Beyond Good & Evil

A bukta

A Beyond Good & Evil egyébként még 2003. november 11-edikén jelent meg PlayStation 2-re, november 20-adikán PC-re, december 2-odikán Xboxra és végül december 11-edikén Gamecube-ra, tehát egy igazi crossplatform játék. Hozzám hasonlóan rengetegen várták, a szakma és a szaksajtó is jól fogadta, ugyanakkor sajnos az eladások terén a játék csúfosan elvérzett, a karácsonyi szezonban alig vitték, mindenki EA sportjátékokat, Sims-eket és Harry Pottereket vásárolt helyette. A Beyond Good & Evil eladásai tehát messze alulmúlták a várakozásokat, ezért nagyon nagy a valószínűsége, hogy ez a játék kivételesen nem is duzzad sorozattá, pedig manapság szinte mindent folytatnak, és ezt is eredetileg trilógiának tervezték, a játék rajongói mindenesetre megkezdték a sehova nem vezető, de mostanság oly divatos petíciós játékot. Mellesleg a megnyerés utáni stáblista legvégén látható apró jelenet is egyértelműen folytatásra utal, ami egyébként nem látszik, ha simán a főmenüből választjuk a credits opciót.

Mint az a teszt öt hónapos csúszásából is látszik, kissé későn jutottam az anyaghoz (én egyébként a PC-s változatot teszteltem, bár próbáltam a PlayStation 2-es verzió demoját is), és egyéb elfoglaltságok miatt eddig nem is találtam időt arra, hogy alaposabban foglalkozzam vele, azaz érleltem is egy ideig. Ez a teszt tehát már egy viszonylag elavult játékról szól, mindenki mindent leírt már róla, mindenki végigjátszotta már, aki érdeklődött iránta, mindenesetre remélem néhányan arra is kíváncsiak, hogy mi itt a Gamekapocsnál mit gondolunk róla, számukra ez az írás talán még informatív, továbbá, ha valaki kihagyta volna eddig valamilyen oknál fogva, annak ajánljuk is a játékot. Már csak azért is, mert a szégyenletes bukás után azonnal elindult az ára lefelé, nyugaton mára már 20 dollár (durván 4000 forint) alá ment minden gépen, ennyit pedig abszolút megér. Persze Magyarországra sajnos jellemző, hogy hiába keresünk 20-ad, sőt 25-öd annyit, mint az átlagos nyugatiak, a játékokat is csak 3-szoros, 4-szeres áron vásárolhatjuk meg, még a leárazottakat is (nem csoda, hogy még mindig warezol szinte mindenki), tehát itt még mindig nem annyira olcsó a Beyond Good & Evil, mindenesetre már valamivel olcsóbb, mint induláskor.

Hasta la victoria siempre!

A játék története, világa és hangulata egész egyedi, simán megállná a helyét még a mozivásznon is, amolyan Ötödik Elem szerű, komolytalanabb sci-fi-ként. Egy olyan jövőbeli világ (a 2400-as években játszódik az anyag) elevenedik meg a szemünk előtt, ami kicsit olyan, mint az Ötödik Elem és a Szárnyas Fejvadász világa, mindenhol hatalmas kivetítőkön megy a propaganda, és repülő autókon közlekedik a legtöbb ember. De a világ mégsem túlzottan futurisztikus, az épületek az 1800-as éveket idézik, a repülőgépek és a repülő autók külsőre az 1900-as évek közepét, az utcai multimedia CD (MDisk) író/olvasók tálcája pedig fából van, ami egy kis steampunk beütést is kölcsönöz a világnak. Melyben egyébként nem csak emberek laknak, hanem sok intelligens, emberszabású állat is, disznók, kecskék, marhák, meg hasonlók, de jelen vannak a rendes, állatszerű állatok is, mint a kutyák, bálnák, sirályok és még rengeteg egyéb, és ezek mind-mind élik a mindennapjaikat a játékban. A Beyond Good & Evil többnyire (a végét leszámítva) egy kis bányászbolygón, a Hillys-en (a H kétszer van áthúzva, mint ebből következően minden H a játékban) játszódik, pontosabban a bolygó óceánnal teli felszínének egy apró szigetcsoportján, melynek legtöbb kis szigetén alig fér el egy épület, és a legnagyobbon is csak egy kisváros található. Az egyik kisebb szigeten él a játék helyes hősnője, a húszéves Jade, aki nevéhez méltóan zöld farmerban, blúzban és fejpántban mászkál, sőt még a szeme és a szája is zöld, szerencsére a haja azért nem, az ugyanis fekete, a topja pedig fehér. A leányzó szabadúszó fotós, mindenfélét elvállal, mellesleg a világítótorony-házában egy önkéntes árvaházat is üzemeltet a fogadott nagybátyjával, az ötvenéves ezermester Pey'j-el, egy kövér disznóval (faját tekintve és nem rossz értelemben véve) együtt.

