TES V: Skyrim - Dragonborn DLC teszt

A Bethesda Softworks baráti kacsintást ejtett meg megannyi Morrowind-rajongó felé. Hiába volt hívogató Skyrim provinciája, egy évvel az alapjáték megjelenése után már nem sok felfedezetlen hely maradt a fagyos északon. A mitikus szerepjáték harmadik DLC-jében visszatérünk Vvardenfellbe, amelyről jó néhány csodálatos emléket őrzünk a The Elder Scrolls III: Morrowindből. Solstheim szigetén kétszáz éve egy Hircine nevezetű Deadric Prince ébredésének lehettünk szemtanúi, mialatt vérfarkasokkal és az északi törzsekkel csaptunk össze. Most Miraakot, az első dragonbornt keressük teljes erőbedobással, valamint a történet szerves részét képviseli Hermaeus Mora - a sors, a tudás és az emlékezet ura is. Habár a gonosz kultisták hamis dragonbornnak csúfolnak minket, lassacskán tisztára mossuk a nevünket.

A tartalom csak akkor veszi kezdetét, ha már eljutottunk egy pontra az alapjáték egyjátékos kampányában. Ha megszereztük Jurgen Wincaller kürtjét, a gondtalan bóklászásnak vége szakad: csakhamar Miraak kultistái ütnek rajtunk azzal a szánt szándékkal, hogy elpusztítsák a hamis dragonbornt. Nem adjuk olcsón az irhánkat, s ha a harcnak vége szakad, a holttesteket átkutatva egy naplóbejegyzésre bukkanunk. A szálak Solstheim szigetére vezetnek – tartsunk tehát Windhelmbe, és fogjuk egy hajót. A szigeten körbekérdezősködve arra jutunk, hogy a főgenya ezúttal Miraak lesz, akit az első dragonborn néven illetnek - az alak azonban megcsömörlött és velejéig gonosz. Képbe kerül még Hermeaus Mora, a tudás Deadric hercege is, valamint annak oblivioni létsíkja, az Apocypha, amit kétségkívül a Lovecraft-féle rémálomszerű helyszínek ihlettek Az úgynevezett Fekete Könyvek utáni kutakodás jó pár órával toldja meg a játékidőt, hasonlóan az új törpe romok felfedezéséhez. Az igazságig tartó fáradságos út során számtalanszor deja vunk támad, ami nem is csoda.

Kezdjük azzal, hogy amint Solstheimre lépünk, felcsendülnek a Morrowindből ismerős dallamok. Ennél a pontnál indult be a nyálelválasztásom és alig tudtam parancsolni a könnyeimnek. A Bethesda ért hozzá, hogyan ragadja nyakon a régi motorosokat. Miután Nerevarine legyőzte Dagoth Urt, egy hatalmas vulkán működésbe lépett, tönkretéve Vvardenfell jelentős részét, s még Solstheim déli partjait is vastag hamuréteg borítja. Az East Empire Company valaha gazdag ebony-lelőhelynek örülhetett, mára a bányák kiürültek, a lakosság tetemes hányada elvándorolt a barátságtalan terepről. A messzi Red Mountain még ma is működik – moraja még idehallatszik. A sziget mérete egészen korrekt, s ami a legfőbb: kellően változatos is. Délen sűrű fenyveseket, sziklás-dombos terepet találunk, majd észak felé haladva lassacskán a fagy veszi át az uralmat.

Habár a főküldetést nagyjából tíz óra alatt végigzongorázhatjuk, a mellékküldetésekkel simán meglesz a harminc óra, ami egy expanziótól remek teljesítmény. Összeakaszthatjuk a bajuszt a thalmorokokal és rengeteg új kazamatát járhatunk be. Bár ez utóbbiakat tekintve némileg spórolt a Bethesda: a Skyrimből ismerős köröket futotta le újra – draugr gyilkolással és a már kissé unalmas dwemer-témákkal. Ennek ellenére érdemes minden titok végére járni, elvégre a jutalom kitinpáncélban és stahlrim nyersanyagban. A készítők néhány eddig nem látott ötlettel vértezték fel a dungeonöket: például az egyik törpe romban a vízszinttel is bohóckodnunk kell a továbbjutásért, de az egyik skaal sír eléggé összetett ahhoz, hogy többször is végigfussunk rajta más és más útvonalon. A végén pedig egy eléggé pazar jutalom vár ránk.

