A Szigetek Birodalmában a káosz volt az úr, a főváros, Dunwall utcáin soha nem látott súlyosságú, patkányok által terjesztett dögvész tombolt, az Uralkodónő, Jessamine Kaldwin pedig orgyilkosság áldozatává vált. A gyanú a királyi védelmezőre és gyermeke apjára, Corvo Attanóra terelődött, az összeesküvők sikerrel tüntették el a nyomokat, és váltak zsarnokokká. Corvót belső nézetből irányítva eldönthettük, hogy csendesen, észrevétlenül számolunk le a hatalmat magához ragadó régens pribékjeivel, vagy látványosan és hangosan verekedjük el magunkat a végállomásig. Vendettánkban nemcsak királyi védelmezőként megszerzett tudásunkat használhattuk: a Kívülállónak nevezett nagy hatalmú entitás minket is megjelölt, megajándékozott természetfeletti képességekkel, akárcsak Jessamine gyilkosát.
A hadjárat során visszaszereztük lányunkat, a trónörökös Emilyt, összeakadtunk az Uralkodónő gyilkosával, a Kívülálló kegyét bíró Dauddal, és a hátrahagyott hullák mennyiségének függvényében kaptunk egy pozitív meg egy kevésbé szívderítő befejezést. Daud sem egy fekete-fehér karakter, az első rész kiegészítőiben őt irányítva több párhuzamosan futó cselekményszálat ismerhettünk meg, amelyek a második részben még jobban összeérnek.
Tizenöt évvel járunk a pestis és a Dishonored eseményei után, a Birodalmat az immár felnőtt Emily kormányozza, apja vigyázó tekintete kíséretében. Corvo mindenre felkészíti lányát, ám így is beüt a baj: egy sorozatgyilkos szedi áldozatait szerte a birodalomban, akinek célpontjai Emily politikai ellenfelei. A prológus csúcspontján Karnaca hercege gépesített seregével megpuccsolja az Uralkodónőt, míg szövetségese, egy korábbról ismerős, boszorkányos erővel rendelkező ellenség gond nélkül foglalja el a trónt.
Az első epizódhoz hasonlóan nincs hatásunk a bevezető eseményekre, azonban itt mind Emily, mind Corvo játszható karakter, így csak tőlünk függ, kivel folytatjuk a sztorit. Döntésünk viszont végleges, a történet során nem válthatunk szereplőt! A kampány cselekménye alapvetően azonos mindkettejükkel játszva, leszámítva az eltérő képességfát és a dialógusokat. A másik karaktert tartósan elzárják a világtól, mi megszökünk, és nyomozunk rosszakaróinkat keresve.
Akárcsak az első epizódban, ezúttal is több, sőt rengeteg lehetőséget kapunk feladataink megoldásához - vegyük sorra az opcióinkat! A gyilkolást tekintve a spektrum teljes szélességében rendelkezésre áll, lehetőségünk van mindenkit életben hagyni, de természetesen végig is darálhatjuk a pályákat, emellett bármilyen köztes megoldás is játszik, lesz lehetőségünk menekülni közel minden helyzetből. A Dishonored 2 ezenkívül külön nyilvántartja, hogy mennyire voltunk észrevétlenek, és ezt a két információt a térképek végén szépen vizualizálva is megtekinthetjük egy grafikonon.
Az anyag fő helyszínén, Serkonos szigetén éppen a vérszúnyogfertőzés tombol, ezeknek tudvalevőleg kedvenc elfoglaltságuk holttestekbe petézni, azon kívül, hogy imádnak betegségeket terjeszteni. Az aljas szúnyogok miatt ismételten számítani fog a magunk mögött hagyott hullák száma, így a pályákon átívelő alacsony/magas káoszérték ugyanolyan jelentőségű, mint az elődben. Rengeteget módosít a befejezésen, továbbá, hogy az egyébként is darkos és reménytelen világot milyen irányba befolyásoljuk.
Újdonság azonban, ha a lányt vagy az apját választjuk, az az elérhető képességekben mutatkozik meg - már ha egyáltalán szeretnénk természetfeletti hatalommal játszadozni, ugyanis simán elutasíthatjuk a mindig, mindent háttérből figyelő Kívülálló ajánlatát. Ebben az esetben is durva mennyiségű eszközünk marad a végigjátszáshoz fegyverek és felszerelések formájában, ezekre később kitérek. Feltételezve, hogy belementünk az üzletbe, úgy Corvo képességei szinte teljes mértékben visszatérnek a Dishonoredből. A Blink segítségével azonnal teleportálhat rövidtávon bárhová, észrevétlenül, legmagasabb szinten már támadásra is alkalmassá válik. A királyi védelmező képes lelassítani, majd akár megállítani az időt, hogy teljes alapossággal hajtsa végre tervét.
