Ritka játék a Beyond Good & Evil. Ma is teljes mértékben játszható és élvezhető, holott lesznek a tesztnek a játéknál fiatalabb olvasói. A fejlesztői pokolban rekedt folytatás mellett hasonlót sem kaptunk a Ubisofttól az elmúlt két évtized alatt, holott az eredeti játék egy nagyon is pontos lenyomata egy olyan kornak, mikor még a francia kiadó játékai nemcsak minőséget képviseltek, de minden szempontból egyediek, eredetiek és merészek voltak. Akár az első Raymant nézzük, akár a 2000-es évek elején érkező Sands of Time trilógiát, hogy az első Splinter Cellt már ne is említsük, ezek a játékok mind-mind olyan kritikai magasságokat képviseltek, amelyekre a Ubisoft azóta is visszavágyik. A merész, egyedi világok, a kísérletező, mégis ismerős és könnyen átlátható játékmenet, a rajzfilmes hangulat mellett is komoly témákat feszegető történet – többek között ezek azok az elemek, amelyek miatt a mai napig révedezve tekintünk vissza a húsz évvel ezelőtti játékokra, és amelyek mindegyike megtalálható a 2003-as Beyond Good & Evilben.
Ha valakinek kimaradt volna a játék, annak nagyon röviden összefoglalható az nem túl hosszú történet, ami viszont minden mese-máz és antropomorf állat ellenére is meglepően komoly témát feszeget. Hillys egy idilli kis bolygócska, amit váratlanul megtámadt a DomZ nevű idegen faj. Nem sokkal később megjelenik a rendfenntartó Alpha Sections, akik átveszik a bolygó irányítását, hogy a szükségállapotban megvédjék a bolygó civil lakosságát. Hősnőnk, a fotóriporter Jade, nagybátyjával, Pey’j-dzsel él egy világítótoronyban, ahol egyedül maradt gyerekekre vigyáznak. Egy támadás után előkerül egy titokzatos ügyfél, aki ki szeretné deríteni az Alpha Sections titkait, a nyomozással pedig minket bíz meg. Küldetésről küldetésre derülnek ki egyre szörnyűbb titkot, és bár egy pillanatig sem megy át túlságosan komorba, annak, aki kicsit is érzékeny a politikai témákra és a propaganda üzenetek használatára, annak nagyon is nehéz téma lesz a játék történetét átszövő összeesküvés.
Hogy őszinte legyek, nem voltak nagy elvárásaim a játék 20. évfordulós kiadásával kapcsolatban. Már jó ideje tudtunk az érkezéséről, és kezdetektől fogva tudtuk, hogy nemcsak, hogy nem remake lesz, de a Ubisoft még a remaster meghatározást is kerülte. Ezzel együtt sem egy nettó újrakiadásról van szó, mint a Red Dead Redemption esetében, viszont csak minimális változtatásokról van szó a látvány terén. Kapunk egy bónusz galériát és egy előremutató küldetést is, sőt még egy speedrun módot és a mára már magától értetődő automata mentést is, viszont ha azt kéne keresnünk, hogy a játékmenet miben változott így, 20 éves korára, akkor bizony csalódni fogunk: szinte semmiben. A látvány is megmaradt annak a kellemesen rajzfilmes, a francia képregényeket idéző élménynek, ami miatt gyerekként is imádtam, viszont számos helyen élesebb textúrákat és nagyobb felbontású modelleket kapott, például Pey’j arcán kifejezetten látszik, hogy mennyivel részletesebb. Double H képe mondjuk megszenvedte a dolgot, és inkább a Psychonauts szereplőgárdájába illik, de Jade és a többi karakter remekül néz ki. A 4K mellett is biztosított 60 fps-nek hála az egész játék úgy fest, ahogy emlékszünk ráj, nem pedig úgy, ahogy valóban kinézett.
Elsőre vívódtam, hogy ostorozzam-e a Ubisoftot, amiért jól láthatóan minimális munkával igyekeztek gyors pénzhez jutni, hisz a nosztalgikus visszaemlékezéshez igazított látványon túl nem sokat adtak hozzá a Beyond Good & Evilhez, vagy inkább épp ellenkezőleg: dicsérjem meg a készítőket, hogy csak minimálisan nyúltak a játékhoz, nem csúfították el az emlékeket, sőt széles körben elérhetővé tették az utóbbi évtizedekben PC-re, és talán Xbox-ra visszaszorult játékot. Sokat elárul a videójáték-iparról, hogy a kiadók újra és újra ugyanazokat a játékokat akarják eladni nekünk, de rólunk is az, hogy mi is újra és újra ugyanazokat a játékokat vesszük meg.
