Mikor Myko kollégám felkért hogy teszteljem le ezt az új játékot, ami a Forgotten Realms világában játszódik és R.A. Salvatore írta hozzá a történetet, nem titkoltan majd kiugrottam a bőrömből.
Tudvalevő ugyanis, hogy Mr. Salvatore az egyik legkedvencebb íróm és ő hozta létre nemcsak hogy a Sötét Elf (Drizzt Do’Urden) köteteket de magát a F.R. világát is!!
Kicsit ugyan féltem először hogy mivel konzolra is megjelent, talán csúnya és irányíthatatlan lesz, de az égiek úgy tűnik így karácsony környékén rámmosolyogtak.
Bár igaz ami igaz, félelmeim először még beigazolódni látszottak mikor elindítás után a főmenübe kerültem és megláttam azt a pixel halmazt ami fogadott. :) A beállítási lehetőségeket nem bonyolították túl. New Game, Options, Exit… Körülbelül ennyi is.
Na de ne keseredjünk rögtön neki. Hál az égnek a felbontást fel lehet nyomni égi magasságokba, így gépemhez mérten rögtön fel is tornáztam azt 1024*768-ba 32 bit-es színmélységre majd az irányító billentyűkhöz egyenlőre nem nyúlva, az első lépésem a New Game indítás volt.
A bevezető mozi igen impozáns bár ez is pixelhegy még. Megismerkedünk a történet előzetesével és a két főszereplővel Ygorl-ral a Slaad-dal a Káosz nagyurával és Cireka-val a hölgyemény tábornokkal.
Egymással háborúzva a fél világot porba döntötték míg nem Khelben az ősmágus (ismerős valakinek a Drizzt regényekből? :)) végre pontot nem tett az ügy végére és egy Demon Stone-nal (mivel saját erőből nem ment volna) be nem börtönözte a díszes társaságot az idők végezetéig.
Most a két hatalmasság arra vár, hogy valaki visszahozza őket a fél-holt állapotból.
Ezután képváltás következik és egy harcost látunk keresztülmasírozni egy erdőn. Valami okból a játék itt úgy elkezdett szaggatni hogy azt hittem muszáj leszek levenni a felbontást és feladni az amúgy elég szépséges grafikát. De miután elrepült egy sárkány lovagunk felett és az kiért egy egymással harcoló kétféle orkfaj által feldúlt romtanya közelébe, ahol elfek voltak lakat alatt tartva, a szaggatás megszűnt mintha soha nem is létezett volna. Lehet csak egy csúnya konzolos átültetetési hibába botlottam?!..
Sebaj. A rabul ejtett elfek segítségére siető hősünk fölött immáron át is vehettük az irányítást. Aki játszott a Knights of the Temple-lel vagy a Lord of the Rings-es hack n’ slash játékokkal azoknak ismerős lehet az irányítás. Blokk-ütés-blokk-ütés kombinációk hada fog hát fogadni minket TPS (harmadik személyű) játékunk során. Na nem panaszkodásképp mondom mielőtt még félreértene valaki, hisz a K.o.t.T.-el is jó pár remek órát töltöttem, de kicsit ismét sikerült megijednem a rám váró ujj- és kézgörcs garantált „élvezetétől”. :)
A történet bevezető részében három leendő bajnokunkkal ismerkedhetünk majd meg. Rannek-kel az ember harcossal, Zhai-al a félelf-féldrow szerencsevadásszal (drow = sötételf) és Illias-szal az ugyancsak ember mágussal.
Míg Rannek a közelharc mestere, Zhai inkább a sötétből (árnyékok) operál, Illias pedig varázsbotjából eregeti az áldást. Mindhármuknak megvan a saját kis jól megtervezett háttértörténete, célja és gyengéje.
Természetesen ezt az elején még nem tudjuk, csak hogy harcosunk az erdőből jött, tolvajunk az egyik az első színben feltűnt ketrecből (akárcsak fogvatartott elf társai ő is be volt ketrecelve, de miután megunta a várakozást kiszabadította magát) míg mágusunk egy teleportkapun át jött a védők segítségére. Ugyan a történet folyamán lassan kiderül majd mindhármuk előélete, de azoknak akiknek nem megy annyira az angol javaslom azért fussák végig ezt a pár sort amit most írok. Érdemes. Ezáltal talán jobban fog menni a hősök életébe való beleélés.
Szóval figyelembe véve a „nők előnyben” szabályt rögtön kezdeném Zhai-al. Ő egy csodaszép félvérként látta meg a napvilágot. Elf apjától kapta a jó iránti vonzódását és sötételf anyjától az örök kétkedést és a kirekesztettség érzetét bőre obszidián színe miatt.