Ugyan Karnacát nem sújtja épp a patkányok terjesztette pestis, a rágcsálók mindenhol ott vannak, Corvo meg lazán ráuszíthatja ellenségeire kis barátait, sőt: a feneketlen patkánybendőknek köszönhetően a hullákból sem sok marad. A lopakodáshoz és hatékony haladáshoz szerencsétlen ellenségeinek saját testét, illetve a frissen elhalálozottakét is bevetheti, elég csupán szellem módjára megszállni őket, majd kényelmesen átsétálni a többi rosszarcú között.
Az apa első ránézésre tökéletesen a csendes módszerekre van kitalálva, néhány csatában is kifejezetten hasznos fejlesztéssel, ezzel szemben Emily képességei némileg harc-orientáltabbak. A mobilitást nála a Far Reach nevű képesség biztosítja, ezzel egy nyalábot lőhet különböző párkányokra, platformokra, csövekre és húzhatja magát közelebb. A Blinkkel ellentétben ez nem igazi teleportálás, mivel időbe telik a mozdulat - így a lebukás esélye is nagyobb. A skill erősebb változatával tárgyak és hullák húzhatók Emily irányába, később pedig élő ellenfelekre is alkalmazható lesz.
A trónfosztott uralkodónő könnyedén elkápráztathatja ellenségei egy csoportját a Mezmerize képességgel, akik pedig beleesnek csapdájába, csak bambán merednek maguk elé. A Doppelganger varázslattal a lány képes létrehozni a saját képmását, amellyel elterelheti magáról a figyelmet - ha az ellenfelek megölik a helyettest, mennek a dolgukra, mintha minden rendben lenne. A magasabb szintű változat képes csendben gyilkolni, a harcban tevékenyen részt venni, sőt az igazi Emily helyet is cserélhet vele, ha ezzel pozíciót nyer. A rengeteg fejlesztéssel pedig akár két teljesen független hasonmás segíthet az ütközetekben.
Mégis, a legérdekesebb képesség talán a Dominó, amellyel megjelölhető és összeköthető kezdetben kettő, majd akár négy ellenség is, ami pedig az egyikükkel megtörténik, érvényesül a többiekre is: ha egyet elkapunk csendben, a többi is szépen közelebbi ismeretségbe kerül a talajjal. A legnagyobb csavar azonban, hogy a Dominó működik az idézett képmásokra is, akik nyilván sokkal kényelmesebben elérhetőek, mint az útvonalat blokkoló katonák. Mivel a a másolatok feláldozhatók, elpusztíthatjuk őket, és az összes megjelölt ellenfélre is ez a sors vár.
A skillek ilyen szintű szinergiája zseniális húzás, és annak ellenére, hogy az Uralkodónő képességeinél sok esetben azt éreztem, hogy inkább harcra hegyezték ki őket a fejlesztők, bőven ellátnak lehetőséggel, akármilyen játékstílust is valljunk magunkénak. Emellett természetesen mindkét szereplőnél közös képesség a sötétben látás, akárcsak a passzív erők, amelyek között találhatunk szívósságot, magasabbra ugrást, elporladó hullákat, vagy töltődő adrenalint, amivel gyors egymásutánban végezhetjük ki az életünkre törő ellenfeleket.
Kunsztjaink fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy rúnákat gyűjtögessünk, amelyeket elszórva találunk a térképeken, szóval érdemes minden zegzugot átkutatni. Ebben segítségünkre lesz "A Szív", a néhai Jessamine-hoz köthető mágikus tárgy, mely szintén visszatér az előző részből, és folyamatos tanácsok, sztoriinformációk mellett, rúnákat és csonttalizmánokat jelölő vizuális jelzésekkel támogat minket bosszúhadjáratunkban. Amennyiben egy klasszikusabb, és a saját részünkről természetfeletti hatalmaktól mentes végigjátszásba kezdenénk, akkor sem kell elkeseredni, számos módon ártalmatlaníthatjuk az ellent.
