom apróságok

A kérdés, ami ezek után valószínűleg mindenkit foglalkoztat, hogy vajon mennyire érzékel pontosan a cucc, s mennyi a késleltetése -főleg a neten látott néhány riasztó videó után. Nos, az alapvető késleltetést például a beállítás során tudjuk a legjobban szemügyre venni, amikor egy avatár nem tesz mást, csak szimplán követi a mozgásunkat. Itt látható, hogy van valamennyi késés, de nagyon minimális, ráadásul a jobb játékokban erre nem is nagyon tudunk figyelni. A Kinect egyik vezető technikusa egyébként elmondta, hogy minél többféle dolgot kell a szenzornak egyszerre érzékelnie, annál inkább nőhet a lag, ami egyébként igaz is: két játékosnál azért láthatóan többet késett, mint egynél. A pontosság pedig szinte félelmetes: a kar, a lábak és a törzs mozgását nagyon pontosan tudja másolni az eszköz, de még a csukló, vagy a lábfejek mozdulatait is érzékeli. Az ujjakat viszont már nem, azok túl picik. Egyébként várható, hogy az újabb játékok majd egyre jobban kezelik a Kinectet, egyre jobban küszöbölik ki a lagot, s valószínűleg a Microsoft is tud még frissítésekkel javítani a szenzor működésén, illetve a feldolgozásért felelős szoftveren.


Az általános működéssel kapcsolatban pedig meg kell hagyni, az egész már most eléggé  kifinomult, s tele van figyelmes apróságokkal. A legtöbb játékban például ha ellépünk a kamera látószögéből, akkor rögtön bejön a pause menü, s ha ketten akarunk játszani, akkor általában semmilyen beállítás nem szükségeltetik; a haver egyszerűen belép mellénk (például rafting közben), rögtön megjelenik neki egy avatár, s már tolhatjuk is közösen. Illetve érdemes még észben tartani, hogy bármikor előhívhatjuk a Guide menü kissé lebutított, Kinectes verzióját úgy, hogy a jobb kezünket magunk mellett tartjuk, a bal kezünkkel pedig kinyúlunk balra-lefelé.
 

Lendüljünk akcióba - a nyitójátékok

A Kinect 12 darab játékkal indított az amerikai piacon, Európában hamarosan még ehhez jön majd pár darab. A legtöbb persze a sport, party és tréning vonalon mozog, vagy ahogy összefoglaló nevükön hívni szoktuk: casual anyagok ezek, vagyis az alkalmi játékosokat célozzák meg. Ezek közül mi az öt legfontosabb teszteltük le, a maradékból pedig az arra érdemeseket még később górcső alá vesszük majd.
 

Kinect Adventures

Kezdjük rögtön azzal a játékkal, amit minden leendő Kinect tulajdonos ki fog próbálni, hiszen mellékelik az alapcsomaghoz. Nem véletlenül jár az Adventures minden Kinect mellé: a benne található öt különböző kisebb játék nagyszerűen megmutatja az eszköz néhány mókás lehetőségét, így azt is, hogy mire számíthatunk a többi nyitójátéktól, illetve a jövőben megjelenő anyagoktól. A raftingolásban egy gumicsónakkal kell leszáguldanunk egy folyón, ide-oda lépkedve vagy dőlve az irányításhoz, illetve felugorva az akadályok elől, vagy az ugratóknál. Ketten játszva igazi csapatmunkává válik, hiszen figyelnünk kell egymás mozgására, különben hatalmas káosz lesz a dolgok vége. Aztán itt van még a nulla-gravitációs buboréklukasztgatás: itt a karunkkal kalimpálva kell lebegni, s kilukasztani az összes megjelenő buborékot. Nagyon mókás a víz alatti akvárium megmentése is: ebben a játékban egy üvegkockában állunk a víz alatt, s az üvegbe folyamatosan különböző halak csapódnak be, kilyukasztva ezzel a falat, ahol elkezd beömleni a víz. Ezeket a lyukakat kell gyorsan beragasztanunk úgy, hogy odanyúlunk a kezünkkel, vagy éppen rálépünk a lábunkkal –mert alulról is jöhetnek a kis cselesek. 
 

