TES V: Skyrim - Hearthfire DLC teszt

Az építőipar több sebből vérzik: adva van ugye a szocpolcsalás, az uzsorázás és a lakásmaffia. A kivitelezéssel is vannak problémák: sokan pénzmosásra használják a fel nem épült házakat, ha pedig tényleg megtörténik a felhúzás, azt remegő kezű, feldagadt arcú alkoholista kőművesek végzik. A Skyrimben is hasonló a helyzet: hiába vásárolhatunk magunknak telket, ha lehetőségeink meglehetősen kötöttek. Jó dolog egy menedékház, ahová két küldetés között visszatérhetünk, és csinosítgathatjuk, amennyire a tiszteletdíjunkból futja, de ez még mindig kevés. Igazából az ígéretekkel van a baj: az alig 50 MB-ot nyomó csomag nem tartalmaz olyan érdemleges tartalmi bővítést, amit a Bethesda ígért a Skyrim megjelenésekor, miszerint a DLC-k valódi, lemezes expanziók benyomását kelti majd. Nos, a Dawnguard után a Hearthfire már nem ilyen. A megcélzott közönség elsősorban a konzolosok, elvégre PC-n már kismillió jobb és kidolgozottabb rajongói modot talál az ember, így felesleges is lenne beruházni rá. Viszont Xbox 360-on nincsenek ennyire eleresztve a rajongók. 


Szóval barátkozzunk meg a gondolattal, hogy nincsenek küldetések, ahogyan történet sem (pedig élvezetes lett volna a helyi lakásmaffiával összeakaszkodni). Viszont építhetünk házakat az alapoktól kezdve, különös tekintettel a helységek elrendezésére, de a berendezési tárgyakat is kiválaszthatjuk. Az üresen kongó szobákat élettel tölthetjük meg, miután örökbe fogadtunk egy helyi árvát. A Hearthfire sokat kínál, de keveset fog: a kreativitásunkba alaposan belerondítanak a kötöttségek, ha arra vetemednék, hogy némileg elrugaszkodnánk a fejlesztők által lefektetett normáktól. Példának okáért csak három adott helyszínen húzhatjuk fel a pecót, hiába van számos kihasználatlan terület Skyrimen. Ennyit a tengerparti nyaralóról… Mintha nem is Bethesda gyermekéről beszélnénk – hova tűnt hát a sorozatra jellemző szabadságérzet?  Oké, ez is több, mint a semmi – némi beleszólásunk van a külcsínbe, hiszen a készen kapható házak egy idő után már unalmassá váltak. Cicomázásra hajlamosak viszont koppanni fognak. 


Minden azzal kezdődik, hogy egy futár siet elénk egy levelet hozva, melyben az áll, hogy három telek került eladósorba Hjaalmarchnál, Falkreathnál és The Pale-nél. Keressük fel a nevezett városokat és beszéljünk a helyi Jarlok intézőivel. Az építkezésre alkalmas területeket egyenként 5000 aranyért vehetjük meg, majd indulhat is a munka. Kezdetben nem kell nagy kastélyokra gondolni, be kell érnünk egy kis faházzal – látjuk majd, hogy mennyi faanyag és szög és miegyéb kell a felhúzásához. A terveket a helyszínen dolgozhatjuk ki, s az elérhető bútorokról is kapunk egy listát. Az építőanyagok megszerzése némileg hálátlan feladat, de szerencsére nem nekünk kell az erdőben baltával fát vágni. Csupán a helyi fűrészmalmot kell felkeresnünk a kívánt anyagokért, pluszban a vasat is elő kell kerítenünk. Szükségünk lesz agyagra és bányászott kőre, valamint szögekre is. A fárasztó művelet abból áll, hogy rohangálunk ide-oda a kellékekért, amely monoton és unalmas elfoglaltság, még akkor is, ha a leendő kúriánkról van szó.


Álmaink viskója csakhamar elkészül, de nem mindig olyan építési stílusban, amit szeretnénk. Aki dwemer-beütésű steampunk vityillóra vágyik, csalódni fog - az alapból elérhető típusok választéka igen karcsú. Ha már állnak a falak, itt az ideje berendezni bútorokkal, polcokkal, vitrinnel. Az elrendezésbe nem sok beleszólásunk lesz, a legalapabb asztalnak és széknek, valamint a trófeáknak megvan a maga logikus helye. Ha esetleg át akarnánk rendezni az egészet - mert mondjuk két ágyat szeretnénk egymás mellé, velük szemben egy könyvespolcot -, akkor a játék folyton visszaállítja az automatikus pozícióba. Önjelölt lakberendezőknek meg kell elégedniük a The Simsszel. A korlátozások nyilvánvalóak – nem akarjuk mi forradalmasítani a belsőépítészetet, de azért ez még mindig kevés. Alapvető és logikus mechanikával könnyedén berendezhettük volna a házat, nem is tartott volna sokáig leprogramozni. 


