Manapság egyáltalán nem lehet ráfogni a japán illetőségű Ryu Ga Gotoku stúdió fejlesztőire, hogy lustálkodnának. Ha az utóbbi egy évüket nézem, akkor már a harmadik Yakuza-játékukat adják ki: a sort az eredetileg csak a szigetországban megjelent 2014-es spin-offal, az Ishin! feltuningolásával kezdték (egyúttal itt változtatták meg a széria címét Like a Dragonra is – azon túl, hogy ennek logikus okai voltak, Japánban már a kezdetektől fogva ezen a néven fut a sorozat), majd ezt követte a legendás veterán gengszter, Kazuma Kiryu önként vállalt száműzetésének története. És most megérkezett a fő-sorozat nyolcadik része, azaz a főfogásként funkcionáló Infinite Wealth, amely egyenes folytatása a tavaly novemberi Gaiden: The Man Who Erased His Name-nek és a 2020-as hetedik felvonásnak.
A sztori eme két játék eseményei után veszi fel a fonalat: utóbbi főhőse, Ichiban Kasuga a maffia felbomlása után egy munkaközvetítő irodánál dolgozik, ahol utcára került, nincstelen ex-yakuza tagoknak próbál segíteni – minden szépen megy a maga útján, amíg aztán be nem üt a krach, melynek köszönhetően Ichi is elveszít mindent. Ám nem sokáig lógatja a lábát, a múlt természetesen hamar megtalálja, majd kettőt sem pislog, és máris a tengerentúlon, pontosabban a hawaii Honoluluban találja magát. Egykori szövetségese biztos tippet ad Ichi halottnak hitt biológiai anyjának hollétéről, így hősünk azonnal a keresésére indul – ám, ahogy a Yakuza-játékokban általában lenni szokott, semmi sem megy karikacsapásra, az események hamar bonyolódni kezdenek, és feltűnik a Daidoji-frakcióval ismét szoros kapcsolatot ápoló Kiryu is. Kiryu a maffia megbízásából szintén Ichi anyja után kutat, és ha ez még nem lenne elég, a helyi bűnszervezetek is a rejtélyes nő nyomába eredtek, a két főhősnek így nincs más választása, mint összefogni, és vált vállvetve szembeszállni a gonosztevők garmadájával, valamint a nyakukba venni a számukra ismeretlen terepet, és közös erővel végére járni az igazságnak.
A történetről már így is sokat mondtam, de higgyétek el, bőven lesznek meglepetések, fordulatok és váratlan csavarok – jól lehet, ez egy Yakuza-játéktól magától értetődik. A sorozat eddig is leginkább a zseniális, mesteri és aprólékos narratívájáról volt híres, de az Infinite Wealthben sikerült mindent egy következő szintre emelni. A sztori az első néhány fejezetben beiktatott gyakori, több hónapos vagy akár több éves ugrások ellenére is kifejezetten lassan építkezik, a legszerényebb becslések szerint is minimum 4-5 óra telik el, mire kimozdulunk Japánból (egyébként ez a széria első felvonása, ami a szigetországon kívül játszódik), és azután sem lesz gyorsabb a tempó. Szépen, komótosan peregnek az események, ám egy fejezet sem múlik el úgy, hogy ne keresnénk a földön az állunkat – az írók nem beszéltek a levegőbe azzal a több tízórás sztorival, valamint a rengeteg egyéb lehetőséggel. Az Infinite Wealth messze a leghosszabb darab a sorozatban.
Ebből egyenesen következnek a gigantikus mennyiségű dialógusok is: egyszerűen rengeteg párbeszéd van a játékban (gondolom így a sokadik epizód után felesleges kitérnem rá, hogy minimum a haladó szintű angoltudás egyenesen nélkülözhetetlen), sok esetben nem a gameplay, hanem maga a sztori viszi előre az embert. Nem nagy trúváj ez, a rajongók alapból ezt várják el, de ezúttal az alkotók felülmúlták önmagukat, az ilyenfajta narratíváról és történetvezetésről csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. A fejlesztők tulajdonképpen ezzel egy ki nem mondott fogadalmukat is betartották, hiszen ha megnézzük az előző két részt, ott igencsak érezni lehetett a visszafogottságot és a „spórolást”. Az Ishin! lényegében egy remaster volt, pazarabb grafikával és néhány kisebb extrával, a Gaiden pedig egy rövid mellékzönge, ami az erős történettől függetlenül lightosabb elemekkel operált. Félreértés ne essék, mindkét stuff jó játék volt (különösen Kiryu old school hagyományhoz visszakanyarodó története, amit röpke 6 hónap alatt raktak össze), de meglátszott rajtuk, hogy az alkotók a nyolcadik részre tartogatják a puskaport.