A fáma szerint anyja egy sötételf portyázás során megsérült és leszakadt csapattársaitól. Így, meggyötört és félholt állapotban talált rá Zhai apja és saját falujában felgyógyította és gondját viselte. Anyja hálája zálogaként vele maradt és aktívan kivette részét a falu mindennapjaiból. Drow-ként a harc mestere volt és gyakran védte meg a falut a portyázó hadaktól. Mikor viszont egyik alkalommal óriások támadtak a falura, anyja az erdei elfekért feladta életét is.
Zhai ezt traumaként élte meg és nem igazán hisz először a barátság fogalmában.
Második hősünk Illias a varázsló, először nem mágusnak készült. Silvery Moon-ban született egy olyan családban, ahol mindenki az ük-ük-ük-ig a Silver Guard tagja volt. Egy nemes harcosokból álló szervezeté. Így őbelőle is (akárcsak testvériből) az apja lovagot akart faragni. De a sors fintora, hogy Illias felfedezte magában a mágia iránti fogékonyságot. Már igen fiatalon is tudott levitáltatni, fagyasztani és más kisebb trükköket végrehajtani (cantrip-ek). Gondolta ha már ilyen jól megy neki eldicsekszik vele a családban és megmutatja nekik mit tud. Sajnálatos módon a dolog fordítva sült el és apja iszonyú haragra gerjedt. Nemcsak hogy kötelezte arra hogy taktikát és fegyverforgatást tanuljon, de ami még rosszabb megtiltotta neki hogy használja isteni adottságát.
Később szerencséjére Khelben magához vette mint tanoncot, de apja szigorú évei mély nyomot hagytak rajta. Nem tud másként tekinteni a varázslatokra, mint „pusztító eszközre” az ellenség likvidálásához és így végérvényesen megbélyegződött. Harci mágus lett belőle.
Rannek, Nesme-ből jött, a Világ Háta hegyei közül. Faluját trollok és orkok támadták meg. Mindenkit lemészároltak és őt is leütötték. Mikor felébredt, testvére halott volt és ő is csak azért nem utazott az örök valhallába, mert nem vették észre. Ekkor megérkezett a trollok királya és a még élve maradtakat egytől-egyik kivégeztette. Rannek mindezt végignézte és saját bevallása szerint örült volna neki, ha őrá is ez a sors vár. De úgy tűnt az égiek más célt rendeltek elé így azon a napon nem távozott el az élők sorából a Nemse-iekkel. Végül mikor már mindenki halott volt vagy elment, elmászott és továbbindult nem nézve vissza maga mögé…
Nos remélem sikerült kis kedvcsinálót gyártani eme remek kis játékhoz.
Igazából nem akarom lelőni a történet poénjait mert rengeteg van benne, csak néhány ízelítő például mikor Mithral Hall-ban (Mithril Csarnok) járunk, hőseink mellett nemcsak hogy találkozhatunk Drizzt Do’Urden-nel vagy Thibbledorf Pwent-tel, de még irányíthatjuk is Drizzt-et egy keveset!!!! Mintha csak a könyvek formálódtak volna valósággá! Egyszerűen fantasztikus érzés a vele történő harc!!! Pörög, forog, ugrik, vetődik. Lenyűgöző! Egyetlen hiba talán csak az hogy mindkét kardja ugyan úgy néz ki, hisz tudvalevő dolog, hogy Drizzt pengéi nem akármilyen pengék. Az egyik Twinkle (Csillám) névre hallgat, míg a másik Icingdeath-re (Frostbrand-ra is). Na de sebaj, ennyit még elnézek, csak mert játszhattam Drizzt képében. :)
Térjünk viszont rá még kicsit a képernyőn látottakra illetve a különböző kasztok nyújtotta képességekre és felszerelésekre.
Mikor játszunk és már hárman vagyunk (harcos, szerencsevadász, mágus) a bal alsó sarokban egy kis 3 színű köröcske jelenik meg. Ez mutatja az életerőnket, illetve hogy egy adott extra támadáshoz mennyire vagyunk felkészülve (vagyis feltöltődve). Érdekes módon, azt vettem észre hogy csak akkor hal meg valamelyik emberünk ha azt mi irányítjuk. :D Ez most komoly. Az egyiküket mindenféleképpen kell navigálni, de akármilyen alacsony is emberünk életereje, ha a gép irányítja nem hal meg. Legalábbis nekem nem sikerült ezt elérni (bár az is igaz hogy ha nagyon lemegy az életerőnk a gép gondoskodik róla, hogy a szörnyekből kicsivel több gyógyító lötyi „essen ki”, mintha teljes fittek lennénk).
Ez mondjuk számomra egy jó pont, ugyanis egy játékban nagyon tudom utálni mikor valakit meg kell védenünk és az minden igyekezetünk ellenére is belegyalogol a tűzpárbajba vagy leesik egy sziklán, hát akkor… Khm. :) Szóval végre nem kellett azon rágódnom, hogy vajon melyikük hal meg előbb és kezdhetem újra a pályát. Dicséretes!