Aztán ott van a dodgeball, amit az E3-as bemutatón is láttunk már többször: itt a visszapattanó labdákkal kell eltalálni a szoba végében látható dobozokat. A helyzet akkor válik izgalmassá, amikor egyszerre három-négy labda is jön: ilyenkor már elég komoly szem-kéz koordinációra van szükség. Végül itt van nekünk az akadálypálya is, ami messze a legfárasztóbb játék mindközül: egy automatizált rámpa visz végig egy sínen, közben pedig különböző akadályok kerülnek elénk, melyeket át kell ugrani, le kell guggolni előlük, odébb kell lépni, s hasonlók. Jól jellemzi a GK csapat sportosságát, hogy Daks is és jómagam is abszolút hullák voltunk egyetlen menet után, s körülbelül három percig kapkodtuk a levegőt. A Kinect Adventures összességében jópofa kis játékok gyűjteménye, melyek nagyon jók arra, hogy elindítsanak minket Kinectes pályafutásunkon, de nem fog pár óránál tovább lekötni senkit.
 
Értékelés: 6,5/10
 
 
Fighters Uncaged

Aha! Szóval mégsem csak casual játékok vannak ám a nyitócímek között. A Fighters Uncaged egy igazi keményvonalas cím, bár inkább azt mondanám, hogy keményen gagyi. Egy underground verekedős anyagról van szó, melyet a Ubisoft fejlesztett, és egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan voltak képesek egy ilyen borzalomhoz adni a nevüket. Először is, miután elindítjuk a játékot, szembetaláljuk magunkat a legrosszabb tutorial móddal, amit csak a játéktörténelem során valaha kitaláltak, és még csak átugrani sem lehet! Itt minden egyes alapmozdulatot egyesével meg el kell ismételnünk a gép után, de olyanokra tessék gondolni, mint a jobb térd felemelése. Remek, megcsináltuk, 22 évnyi élet után ugyan nehezemre esett megtalálni a jobb térdemet, majd felemelni, de sikerült. Ezért a program utána arra kér, hogy emeljem fel a bal térdemet, hátha azt nem tudom. És minden egyes apró mozdulatot meg kell tanulnunk, és valamiért mindegyik után bekerülünk egy menübe, ahol vagy kiléphetünk a főmenübe, vagy visszaléphetünk a gyakorlómódba. Miért? Miért adja ezt a lehetőséget, mikor a főmenüből úgysem indíthatunk semmit, amíg nem csináltuk végig a gyakorlómódot? Miért kell a világ végéig a tutorialban szerencsétlenkednem, és arról tanulnom, hogyan kell egyenesen ütni jobbkézzel?


Ráadásul úgysem számít semmit, mert bármit csinálsz, a játék úgysem fogja utánozni. Ehelyett inkább előad valami véletlenszerű mozgást. Ha egyszer véletlenül eltalálja, amit szerettünk volna, bonthatjuk a pezsgőt. Erre még mintegy bónuszba jön a borzalmas lag, aminek következtében másodpercek telnek el egy mozdulat, és a rá érkező reakció között. Ha véletlenül van elég türelmünk ahhoz, hogy túléljük a tutorialt, akkor bekerülünk egy ligába, ahol össze kell vernünk embereket, hogy feljussunk a következő szintre, és így tovább. De ezen a ponton már azt kívántam, hogy jöjjön inkább a következő casual anyag.

Értékelés: 3/10
 

Kinect Sports

Az elmaradhatatlan avatáros sportjátékok minigyűjteménye egyik konzol bulis felhozatalából sem maradhat ki. Ott volt ugyebár az EyeToy Play Sports, majd a Wii Sports, és most megkapjuk ugyanezt pepitában a Kinectre is. A játékot a Microsoft legnagyobb stúdiója, az angol Rare fejlesztette, s alapvetően hat főbb különböző lehetőséget kínál, ám azokon belül találunk még más opciókat is. A bokszolás, a röplabda és pingpong pont úgy működik, ahogy azt elképzelitek, illetve ahogy azt láttuk Wii-n, s meglepő módon legalább annyira pontosak és reszponzívak is. Ezen kívül van még egy szabadidős, pályasportos rész, amin belül tolhatunk például gátfutást, vagy gerelyhajítást, illetve kapunk még egy teljesen különálló focis játékot is, ami megér egy külön misét.
 