És az új epizódot elnézve abból volt bőven – el is lövik benne az összeset. A két főszereplő, Ichi és Kiryu eddig jól elkülönülő szála itt elkerülhetetlenül összeér, a szürreális, karikatúraszerű szellemiség és a komor, viszontagságos világ találkozása pedig nem csupán zseniális, még a sorozathoz képest is csúcsminőségben prezentált sztoriban, de a körökre osztott harcrendszerben is kőkeményen megmutatkozik. A hetedik részben debütált koncepció nagyvonalakban maradt a régi, ami ugyan már akkor sem nyerte el mindenkinek a tetszését, de idővel meg lehetett szokni, és most (mivel az alig több mint 2 hónapos Gaiden a klasszikus szisztémát használta) újra bele kell rázódni. Annyiban változott a helyzet, hogy ezúttal sokkal szabadabbá vált az egész, a támadások előtt lehetőségünk van mozgolódni és így előnyökhöz jutni (ez elsősorban a felvehető és használható tereptárgyak miatt hasznos), ennek köszönhetően, ha közel vagyunk a csapattársainkhoz, akkor előhívhatunk látványos és halálos csoportos kombókat, de a különböző karakterekhez tartozó egyéni skillek bevetésére is lesz alkalmunk.
A különböző „szakmák” ismét módosítják a szereplők harcmodorát, melyek rengeteg elborult, nagyon japán mozdulatot eredményeznek. Legyen szó az Ichi legendás baseballütőjével bevihető csapásokról, a friss belépőként brillírozó taxisofőr, Tomizawa gumikerék-dobálásáról, autó akkumulátorból kinyert elektromos csapásairól, vagy a szintén új karakter, Chitose tangótánccal megspékelt rúgásairól. És, hogy hogyan sikerült beintegrálni Kiryut ebbe a JRPG-rendszerbe? Attól függetlenül, hogy a hetedik rész sokat változott az addigi játékokhoz képest, az agybeteg, elszabadult formula, a könnyed humor, a mulatságos abszurditás és a szerethető karakterek ugyanúgy megvannak Kiryu, mint ahogy Ichi kalandjaiban, szóval egyáltalán nem arról van szó, hogy két külön műfajt kellett összegyúrni – és ennek fényében Dojima Sárkánya tökéletesen belesimul az itteni harcrendszerbe.
Visszatér a három ikonikus harcstílus, a Brawler, a Beast és a Dragon, melyhez idővel fel lehet oldani egy spéci módot, ami lényegében frappáns tisztelgés a régi epizódok előtt: ilyenkor limitált ideig szabadon püfölhetjük az ellent, pont úgy, ahogy a régi szép időkben tettük. A küzdelmek sokkal mozgalmasabbak, látványosabbak – viszont ami nem változott az előző felvonáshoz képest, az az, hogy legtöbbször, főleg a sztori ötödik-hatodik fejezetétől kezdve rengeteget kell farmolni a győzelemhez. Ha nem fordítunk elég energiát a karakterek fejlesztésére, akkor hamar elakadunk a játékban, ezt tovább tetézi, hogy Honolulu utcáin is gyakran fogunk összeakadni 19-20-as szintű ellenfelekkel (ami azt illeti, erre egészen hamar sor kerül), és ha egy random bunyóban maradunk alul, nem kezdhetjük elölről az egészet, csak elvesztünk némi pénzt.
Ez még rendben is van, viszont ha a különböző missziókon belül döngölnek minket a földbe, akkor előfordul, hogy komoly összegeket kell fizetnünk a feltámadásért cserébe. Az alap respawn mondjuk nem drága, csupán az MP és HP csíkjaink nem fognak max szintre feltöltődni, a teljeskörű újrakezdés viszont már komolyabb összegeket követel – és őszintén szólva utóbbinak van igazán értelme, mert másképp aligha lesz esélyünk a következő körben. Persze a meccseket ismét automatikusan lejátszhatja helyettünk a játék, egyedül a QTE szegmenseknél kell nyomogatnunk a kontrollert – ám ez sem jelent mindig garanciát a győzelemre, a combosabb boss fightoknál meg majdhogynem biztos a bukás, ha robotpilótázunk.
Honolulu városa legalább annyira veszélyes vagy veszélyesebb, mint bármelyik japán metropolisz, ahol eddig barangolhattunk – az amerikai setting ellenére remekül sikerült átültetni a széria jellegzetes vonásait, ettől cseppet sem lett kommersz vagy nyugati beütésű a játék, az Infinite Wealth száz százalékig japán tudott maradni. És mivel Hawaii a földrajzi elhelyezkedése miatt tömve van a szigetországból érkezett bevándorlókkal, egyáltalán nem fogjuk idegennek érezni magunkat a pálmafák és a felhőkarcolók közt járva. No meg persze unatkozni sem fogunk. Önmagukat és a sorozat szellemiségét nem meghazudtolva a fejlesztők egy rakás tennivalóval pakolták tele a cuccot, ezek közt egyaránt megtalálhatóak a jól ismert minijátékok (karaoke, mahjong, darts, árkád gépek, stb.) és az új elfoglaltságok, mint például a Crazy Taxit idéző agyament ételfutárkodás, vagy a gladiátorviadalokat tovább gondoló Pokémon-paródia, a Sujimon Battle.