A játék idejében elég nagy káosz uralkodik a világban, DomZ fajból származó furcsa idegen lények támadnak időről-időre a bolygóra (ahogy másokra is), melyek ellen egy teljesen páncélba öltözött katonákból álló bolygóközi elit alakulat, az Alpha Sections harcol, ők állandóan toboroznak is a kivetítőkön, rádiókban és TV-kben, meg dicsőítik saját magukat, mindez egy kicsit Csillagközi Invázió hangulatot is kölcsönöz a játéknak. Persze ez a film sem érhető zavaró mértékben tetten, ahogy a fent említettek sem. Az Alpha Sections propagandája szerint működik egy földalatti terroristaszervezet is, az IRIS, ami lepaktált az idegenekkel, és szabotálja az Alpha Sections akcióit, ugyanakkor sokan pletykálják, és egyre többen észreveszik azt is, hogy az Alpha Sections a nagy szavak ellenére gyakorlatilag semmit nem tesz az idegenek ellen. Minden támadáskor későn érkezik, és az IRIS-ra meg a DomZokra hivatkozva egyre jobban korlátozza a polgárok személyi mozgás- és szabadságjogait (itt, ha gonoszkodni akarnék, utalhatnék arra, hogy hasonló folyamat figyelhető meg a legszabadabb és legdemokratikusabb országban is 9/11 óta), ennek szigorodását, változását mi is figyelemmel kísérhetjük a játékban. Hillys tehát gyakorlatilag az 1984 című könyvben és filmben bemutatotthoz hasonló rendőrállam, ahol még a feka kormányzónőnek sincs gyakorlatilag hatalma, és a helyi katonai erők is teljesen cselekvésképtelenek, alá vannak rendelve az Alpha Sections-nek. Ebből és a sajtóanyagokból is kikövetkeztethető volt már, így remélem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy valójában az Alpha Sections paktált le az idegenekkel, az IRIS pedig nem egy gonosz terroristaszervezet, hanem inkább egy szűk forradalmi csoport, ami nem fegyverrel, hanem ellenpropagandával harcol. Tagjai egy szamizdatot szerkesztenek, amit multimediás CD-n, azaz MDisken lehet beszerezni kéz alatt, és ami élő hanggal és fényképekkel mutatja be az igazságot a sok tudatlan, kiszolgáltatott és propaganda által megvakított polgárnak, az MDisk kivonata pedig e-mailben is eljut az előfizetőkhöz. A szervezet nemrég vesztette el a legjobb fotoriporterét, Double H-et, aki egy volt helyi, nem ellenséges katona, amolyan magas, széles vállú és állú tipikus hős, a helyére ezért a játék elején hősnőnket próbálják beszervezni, aki persze kezdetben a többséghez hasonlóan még nem igazán hisz az IRIS-ban, hiszen ha az Alpha Sections hazudik, akár hazudhat az IRIS is. Nagyjából itt kapcsolódunk be a történetbe, pontosabban nincs a játékban gyakorlatilag semmi intro, egyből egy harcba csöppenünk, majd megkapjuk az irányítást, az egész háttérsztorit pedig frankón a játék közben ismerhetjük meg a beszélgetésekből, propagandaanyagokból, szamizdatokból és persze személyes tapasztalat útján, mint minden igazán jól megírt játék és film esetében.

