Borderlands 3 teszt

Nagyobb, hangosabb és a szokásosnál is őrültebb - így lehetne egy mondatban jellemezni a Borderlands 3-at. Öt év pihenő és egy erősen középszerű előzménysztori után most teljesen megújult erővel tért vissza a looter-shooterek mocskos szájú királya, hogy bebizonyítsa: ha valami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Az esztelen lövöldözés, a milliónyi fura fegyver és az ízléstelen egysorosok még mindig fergeteges kombót alkotnak, és habár eget rengető újdonságokra most sem számíthatunk, a Gearbox valahogy mégis bebiztosította, hogy a végletekig nyúzott FPS-RPG formula ezúttal is nagyot üssön.

Újabb veszély fenyegeti Pandora pszichopatáktól és vérszomjas vadállatoktól hemzsegő pusztaságát. A kietlen bolygó zakkant lakóit a Calypso-ikrek egy zászló alatt egyesítették: ez a szekta a Children of the Vault. Tyreen és Troy személyi kultusza vírusként terjed az ECHOneten, hiszen nem közönséges banditák, vagy vérszomjas hadurak ők, hanem ennél is sokkal, de sokkal rosszabbak… online streamerek! Az ámokfutásuk pillanatok alatt galaktikus méreteket ölt, amikor is elszipolyozzák a legendás szirén, Lilith erejét és felkerekednek, hogy felnyissák a csillagrendszer összes Vaultját. Itt az idő tehát, hogy színre lépjen a kalandorok következő nemzedéke, hogy egy bolygóközi hajsza során fenékbe billentsenek mindenkit, akinek van feneke, vagy legalábbis arra emlékeztető testrésze.

Mert bizony nem csupán Pandorát, vagy annak holdját járhatjuk be – egy maroknyi, teljesen különböző bolygó vár minket. Ezek a helyszínek pedig egytől egyik remekül néznek ki és az egységes, de új szintre emelt cel-shaded látványvilággal is olyan változatos élményt nyújtanak (mind a környezet, mind pedig az eltérő ellenfelek által), ami után eddig csak sóvároghattunk a szikár dűnék között, vagy Elpis szürke holdján. A csillagközi utunk során a Sanctuary III repülő űrbárkája lesz az otthonunk és a főhadiszállásunk is egyben, melynek fedélzetén gyülekeznek majd a korábbi epizódok során összecsődített szövetségeseink. A történetvezetés felépítése engem meglepő módon a Star Wars: Knights of the Old Republic cselekményére emlékeztetett, amikor is az Ebon Hawk kapitányaként jártuk a galaxist a csillagtérkép részei után kutatva.

Habár a sztori közelről sem übereli a Tales from the Borderlands forgatókönyvét, ez volt az első „hagyományos” játék a szériában, ami mégis le tudta kötni a figyelmemet az egész lefutása alatt. Egy korrektül összerakott, nem sok csavart rejtegető macska-egér játékról van szó, és habár Troy és Tyreen messze nem annyira érdekes főgonoszok, hogy folyton a revanson járjon az eszünk, az időnkénti üresjáratokat könnyen kitöltik a minőségi mellékküldetések, na meg a sok-sok poén. Ízlés kérdése persze, hogy az embernek bejön-e a Borderlands-féle humor, de ha korábban is jókat kacagtatok rajta, akkor most sem fogtok csalódni. A polgárpukkasztásból talán egy kicsit visszább vett az írói gárda, de altáji poénokból, popkulturális utalásokból, vagy társadalomkritikával egybeszőtt kikacsintásokból most sincs hiány.

Érdekes egyébként, hogy (ismét csak a Telltale játékát leszámítva) a Borderlands talán most először próbálkozott meg igazán azzal, hogy egy-egy sötétebb, drámaibb vonalat is beleszőjön a történetbe. Igaz, ezeknek sajnos nincs akkora súlya, mint amekkora lehetne és a szomorúbb, lélekre ható jeleneteket is pillanatok alatt feloldják néhány kelletlen poénnal. Én márpedig úgy érzem, hogy megtettünk már elég kört Pandora környékén ahhoz, hogy végre tétje legyen a harcnak, de nehéz azonosulni a történettel úgy, hogy a játék még a főszereplőnket is látványosan ignorálja. Hiába hordom a vállamon az univerzum terhét, a sztori hősei mégis az NPC-k, régről visszatérő karakterek maradnak, a játékos által irányított Vault Huntert pedig annyira kispadra ültetik, hogy még csak az átvezetőkben sem láthatjuk őt soha.

Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is négy hős közül válogathatunk, az új Vault Hunterek egyedi arzenálja és játékstílusa viszont az eddiginél is jóval több lehetőséget biztosít arra, hogy összerakjuk álmaink gyilkológépét. Zane a kütyük mestere: holografikus klónjaival, felfegyverzett drónjával, vagy egy digitális védőpajzzsal indul csatába. FL4K ezzel szemben egy tökéletes vadászrobot, aki egy kisebb állatkerttel az oldalán lesi a prédáját. Őket követi Amara, a csapat szirénje, aki egészen másféle megközelítésből mutatja be a varázslók életét – ő Brickhez vagy Krieghez hasonlóan a csata kellős közepén pofozkodva érzi magát igazán otthon. A sort pedig az én személyes kedvencem, Moze zárja, aki a hatalmas mechájában csücsülve bünteti a rosszfiúkat.

Szintén ismerős lesz, hogy a kvartett összes tagja három fő specializáció szerint válogathatja a képességeit. Az azonban újdonság, hogy ezekhez a specializációkhoz eltérő Action Skillek társulnak, amelyeket részletesebben is testre szabhatunk a további passzív effektekkel és egyedi variánsokkal. Ezúttal tehát hiába van két egyforma karakter a csapatunkban, azok játékstílusa drasztikusan eltérhet egymástól. A Hitman-képességekre gyúró Zane (aki egyébként egyszerre két Action Skillt is kap!) például rakétákat, vagy elementális sebzést szóró drónt hozhat magával, a Doubled Agent fát követő kollégája azonban a drón helyett klónokat kap, akik egy csokor gránáttal szórják meg az ellenfeleinket. Moze egy kicsit kilóg a sorból, hiszen az ő társa mindvégig Iron Bear lesz, cserébe viszont akár kétféle fegyvert is felcsavarozhatunk a gépszörnyeteg karjaira.

Bármelyik hős mellett tesszük le végül a voksunkat, a játékmenet magja mégis változatlan: megyünk az orrunk után, a ravaszt pedig csak akkor engedjük fel, ha épp egy nagyobb halom lootot szeretnénk felporszívózni. Még mindig szórakoztató alapkoncepció ez, de hiába a rengeteg változatos ellenfél és a frissítő környezetváltás, negyedjére mégiscsak valamivel több kell ahhoz, hogy igazán lázba jöjjünk. Ezt pedig a Gearbox csapata is észrevette, így hát előrukkoltak egy halom olyan apró újítással, amelyek remekül feldobták a játékmenetet, közben pedig óvatosan kikupáltak szinte minden frusztráló, vagy egyszerűen csak elavult elemet.

A mozgás sokkal szabadabb és akciódúsabb lett, hiszen a Borderlands 3 is átvette a modern shooterekben szinte kötelezővé vált becsúszást, ráadásul az új generációs Vault Hunterek megtanulták azt is, hogy hogyan kell felkapaszkodni a magasabb párkányokon. Elhanyagolhatónak tűnnek, de ez a két apróság mégis rengeteget dob a játékélményen, sokkal folyékonyabbá és látványosabbá teszik azt, arról nem is beszélve, hogy mostantól jobban kiaknázhatjuk a pályák vertikalitását. A kooperatív mód terén is kaptunk néhány olyan életminőségi újdonságot, mint például az Apex Legends kontextusérzékeny pingje, de az abszolút kedvencem mégis a változtatható lootrendszer lett.

Hányszor fordult veletek elő régebben, hogy a barátaitokkal játszva összevesztetek egy legendás stukkeren, vagy felhúztátok magatokat egy csapattárs miatt, aki az élen szaladva felszipolyozott minden egyes fegyvert? Nem kell aggódnunk többé emiatt, a játék indításakor ugyanis kiválaszthatjuk a Cooperation vagy a Coopetition szabályrendszerét. Az utóbbi a már eddig is megszokott, „aki kapja, marja” alapon működik, a Cooperation azonban minden játékosnak saját, a szintjéhez megfelelő, egyedi fegyvereket dobál. Mi nem is látjuk majd, hogy a frissen lezúzott főellenfél mit adott a kollégáinknak, de ha úgy tartja kedvünk, mégis kötetlenül csereberélhetünk egymás között. Nagyon nagy szükség volt már erre a rendszerre!

A Borderlands-széria egyik legnagyobb vonzerejét mindig is a végtelennek tűnő, teljesen perverz fegyverpornó jelentette, ez pedig most sincs másképp. Egészen elképesztő, hogy milyen kreatív, vagy éppen teljesen elmebeteg mordályokat találunk a játékban, az pedig számomra felfoghatatlan, hogy hogyan sikerült mégis mindegyiket úgy megalkotni (a randomizált statisztikák ellenére is), hogy azok passzoljanak az adott fegyvergyártó profiljába és közben még használhatók is legyenek. A szakállas mémeket kiabáló, apró lábakat növesztve szaladgáló géppisztoly után már meg sem lepődtem azon a golyószóró/rakétavető hibriden, ami időnként felgyulladt a kezemben – ilyenkor egyébként egy apró vízipisztollyal oltható el a lángoló tákolmány.