Folyamatosan bővül a kúria: a kezdeti apró viskóhoz további három szárnyat építhetünk, ahová a hálószoba, a konyha és a fegyvertár kerül. Ha viszont a titkos tanoknak hódolunk, alkímiához és bűvöléshez szükséges munkapadokkal, illetve könyvtárral ruházhatjuk fel szerény hajlékunkat. Az viszont dicséretes, hogy az éppen nem használt páncélokat próbabábúkon tárolhatjuk, ami előnyösebb és mutatósabb, mint egy zárt láda. Szintén szigorú megkötések érvényesek az üvegházra, amely csak a kéró nyugati oldalán foglalhat helyet, a konyhák pedig a keleti szárnyban. Olyan ez, mint a Kinder-tojás – szét van szedve, amikor kézhez kapjuk, de csak egyféleképpen lehet összerakni. Nem olyan, mint a LEGO, ahol a fantáziánk szárnyalhat. Ha pedig megunnánk a sok értelmetlen hajcihőt, szóljunk a komornyiknak (ilyen is van), hogy szerezze be a forrásokat és rendezze be a házat – mi addig elmegyünk falmerekre vadászni. 


Saját lovaskocsit csak a rátartiak vesznek. A hintó mindig ott áll majd a ház előtt, s vele bárhová eljuthatunk. Lényegében egy szimpla gyorsutazó eszközzel van dolgunk, de gyalogosan is megtehetjük ugyanezt, s még 500 aranyat sem kell kicsengetnünk érte. Persze, akik kellően hiúak, megengedhetik maguknak – lelkük rajta. Mit sem ér a sárkánylábon forgó palota, ha nem telik meg élettel. A komornyik mellett házastársat is kereshetünk magunknak, aki aztán ott fog lébecolni a házunkban, gyakorlatilag semmi hasznosat nem csinálva. Szegény Dragonborn! Olyannyira elfoglalt a hősök élete, hogy szegénynek még utódot nemzeni sincs ideje – éppen ezért kell beérnünk örökbe fogadható gyerekekkel. Egyszerűen kiválasztunk egy vagy több városi törvénytelent, akik majd minket boldogítanak odahaza. Ehhez azonban nem árt egy gyerekszobát berendezni gyerekbútorokkal; a kis porbafingók arca mosolyra húzódik, vége a nélkülözésekkel teli életnek. Mire jók a kenyérpusztítók? Játszhatunk velük bújócskát, megkérhetjük őket, hogy segédkezzenek a ház körül, kizavarhatjuk őket az udvarra és úgy ezzel ki is fújtak a lehetőségeink. Ferdehajlamú kalandoroknak nem kedvez a Hearthfire, nincs simogatás, babusgatás és vigasztalás…


A kis Twist Olivérek mellett további véletlenszerű és kéretlen események borzolják a házbeliek életét. Banditák, óriások és nagyra nőtt patkányok támadják meg hajlékunkat véletlenszerű időközönként – különösebb kihívást nem jelent a roham megfékezése egy olyan személynek, aki korábban sárkányok alfelében turkált. De ez csupán már tét nélküli próbálkozás arra, hogy a háziúri teendőinkbe beleroskadjunk és inkább izgalmasabb kalandok után nézzünk a vidéken. Hiába is próbálta magát megkedveltetni a Hearthfire, ott vérzik el az egész koncepció, hogy iszonyatosan behatároltak a lehetőségeink. Ami pedig ellentmond a Skyrim végtelen szabadságot kínáló szellemiségével. A készen vásárolt házak mellett rengeteg érv szól – főleg Volkihar kastélya mellett, amit a Dawnguardban szerezhettünk meg. Egyszerűen jobb és durvább, mint bármelyik olyan lak, amit kínkeservesen magunknak kell felhúznunk. S ott nem a kenyérpusztítók kergetnek az őrületbe, hanem a vámpírháremünk tagjai indiszkrét dekoltázzsal - van azért különbség. 400 MS pontért egy átgondolatlan expanziót kapunk, amely árnyéka annak, amit a Skyrim névtől megszokhattunk. PC-sek ne sírjanak, számos jobb alternatívával üthetik el az idejüket a rajongói holmik között turkálva. A Bethesdának pedig azt üzenjünk, hogy nyomás vissza tisztességes és epikus kiegészítőt csinálni.

A DLC értékelése: 6/10 

Kapcsolódó cikkek

• Az elmúlt évtized legnagyobb hatású játékai
• The Elder Scrolls V: Skyrim – Special Edition teszt
• TES V: Skyrim - Dragonborn DLC teszt
• TES V: Skyrim - Dawnguard végigjátszás