Legsokoldalúbb fegyverünk az egykezes nyílpuskánk, amivel különböző lövedékeket alkalmazva nyomulhatunk. Az altatónyíl a távoli problémák erőszakmentes megoldására szolgál, a gyújtólövedékkel ellenben hatalmas pusztítás vár célpontjainkra, de alkalmazhatunk flashbangszerű vakító-süketítő töltetet, no meg egy olyan erős, de nem halálos fájdalmat kiváltó nyilat, amellyel elzavarhatunk egy-egy személyt az útból. A nyílpuska mellett pisztollyal is kellően hatékonyan irthatunk, az egyik legjobb eszköz, ha végigharcolnánk magunkat egy pályán, ráadásul ellenfeleink jelentős részénél találunk hozzá lőszert. Ezenkívül csapdákat, aknákat is letehetünk.
A játékmenetre változatos hatással lehetnek a már említett talizmánok, találhatunk vagy gyárthatunk olyat, amivel gyorsabb futást, hatékonyabb manatöltést érhetünk el, és előfordul olyan is, amellyel patkányokat ehetünk meg némi HP-ért cserébe. Kezdetben mindössze öt darabot aggathatunk magunkra, ám ha felkutatunk különböző tervrajzokat és egyéb gyűjthető tárgyakat, ez a mennyiség növelhető. Apropó, gyűjtögetés: rengeteg mindent zsebre tehetünk némi aranyért cserébe, amelyet a feketepiacon költhetünk el felszerelésre, továbbá, szinte mindenhol találunk igen drága festményeket is, amelyeket külön számon tart a fejezetvégi összesítő. Mászkálásunk alatt végtelen mennyiségű könyv és iromány segíti a háttérvilág és a jelenleg zajló események megértését, megismerését.
Viszont. A technikai oldalt tekintve sajnos nem annyira végiggondolt és kidolgozott a produktum, mint a játékmenet. A fórumok izzottak és izzanak is a PC-s kiadás felháborító hibáitól, alacsony framerate-tel, fagyásokkal, egérproblémákkal találkozhatunk, és jelenleg még csak egy bétaverziós patch érhető el. Xboxon jobb a helyzet, de játékromboló bugokkal itt is többen összeakadtak már. Néha megjelent a pályavégi összegzésben két kill, egy olyan menetben ahol biztosan nem öltem meg senkit, és egyéb tróger megoldásokat is találni, például rosszul illesztett pályaelemeket vagy karakterrészleteket, amiken keresztül a semmibe látni.
A Dishonored 2 mellesleg borzalmasan ronda, gyakorlatilag minden egyes alkalommal, amikor játszottam vele, kényszeresen próbáltam állítgatni a tévémen, meg az Xbox-beállításokon, mert nem hittem el, hogy egy AAA-kategóriás anyagot képesek 2016-ban így elkészíteni ÉS kiadni. Arányosan pont olyan elmosott minden, mint az első részben volt a maga idejében, amit ép ésszel nehéz felfogni. Egyébként, mint sokan, az Arkane Studios is elhagyta az Unreal-családot - helyette az id Tech-re épített Void Engine zakatol a játék motorháztetője alatt. Jó lett volna a motorcserével együtt a kor színvonalának megfelelő grafikát letenni az asztalra.
Az ipari forradalomba oltott fantasy univerzum stílusát azonban elképesztően eltalálták, Dunwall szürke, borús városképe hibátlan, a mediterrán Karnaca zseniális, a Kívülálló szentélyei félelmetesek, Kirin Jindosh gépekkel teli kúriája lenyűgöző. Mindenütt "korhű" posztereket, hirdetéseket, termékeket és használati tárgyakat látni, szuper megvalósítással. A Dishonored-széria egyik jellemzője az utcákat uraló kétségbeesés és nyomor, itt is tökéletesen átjön. A fejezetekben, amíg nem lépünk akcióba, csupán lépteinket, az őrök csacsogását és az ambiens effekteket hallani, az atmoszférát és hangulatot eléggé eltalálták.