Apropó pálya újrakezdés. Mentés nincs játék közben, csak ha végigvittünk egy történet részt (Tíz van belőlük összesen). Viszont bizonyos részeket a játék megjegyez, így ha elbukunk a vége előtt öt-tíz másodperccel, sem kell újrakezdeni az egészet. Egyszerűen visszatölt minket egy olyan pontra, ahol elkezdődik valami fontos dolog (ránk támad egy csapat lény, vagy főellenséggel küzdünk és a többi).
Az említett tíz rész között mindig van egy nagyobb lélegzetvételnyi szünet. Ilyenkor „vásárolhatunk” az előző pályán összegyűjtött tapasztalati pontokból és aranyakból.
Mindhárom hősünket külön tudjuk menedzselni, de azért nem kell nagyon komplex dolgokra gondolni.
Először is van a „Karakter Státusz” menüpont, ahol tájékozódhatunk az aktuális szintünkről és végülis ez is a karakterlapunk. Ennek nem sok értelmét láttam mondjuk, de azért jó hogy van ilyen is. :)
A következő már jobb volt. Ez a „Szint Fejlesztés” részleg és itt tudunk tapasztalati pontokból vásárolni extra támadási kombókat és varázslatokat. Minden második szinten (2,4,6,8,10-ig) kapunk új „megvehető” képességeket, amik természetesen egyre erősebbek mint előző társuk. De ezek függnek egymástól. Azazhogy például mikor először tudunk „Magic Missle”-t varázsolni mágusunkkal, szintlépés után erre épülve tudjuk csak megszerezni a „Burning Hands” spell-t vagy a játék végén a „Meteor Storm”-ot. Harcos oldalon ez szintígy működik, kiegészítve Zhai sötétben kószáló képességeivel. Aranyos ötlet, bár kicsit sántít a rendes D&D játékokhoz képest. De megbocsátható.
A harmadik választható rész a „Felszerelés Fejlesztés”. Itt tudunk páncélokat, fegyvereket és különböző hasznos kellékeket beszerezni. Ezeknek is több szintje van és természetesen minél erősebbek, annál többe kerülnek. Megtalálhatók itt a +1-től +5-ig terjedő varázskardok és páncélok, pluszokat adó varázsgömbök, védő gyűrűk és karperecek, extra sebzést adó fegyver-mágiák és még sorolhatnám. Tiszta „Enclave” hangulata van.
A még megemlítendő dolgok az „Auto-vétel” és a „Folytatás” pontok. Az előbbi értelemszerűen elrontja azt a két dolgot, ami miatt érdemes ide tévednünk az utóbbi után pedig végre tudunk egyet menteni kemény 6 azaz hat helyre (persze ezek felülírhatók).
A zene személy szerint nekem nagyon bejött. Dinamikus vagy lassan folyó és egyáltalán nem unalmas. Látszik rajta hogy profi munka és hogy törődtek vele. Piros pont jár érte.
Összegezve a látottakat és hallottakat végül is azt mondanám, ugyan nem ez a legszebb és legjátszhatóbb játék amit valaha láttam, de olyan fílingje van hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni. Óriási negatívum viszont hogy sokat kuporgatott pénzünkért cserébe sajnos csak kicsivel kevesebb mint 5! óra játékidőt kapunk… Ez nem sok. Emlékszem hogy anno még éjfélkor kezdtem bele és hajnali fél ötkor vettem észre csak, hogy már a 9. pályán is túl vagyok. Hát…
Kárpótol miket viszont a lebilincselő R.A. Salvatore történet (bár ha rosszmájú lennék azt is mondhatnám a mester erre a rövidke időre ameddig a játék maga tart, egy óra gondolkodás alatt faja történetet fabrikálhatott, de nem mondok ilyet :) és a Forgotten Realms atmoszféra a hiányozhatatlan lényekkel és saját hőseivel.
Személy szerint én nagyon élveztem a játékot, és tagadhatatlanul elfogultan tekintek rá konzolos átírások elleneseként is. Így kivételesen ebben a hideg időben, meleg szívvel ajánlom ezt az unikumot minden szerepjáték vagy „üsd-vágd” rajongónak.
Végül még idéznék egyet a Slaad lordtól, Ygorl-tól:
„Egy harcos, aki saját magát taszította ki a hibájának büntetéseként. Egy varázsló, aki különbözősége miatt, most családjától menekül. Egy kevert-vérű, aki elfutott otthonról, ahová sosem tartozott igazán. Három elhagyott lélek, akik egyedül vándorolnak a világban.”
„Nem egyedül!” - hangzik a mély válasz a sötétből.
Kalandra fel tehát!
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.