Mégis miféle játék ez?

Az anyag a közétett képek alapján egy mászkálós platformjátéknak tűnik (és erre lehet következtetni Michel Ancel Raymanes múltjából is), ez részben meg is felel a valóságnak, de mégis sokkal összetettebb annál, szinte minden játékstílus képviselteti magát benne, mint ahogy a Final Fantasy VII-ben is. A Beyond Good & Evil a legfőbb szinten egy csutkára 3D-s kalandjáték, melyben szabadon (kezdetben mondjuk az Alpha Sections miatt a bejárható terület elég szűk, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre több határt léphetünk át) mászkálhatunk és utazgathatunk mindenfelé, és elég sok emberrel és emberszabású lénnyel is beszélgethetünk interaktívan. De a játék egy lájtosabb szimulátor is bizonyos mértékig, a szigetek között ugyanis nagyrészt egy légpárnás kis hajóval közlekedhetünk, a játék végén pedig egy érdekes kis űrhajóval is, amivel el is hagyhatjuk a bolygót. A hajó azonban nem kizárólag közlekedésre való, találhatunk Hillys-en négy versenypályát és négy rablóbarlangot is, melyek nagyon profin kidolgozott minijátékokat takarnak, nem kötelező ezeket mind kipipálni, de azért hasznos, és jó buli.

A versenyjátékok nagyon-nagyon bejöttek nekem, gyakorlatilag olyanok, mint a Wipeout sorozat részei (de akár a Star Wars: Episode I: Racerhez is hasonlíthatnám őket), hét ellenfél ellen kell versenyeznünk a légpárnás hajónkkal, és a pályák természetesen gyorsítókat, csapdákat, ugratókat és lerövidítéseket is tartalmaznak. Bár én kedvelem a Wipeoutokat, a Beyond Good & Evil négy versenypályája szerintem übereli egymagában is a kiváló sorozatot, a pályák felépítésének és az ellenséges mesterséges intelligenciáknak az egyre nehezedő görbéjét igazán tökéletesen lőtték be a készítők, ráadásul a minijáték hangulata is frenetikus, ami nagymértékben a zenéjének is köszönhető. Tehát szerintem a játék versenyrésze simán megállná a helyét egy önálló produktumként, persze tartalmazhatna több pályát és zenét is. A rablóbarlangok is hasonlóak, azokban is a légpárnás hajóval kell száguldanunk, de nem körpályán, hanem hosszú, vesszőfutás jellegű, csapdákkal és akadályokkal még keményebben teleszórt pályákon, mindig egy rablót kell üldöznünk, ami sok kaput zár be maga után, ha lemaradunk, kezdhetjük elölről. De egy nagyon frankó, mi több zseniális, és legjobb tudomásom szerint eredeti minijátékot találunk a kocsmában is, ami hasonlít nagymértékben a Shufflepuck Café játékra (melyet játéktermekben is megtalálhattunk más néven), de mégis tök más. Ebben az asztal két térfélre van osztva, középen van egy kis kapu, ami ráadásul kissé csálé, görbület van benne, ami nehezíti a játékot. Mindkét térfélen van négy-négy jégkorong, és mindkét játékosnál sorban cirkulál az irányítás a térfélen levő korongok felett, amikor az egyiket irányíthatjuk, be kell állítanunk a felette levő nyíllal a kívánt mozgásirányt, majd el kell indítanunk a korongot. Célunk természetesen az, hogy minden korongot átlökjünk az ellenfél térfelére, a jót taktika pedig az, ha mindig több korongot lökünk meg eggyel, tehát kissé biliárdos is a dolog. Az egyszerűsége ellenére nagyon addiktív ez a minijáték, és tök buli, egyébként állítólag multiban is lehet játszani, de csak a PlayStation 2 és Gamecube változatokban lehet ezt a lehetőséget megnyitni, nagyon kacifántosan. Gyanítom persze, hogy ez a frankó játék sem eredeti, de ha így is van, akkor is jó, és az ellenfél egyre nehezedő mesterséges intelligenciája is tökéletesen be van lőve. De van még sok további minijáték is, játszhatunk például pénzbe itt a pirost, van űrlövöldözős szakasz, és még vannak más egyszerűbbek is mindenfelé, gyakran a játékmotorba integrálva.