A játékmenet az esetek többségében a mai napig megállja a helyét, bár azért többször is érződött, hogy egy másik kor szülöttje. A harcrendszer egyszerű, de valahogy mégis körülményes, így pedig a lopakodós részek csak még inkább felértékelődnek. Amikor az Alpha Sections bázisaira osonunk be, minden esetben preferált, hogy ne fedezzenek fel minket, lopakodnunk kell. Többször is lebuktam, de még két ellenféllel sem bírtam el egyszerre. Talán túlságosan is hozzászoktam a nyitottabb játékokhoz, először frusztrált, hogy mennyire nem tudom megállni a helyem, viszont aztán bekattant, hogy a játék ezzel jelzi, hogy itt bizony meg kell tanulnunk osonni. Az ellenfelek járőrözése mai szemmel talán már idejét múlt, viszont szobáról szobára haladva egy gördülékeny élményben lesz részünk.
Egy húsz éves játék kapcsán megemlíteni, hogy jól fut, már-már nevetséges lenne, ha az utóbbi években nem szaladtunk volna bele olyan megjelenésekbe, amelyek minősége, nos, kifogásolható volt. A Beyond Good & Evil viszont makulátlanul fut egy jelen generációs konzolon, 4K felbontás mellett is stabilan hozza a 60 fps-t, bár egy-két robbanásnál azért megdöccent a képfrissítés. Bár a játékteret nem nyitották egybe, és továbbra is zónákra tagolódik a pálya, a rendkívül minimális töltési időnek hála ez egyáltalán nem zavaró.
Sirdani Switch-en tapasztalt különvéleménye:
A Nintendo konzolján némileg más a helyzet. A maximális fps-t itt 30-ban szabták meg, ám cserébe a frame-pacing olyan egyenletes, hogy nem lesz különösebb okunk a panaszra. A textúrák minősége és az effektek részletessége abszolút nincs nagy lemaradásban a többi verzióhoz képest, egyedül a tükröződések alacsonyabb felbontása az, ami bizony zavarhatja a szemünket.
A 30fps-t a játék a legnagyobb csaták közepette is rezzenéstelenül képes tartani, viszont amikor füsteffektet láthatunk, akkor pár pillanatig képes akár a tizedére is csökkenni a másodpercenkénti képkockaszám. A Switch ereje többre képes, úgyhogy valószínűleg itt valami portolási bakiról beszélhetünk, amit a közeljövőben még bőven lesz lehetőségük javítani a fejlesztőknek. Az irányítás terén sincs semmilyen lemaradásban a hordozható konzol, úgyhogy aki utazások során is magával vinné az egyik legizgalmasabb francia kalandjátékot, annak ennél jobb lehetőségre nem érdemes várnia.
Most akkor kinek is készült ez a felújítás? A rajongóknak, akik már számtalanszor kipörgették a nagyjából 12 órás játékot? Vagy a fiatalabb közönségnek, akiknek eddig kimaradt az életéből? A Ubisoft talán sejtette, hogy sokan szóvá teszik majd, hogy újra kiadnak egy régebbi játékot, minimális változtatásokkal. Viszont a ténylegesen jobbá tett látványvilág mellett a nyomott árcédula és a tény, hogy minden mai rendszeren elérhetővé vált ez klasszikus, talán kellően gesztus értékű. Szinte biztos, hogy nem ezzel a játékkal fogja tudni a francia kiadó megtömni a kasszát, és talán néhány piros pontot is be tud zsebelni vele a Ubisoft. Persze, az igazi elismerést a folytatás hivatalos megjelenési dátumának bejelentése hozná meg a franciáknak, de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk, hogy egy teljesen új generáció tudhatja meg, hogy mi rejtőzik túl jón és rosszon.
A Beyond Good & Evil 20th Anniversary Edition 2024. június 25-én jelent meg PC-re, Nintendo Switch-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. Mi PlayStation 5-ön és Nintendo Switch-en játszottunk vele.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.