A szociális társkeresőt, illetve a randizást is átszabták, előbbi az Aloha Links névre hallgat, a térképen bóklászó NPC-kkel barátkozhatunk össze, és ajándékokkal, valamint különböző jótettekkel (például védelmükre kelhetünk, ha összeakasztják a bajszukat a rosszarcúakkal) fűzhetjük azt szorosabbra (mivel ezzel rengeteg harci előnyhöz juthatunk, érdemes vele komolyabban foglalkozni), utóbbi pedig a Miss Match nevű appon keresztül érhető el. A különböző opciók kiválasztásával saját adatlapot kreálhatunk magunknak, amelyben megadhatjuk milyen személyiségünk, mi a munkánk, mit szeretünk csinálni szabadidőnkben, és ha beszélgetni kezdünk a hölgyekkel, mindig oda kell figyelni rá, hogy kérdéseink igazodjanak a profiljukon megadott adatokhoz. Ez fordítva is igaz, ha ők kifaggatnak minket, a mi válaszainknak is tükrözniük kell a kiválasztott tulajdonságainkat.
Ha összepasszolunk velük, akkor pikáns képeket és videókat küldenek, és természetesen könnyen összejöhet a személyes találkozó is. Rettentően mókás az egész, viszont ez valami bizarr, egyetemes törvényektől jócskán elrugaszkodott multiverzum lehet, mert itt nemhogy visszaírnak a nők, de még érdeklődnek is – bár az már sokkal inkább tükrözi a valóságot, hogy az adott személy élőben nem mindig egyezik a képen látható lánnyal, szóval ne lepődjünk meg, ha egy feszes, karcsú testű fiatal hölgy helyett egy ráncos, otthonkát viselő nyugdíjas nagynénivel találjuk szembe magunkat. Ez már sokkal reálisabb, nemde?
Mégis, az Infinite Wealth legzseniálisabb ötlete a Dondoko Island, amely egy izgalmas élményparknak felel meg, jobban mondva Ichi saját, külön bejáratú szigetének, amelyet folyamatosan menedzselhetünk és fejleszthetünk. A fő-sztorival ugyan egyáltalán nincs összefüggésben, hogy mennyi időt töltünk itt és mennyi energiát fektetünk a hely feltápolásába, mégis el tudja kapni az embert, gyakorlatilag egy külön játéknak is tökéletes lenne. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: melléktevékenységek tömkelege, a szigetet szabadon ki lehet dekorálni, kraftolhatunk, házakat építhetünk, berendezhetjük a szobákat, barátokat vihetünk oda, kényeztethetjük a turistákat, bulikat szervezhetünk – a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Előfordulnak hívatlan vendégek, azaz betolakodók is, akiktől meg kell majd védenünk a szigetet, vagy csak simán interakcióba léphetünk az ott lakókkal. Csupán dióhéjban vázoltam fel a lényeget, a hely struktúrájának fejlesztése, a rengeteg tennivaló, és ahogy úgy en bloc felépül az egész rendszer, egy külön cikket is megérdemelne, annyira aprólékosan és gondosan tárják elénk a fejlesztők.
Már maga a sziget bejárása felér egy elképesztő vizuális élménnyel, ugyanis a játék grafikája valami veszettül szép, mind a karakterek, mind a helyszínek, mint pedig a kisebb-nagyobb textúrák gyönyörűen ki vannak dolgozva, egyszerűen jó érzés elmerülni ebben a színes és mozgalmas földi paradicsomban. És ezzel még egyáltalán nincs vége a melléktevékenységek felsorolásának, ott van Kiryu saját side questje, a korábbi Yakuza-játékokban szereplő karakterek megkeresése, a Bucket List, vagy az összesen 52 substory, ami szintén nem mentes az aberrált eseményektől. A város magamutogató perverzeinek fotózása, egy kétségbeesett lány megsegítése, akinek vissza kell szerezni a háziállatát, azaz egy csirkét az ufóktól, egy madárfióka problémájának megoldása, aki alvás közben Ichi fejére telepedett – csak a szokásos.
Pontosabban ezúttal annál is több: az alkotók alaposan kitettek magukért, az Infinite Wealth nagyobb, hosszabb, tartalmasabb, mint bármelyik korábbi rész. Nem csupán több tucat, hanem egyenesen több száz órát bele lehet ölni. És végeredményben amúgy is felesleges tépnem a számat: a rajongók úgyis megveszik, mert hát ez a játék egyenesen nekik készült, az új belépők semmikképp se ezzel az epizóddal kezdjék a sorozattal való ismerkedést! A Ryu Ga Gotoku sokadszorra mutatta meg, hogy bőven van még spiritusz ebben a témában, nem kellenek ide komoly átfazonírozások, nem kell új utakat keresni, elég a kreativitás, a hozzáértés, a puszta tehetség, ami, ha a fő-sorozatot nézzük, immáron nyolcadjára pumpálja a vért szakadatlanul a frencsájzba. Tehát nincs más hátra, mint bepöccinteni a game-et és elmerülni Honolulu kalandokkal teli utcáin – az Infinite Wealthnek ott a helye a polcon!
A Like a Dragon: Infinite Wealth PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series konzolokra jelent meg. Mi PlayStation 5-ön teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.