Itt a játékosokat nem mi mozgatjuk, hanem támadóként rúgó mozdulatokkal csak a passzokat, vagy a kapura lövéseket vezényelhetjük, míg védőként oldalra mozogva kell megpróbálnunk ezeket megakadályozni. A legmókásabb azonban kapusként védeni a gólvonalat: ehhez tényleg az egész testünket be kell vetnünk, s itt már tényleg kezdjük érezni, hogy azért a kontroller nélküliségnek vannak nagyon kellemes részei. Szinte észre sem vesszük, mennyire természetesen megy ez az egész. Ráadásul a Kinect Sports játékaiban olyan szintre is tolhatjuk a nehézséget, hogy akár még a jobb játékosokat is lekötheti hosszabb időre, bár a szavatossága szerintem valahol a Kinect Adventures szintjén van egyébként.
 
Értékelés: 7/10
 

Kinectimals

A Kinectimalsban az a legjobb, hogy sokkal többet tartogat, mint azt elsőre gondolnánk. Valójában a bájos kis állatos játék felvonultat rengeteg minijátékot, melyek egy része hasonló formában megtalálható a többi nyitócím valamelyikében. A különbség csak annyi, hogy itt majdnem mindegyikben részt vesz a választott kis élőlényünk. Ami egyébként valamilyen macskaféle lesz, mert csak ilyeneket lehet választani, az ötféle lehetőség közül egyet. Én egy kistigrissel kezdtem, akinek az Arnold nevet adtam (a nevet ki kell mondani hangosan, így az állatka később hallgat majd rá). Innen aztán persze lehet őt simogatni minden oldalról, édesen megnyalogatja a képernyőt, tüsszent néha, s leutánozza a mozdulatainkat. Ha például azt akarjuk, hogy felálljon, akkor nyújtsuk fel mindkét kezünket, de ha lefekszünk a padlóra, akkor ő is hanyatt dobja magát, és elkezd halottat játszani, amihez még a nyelvét is kidugja. De elég jól hallgat a szóbeli utasításokra is, tehát ha például azt mondjuk neki, hogy „sit down”, akkor elég nagy eséllyel le fog ülni. Azt hiszem nem kell ecsetelnem, mennyire éééééééédi az egész: a gyerekek és a csajok a világ végéig eljátszanak majd ezzel.


Van történet is, amit egy idegesítő hangú repkedő kutyámajom szörny ad elő  menet közben. Persze ne tessék semmi különösre számítani: egy elhagyatott szigeten vagyunk, s az új területek felfedezésével, s közben állatkánk tanításával előbb-utóbb megtaláljuk majd a kalózok kincsét. Vagy valami ilyesmi, megmondom őszintén, nem nagyon figyeltem oda rá, mert hihetetlen módon idegesített az előbb említett „narrátor”. De nem is ez a lényeg, hanem a húszféle minijáték: vezethetünk például kisautót a kezünk előre tartásával, ledobálhatunk totemoszlopokat gumidisznóval, végigvezethetjük egy akadálypályán az állatkánkat, s hasonlók. Ami tehát azt jelenti, hogy a Kinecimals talán az összes többi nyitójátéknál sokrétűbben mutatja be a Kinect lehetőségeit. Ráadásul nagyon jól néz ki, az állatok részletgazdagok és gyönyörűen animáltak, s az egészet körbelengi egy vidám, jókedvű életérzés.

Értékelés: 7,5/10
 

Dance Central

A Kinect nyitójátékok legnagyobb sztárja egyértelműen a Rock Band készítői által fejlesztett Dance Central.  A Harmonix félelmetesen komolyan veszi a zenei anyagokat, hiszen a Rock Band 3 profi módja már szinte az igazi gitár nehézségével vetekszik. A Dance Central pedig nem kevesebbet tesz, mint megtanít táncolni, még akkor is, ha hozzám hasonlóan korábban teljesen reménytelen voltál a témában. Ezt úgy éri el, hogy az alapból választható 30 szám mindegyikéhez tartozik egy Break it down mód, ami azt jelenti, hogy a játék instruktora végigvisz minket minden mozdulaton, amit majd használnunk kell. Ha sikerült megtanulnunk egy mozgást, akkor jön a következő, s bizonyos időközönként az utolsó párat egymás után rakva kisebb szekvenciákat kell eltáncolnunk. Ha pedig végigmentünk az egész számon, akkor akár be is tehetjük élesben, hogy kipróbáljuk a tudásunkat.
 