A korábbi epizódok során mindig is zavart, hogy a fegyverek zöme egy-egy komoly hátulütővel rendelkezett, így sok bivalyerős puska használata szörnyen frusztráló volt, egészen addig, amíg ki nem küszöböltük a hibákat a Badass-rangok segítségével. Ezt a balanszrendszert a Gearbox teljesen újragondolta: ezúttal a Guardian Ranks néven találjuk meg a százalékos fejlesztéseket és kizárólag a sztori teljesítése után férhetünk hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy a fegyverek igazán idegesítő tulajdonságai jórészt eltűntek – szinte minden darabot remek érzés használni! Ehhez pedig sokat hozzátesz az is, hogy a kissé nehezen körülírható gunplay is sokkal élvezhetőbb lett. Míg karaktereink mozgása sokkal könnyedebb, a fegyverek kezelése kapott némi súlyt. A lövések hatására elbicsakló és leszakadó testrészek, vagy az extrém esetben levegőbe repülő testek kellően éreztetik azt, hogy nem gumilövedékekkel van dolgunk.

Nyilvánvaló, hogy a fejlesztőbrigád ezúttal különös figyelmet fordított arra, hogy egy fluid, jól kezelhető shootert kapjunk – végtére is ez a játék alapja, ha ez nincs helyén, akkor bukik minden más is. Mindenképp említést érdemel, hogy még a konzolos változat is kapott néhány olyan opciót, amiért régóta lobbiznak PC-n is az FPS-rajongók. Örömmel találkoztam a beállítások között az FOV-csúszkával, melynek segítségével megnövelhettem a látóteremet, ezzel kevésbé zavaróvá téve az időnként a képernyő felét kitakaró, hatalmas fegyvermodelleket. A Gearbox tehát igyekezett, de sajnos így sem tudtak minden technikai bökkenőt kicsiszolni.

Komolyabb bugokkal szerencsére nem találkoztam a szűk 30 órát felölelő végigjátszás alatt, de a borzasztóan szaggató menü és a kooperatív mód belassulásai néha így is csúnyán szemet szúrtak. Nincs minden rendben a konzolos verzió teljesítményével sem – normál esetben, a konzolok alapmodelljein többé-kevésbé zökkenőmentesen, a várt 30 fps környékén fut a játék, de az erősebb gépeken, a beígért 60 fps-t még a teljesítményre kihegyezett módban sem érjük el. Az osztottképernyős móddal különösen érdemes vigyázni, hiszen itt csak hatványozódnak az akadások és a belassulások, extrém esetben szinte élvezhetetlenné téve a játékot.

Habár a széria eddigi összes epizódját kedveltem, mégis ritkán vitt rá a lélek, hogy a sztori befejezése után tovább ökörködjek velük. Ezen egyedül a Borderlands 3 tudott változtatni. Szívesen ugrok neki hamarosan egy újabb menetnek, hála a True Vault Hunter mód nehezebb kihívásainak, előtte viszont sokat fogok időzni a végjáték tartalmain is. A texasi fejlesztőbagázs ugyanis rendesen telepakolta tartalommal a csomagot a fő történetszálon felül is – az egyszerű szintezésen és fegyvergyűjtésen túl ugyebár vár ránk a korábban említett Guardian-rangok farmolása, a rengeteg mellékküldetés és gyűjthető tárgy, valamint bekapcsolhatjuk a Mayhem módot is. Ez a három nehézségi fokon mozgó opció egy halom módosítóval látja el a játékost és az ellenfeleket is, leginkább a Halo-széria koponyáihoz hasonlíthatóan. Ha pedig csak egy gyors zúzásra vágyom, akkor megküzdhetek a Circle of Slaughter hullámokban érkező ellenfeleivel, vagy próbára tehetem magam a Proving Grounds félórás kihívásain is.

A Borderlands 3 nagyszerű játék lett, meg merném kockáztatni azt is, hogy a széria legjobb darabja. A Gearbox nem rukkolt elő semmiféle radikális újdonsággal, de olyan precízen és átgondoltan épített az utóbbi tíz évben lefektetett alapokra, hogy a végeredménnyel bárki elégedett lehet. Egy mechanikailag jól összerakott shooter, egyszerű, de rendben működő sztorival, változatos játszható karakterekkel és rengeteg tennivalóval – mi más kell még? Nehéz komolyabb fogást találni rajta, hiszen az apróbb technikai malőröket leszámítva egy nagyon jól összerakott, tartalmas csomagot kapunk, ami egy percig sem fog untatni. A teszt pontszámát vegyétek egy átlagnak, hiszen ahogy a legtöbb kooperatív játék esetében, barátokkal itt is jobb a móka. Adjatok hozzá fél pontot, ha csapatban vágnátok neki a kincsvadászatnak, vagy vonjatok le ugyanennyit, ha nem osztozkodtok a dicsőségben!

A Borderlands 3 PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on jelent meg. Mi egy PS4 alapgépen teszteltük a játékot.