A kitin és bone armor visszatér, bár már biztosan szert tettünk korábban olyan öltözetekre, melyek minden tekintetben verik az újakat, nem szívesen cserélnénk le a jól bevált dragon armort. A stahlrim viszont ígéretes nyersanyag, amiből igazán durva fegyverek születnek. A daedric-vonal viszont a Dragonbornban a legerősebb: a készítők tutira elolvastak pár Lovecraft-regényt, mielőtt leültek a tervezőasztalhoz. a zöldes-fekete színvilággal megáldott Apocypha igazán komor, már-már beteges helyszín, hátborzongató hangulattal - az elfeledett tudásért meg kell szenvedni. Az olyan régi-új ellenfelek, mint az ash spawn, lurker és a rieklings, bizonyára ismerősen csengnek minden rajongó számára. A DLC legnagyobb erénye mégis az, hogy a vadonatúj helyszínek kellő potenciállal bírnak, s habár Skyrim területének csupán egy töredéke, mégis több benne a változatosság.

A nagy dérrel-dúrral beharangozott sárkánylovaglás, bár elsőre jól hangzik, a helyzet az, hogy ez a DLC egyik leginkább félresikerült fícsőrje. Annak érdekében, hogy a robosztus bestiákat meg tudjuk lovagolni, három szót kell kitanulnunk, azaz a Blend Will-kiáltást. Nem kell megijedni, az üvöltés megszerzése a főküldetés részét képezi. A sárkányok ezzel ideiglenes szövetségeseinkké válnak, majd felpattanhatunk a hátukra, ám a repülés meglehetősen kidolgozatlan és néhány próba után hagyjuk is fenébe az egészet – legalábbis a javításig. A levegőben különféle célokat támadhatunk, de az óriásgyíkok szeszélyéből kifolyólag, még véletlenül se az történik, amit szeretnénk. Céltalanul körözgetünk, majd miután meguntuk a mókát, leparancsoljuk a szörnyeteget a földre, és továbbállunk. A sárkányokat használhatjuk gyorsutazásra is különböző helyszín közt, de amíg a készítők nem finomhangolják az egészet, addig csupán kihagyott ziccerként tekinthetünk rá.

Miért is bosszankodnánk ezen, amikor számos új sárkányüvöltést tanulhatunk meg a kiegészítőben? Többek közt a Dragon Aspect kiáltást, mellyel naponta egyszer ideiglenesen megnövekszik az erőnk, a páncélunk és kiáltásaink ereje. Nem kell ecsetelnünk, hogy milyen brutális ütéseket vihetünk be ezzel a delikvenseknek – akár egy-két csapással pontot tehetünk a legkeményebb ellenfelek életének végére. A Cyclone segítségével a levegőbe repülnek az ellenfelek, akik aztán tehetetlenül és meglepődve csapkodnak, mindhiába. Olykor egy ősi dragonbornt idézhetünk magunk mellé, de a szövetségeseinket is elláthatjuk limitált ideig némi boosttal. Az friss képességek és varázslatok szerencsére használhatóak, remekül színesítik a játékélményt – a Bethesda elérte a célját.

Sajnos néhány korábbi technikai hiányosság szintúgy jelen van a Dragonbornban, mint korábban – sok esetben, csak a mentett állás visszatöltése segít. Ennek ellenére a DLC minden Skyrim-rajongó számára kötelező. Ha a játékmenetet tekintve fejlődésről nem számolhatunk be, a néhány apró új öltet a kazamaták mélyén kellő változatossággal bír. Ha megbocsájtjuk a néhány újrafelhasznált elemet, már-már tökéletes kiegészítővel lesz dolgunk. A Morrowind-rajongók felé tett gesztus mindenképpen dicsérendő, s hatalmas piros pont jár a régi zenék visszatértéért. A kötelező új képességek – a félkész sárkánylovagláson kívül – tovább öregbítik a Skyrim dicsfényét, mely még mindig lángol, ahogy a Red Mountain ősi vulkánjai. Kérem a következőt!

A DLC értékelése: 9.0

Kapcsolódó cikkek

• Az elmúlt évtized legnagyobb hatású játékai
• The Elder Scrolls V: Skyrim – Special Edition teszt
• TES V: Skyrim - Hearthfire DLC teszt
• TES V: Skyrim - Dawnguard végigjátszás