A mozdulatok sokfélesége és nehézsége persze aszerint változik, hogy a könnyű, közepes, vagy a nehéz szintet választjuk. Az első még viszonylag alapvető tánclépésekkel és karlendítésekkel operál, míg az utolsóban már tényleg úgy nézhetünk ki, mintha profik lennénk. Ezen kívül a játék prezentációja is fantasztikus: remekül néz ki, stílusos, ráadásul az elhúzásokra építő menürendszer könnyebben kezelhető és sokkal gördülékenyebb, mint a konkurenseké. Összességében a Dance Central tényleg szinte hiba nélküli alkotás, a maga kategóriájában közel áll a tökéleteshez. Leginkább csak azt hiányoltam, hogy a program pontosan mutassa meg, hogy egy-egy mozdulat során hol tévedtem; tehát például rögzíthetné a mozgásomat, és összevethetné a beépített referenciamozdulattal, hogy jobban lássam, min is kellene javítanom.

Értékelés: 9/10
 

Konklúzió  - a Kinect életérzés

Próbáljunk meg valamiféle következtetést levonni mindebből. Talán a cikkből is kiderül, hogy szerintem a Kinect technológia fantasztikus, sokrétű és egészen újszerű élményeket tud nyújtani. Kiderült talán az is, hogy a nyitójátékok főleg a hétköznapi játékosokat célozzák meg, hiszen első körben ők a Kinect fő célpontjai. S az is látható, hogy a felhozatalból igazából csak a Dance Central emelkedik ki, ami önmagában egy remek játék, viszont közel sem tud megmutatni mindent a technika képességeiből. Az Adventuresszel együtt viszont már mindenki egy nagyjából átfogó képet kaphat arról, melyik stílus jön be neki jobban, s ez alapján választhat a viszonylag nagy játékfelhozatalból, melyek között egyébként elég sok az egy témában induló, de azt kicsit máshogy feldolgozó alkotás. Jelenleg az egyetlen probléma, amit látok, hogy a játékok nagyrésze on-rails, vagyis sínhez kötött, ami a kontroller hiányának tudható be. Érdekes lesz látni hogy oldják majd meg kontroller nélkül, hogy teljesen irányíthatóvá váljon egy-egy karakter, de van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon fog összejönni.
 

Kell ez nekünk? Nos, az utóbbi pár hónapban nagyon sok olyan véleményt hallottam, s sok olyan emberrel találkoztam, aki élből elutasította, vagy akár már a megjelenés előtt leszólta a Kinectet. Végül arra jutottam, hogy ennek két oka lehet. Az első talán a jó öreg kognitív disszonancia: a cucc nem olcsó, így sokan nem tudják majd azonnal megvenni. Ezért egyszerűbb meggyőzni magunkat arról, hogy igazából nem is olyan jó ez, nem fog ez hiányozni otthonról. Aztán a dolog másik része szerintem a hardcore játékosok irigységéből fakad, mert mi az, hogy a casualok kapnak egy ilyen csodás új technikát, de nincs rá nekünk kőkemény shooter? 

Én azt mondom, lépjünk túl mindkettőn. Igen, a Kinect nem olcsó jelenleg, de hadd áruljak el valamit: a benne lapuló technika legalább háromszor annyiba kerül a játékiparon kívül, mint amennyiért a Microsoft árusítja. Nem csoda, hogy rengetegen próbálják feltörni, hogy az Xbox 360-tól függetlenül is használható legyen. És igen, lehet, hogy még nincsenek rá hardcore címek, de ezen a ponton igazából keményvonalas anyagokra van a legkevésbé szükségünk: ha csak végignézek az utóbbi két hónap hatalmas játéktermésén, kezdve a Force Unleashed 2-től a Castlevania-n át a Call of Dutyn keresztül a maradék húsz játékig, fogalmam sincs, hogy mikor fogom tudni ezt mind végigvinni.


Ráadásul előbb-utóbb jönnek majd a Kinectet és a kontrollert egyszerre használó címek is, ahol már bőven adott a lehetőség egy minden korábbinál kreatívabb hardcore játék elkészítésére. De ettől függetlenül is, a Kinect annyival többről szól, mint egyszerűen a játszás, hogy akár tetszik, akár nem, előbb utóbb minden Xbox 360 felhasználónak muszáj lesz majd venni egyet. Igen, ha kizárólag a játékok érdekelnek, akkor jelenleg a Move még jobb választás. De ha a jövő érdekel, akkor a Kinect az egyetlen választás.

Kapcsolódó cikkek

• Kinect Homebrew
• Kinect bemutató és előteszt
• Kinect Így készült a Natal
• Kinect