Ahogy az látszik, a Dishonored 2-t teletömték tartalommal, sztorival, a kombinációk száma végtelennek tűnik, a kérdés az, hogy mindez összességében működőképes-e és nem csak papíron hangzatos elemek egyvelege. A válasz határozott igen, a koncepció működik, változatos helyszíneket járunk be, és a végigjátszás során végtelen eszközt ad kezünkbe a cím. Ellenségeink is sokrétűek: megküzdünk az immáron trónbitorlót szolgáló katonákkal, a vérszúnyogokkal, egy feltaláló mechanikus szörnyeivel, őrkutyákkal, veszedelmes sorozatgyilkosokkal, mindezt egy élő-lélegző, történelemmel rendelkező világban. A pályák szinte teljesen sandbox-szerűek, az első részhez képest sokkal nagyobb hangsúlyt kap a vertikalitás, a helyváltoztató skillekkel pedig könnyedén bejárhatók így is a területek.
A harc folyékony, folyamatos, a kivégzések látványosak, a képességeket öröm alkalmazni és vegyíteni őket: bárhogyan is játsszunk, a lényeg, hogy jól szórakozzunk, az anyag pedig ebben a tekintetben hibátlan. A történet izgalmas és fordulatos, igazán érintettek vagyunk benne a Birodalom legfontosabb figuráit alakítva, ráadásul a Dishonored 2 nagyszerűen bővíti ki a korábban ismert szereplők sztoriját. Corvo belül nem az a szűkszavú, hidegvérű, marcona profi, akinek megismerhettük, érző szív húzódik meg külseje mögött, míg Emilyvel játszva megismerjük egy sok traumát átélt, túl gyorsan felnőtt, óriási felelősséggel terhelt uralkodó belső konfliktusait. Bármelyiküket is válasszuk, az újrajátszhatóság adja magát, egyrészt a karakterek különbözősége, másrészt a lopakodás és erőszak mennyisége, harmadrészt pedig a képességek nélküli menet is biztosít újdonságot.
A Dishonored 2 büszkén lépdel az elődje által kitaposott ösvényen, és ebben a sajátjának mondható kategóriában, amit képvisel, ismét nagyot alkotott. Azok, akik az első rész rajongói, nos, ők még többet kapnak kedvencükből. de bátran ajánlom mindenkinek, akinek akár apró affinitása is van a belső nézetű akciójátékokhoz, az anyag rengeteg különböző játékstílushoz igazodik perfektül, a technikai oldalt leszámítva nagyon rendben van. A PC-s verzió esetében én várnék a végleges javítócsomag megérkezéséig, elkerülve a felesleges frusztrációt - de a bugokon túl egy kiváló játékkal lettünk gazdagabbak.
A Dishonored 2 PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokra jelent meg. Tesztünk az Xbox One-verzió alapján készült.
Kapcsolódó cikkek
Aztán letenni nem tudtam!
Ha ez is olyan tartalmas hangulatos lesz akkor nem igazán érdekel a grafika. Megvevős és kész, van benne nem kevés játékóra lehetőség.
9 pontot kap egy játék ami problémákkal küszködik?? Egy játéknak elnézzük , más játéknak nem??
Talán elkéne felejteni már ezt a pontozást és csak pro és kontrát írni.
A cikk maga remek lett és az összegzés is , csak furcsa ez a pontszám a végén.
Pont, hogy a laikusnak kéne leginkább utána néznie, mert őt lehet leginkább megvezetni, amit rendre mindig meg is tapasztal. Inkább vinnyog és elégedetlenkedik a saját ostobasága miatt, minthogy tanuljon belőle. Nem kell butának maradnia hiszen ebben a világban él, persze ez hozzáállás és némi intelligencia kérdése is. Mindezektől függetlenül meg kell próbálni nyitott szemmel járni.
Szóval összességében nagyon elégedett vagyok, aki az elsőt imádta, ezt is imádni fogja, de én személy szerint valahogy még sem álltam fel annyira elégedetten előle, mint annó az első résztől. Tényleg olyan minimális új dolgok lettek bevezetve, hogy az ember szinte észre se veszi, és emellett hiába szép még mindig és látványosak a helyszínek, ez csupán egy tisztességes, iparos folytatása az első résznek, semmi több. És higgyétek el, ez a kissé negatív fenhang amit itt a végén írtam, nem jelenti azt, hogy csalódtam a játékban és nem tetszett és azonnalkéremvisszaapénzem. Nem, ez egy, az elődjéhez hasonlóan remek játék lett. De azért remélem, hogy a következő részbe a nullánál már nem csak egy hajszálnyival több újítást találnak ki a készítők, mivel nem biztos, hogy harmadjára is széles vigyorral az arcunkon nyeljük le ugyan azt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.