A legfőbb játék persze a mászkálós rész (igaz a hajóval is kell azért kalandozni, harcolni, sőt főnökökkel is össze kell tűzni), ami nagyjából olyan, mint a legtöbb külső nézetes platformer a Tomb Raider óta, helyenként ügyeskednünk kell, sok apró logikai feladvánnyal is szembe kell néznünk, meg jól kell tudnunk tájékozódni is. Azonban itt az irányítás egyszerűbb, a settenkedés és az ugrás is automatikus, és a különféle eszközök használatára is figyelmeztet a program, no meg a feladványok sem túl nehezek, inkább csak nagyon lájtos Tomb Raider szerűségnek mondanám a játékmódot, ettől függetlenül persze nem rossz, és szerencsére a lecsupaszított Tomb Raider alapjáték mellé kapunk sok extrát is. Többek között van rengeteg olyan pálya, ahol Metal Gearekhez hasonlóan észrevétlenül kell a járőröző őrök között lopakodnunk, árnyékokba behúzódnunk, settenkednünk és sunnyognunk, de a logikai feladványok többségét sem tudjuk egyedül megoldani, a játék emiatt sokhelyütt kissé Lost Vikings-essé is válik. Ugyanis az általunk irányított Jade mellé (akinek írói álneve Shauni lesz a beszervezése után) még a fent említett két szereplő, Pey'j és kiszabadítása után Double H is belép a csapatunkba, általában egyszerre csak az egyikük, bár a végjátéknál rövid időre mindketten. Ilyenkor a társunk követ minket, és kevés kivételt leszámítva nem nyúl semmihez, viszont nagyon korrektül tesz-vesz és harcol (ezen a ponton is jól sikerült a mesterséges intelligencia), és ilyenkor helyzetfüggő utasításokat is adhatunk neki, harcban speckó támadásokra kérhetjük, a logikai feladványoknál pedig kapcsolók kapcsolgatására és hasonlókra. Amikor ellenfelekkel akadunk össze (ez nem fordul elő veszélyesen gyakran), akkor pedig amolyan verekedő játékmódba vált a játék, ebből legtöbbször szabadon el is menekülhetünk, tehát kellő távolság után visszavált az irányítás, de persze a legtöbb harcot az előrejutás miatt meg kell vívnunk. Ez a verekedős játékmód is kicsit lájtosnak mondható, csak két kombóval és fegyverrel rendelkezünk, tehát nem lehet sokat trükközni sem, és nem is túlságosan nehéz a dolog, de azért nem rossz.

Végül talán még egy adalékot emelnék ki, ami eléggé növeli a játékidőt. A játék elején kapunk egy olyan fotós megbízatást, hogy fényképezzük le Hillys összes élőlény faját, ez mellesleg talán a legjobb pénzszerzési forrás, sőt még néhány gyöngyöt is szerezhetünk így. Tudtommal van sok ilyen jellegű fotós játék, például ilyen a Pokémon Snap is, én mindenesetre ilyenekkel még nem játszottam, sőt nem is gondoltam, hogy tetszenének, de itt ez az adalék is bejött, talán azért, mert annyira élveztem a játék festőien gyönyörű és hangulatos világát, teljesen elvesztem benne, sikerült is lefotóznom totál minden lényt. A fényképek és a pénz mellett még gyöngyöket kell gyűjtenünk, ez az egyik legfontosabb dolog a játékban, ugyanis a rasta orrszarvúk csak gyöngyökért fejlesztik a járgányainkat, és csak így tudunk eljutni egyre messzebb, egyre újabb helyekre, de szerencsére nem kell minden gyöngyöt összegyűjtenünk, ki is hagyhatjuk akár az összes minijátékot vagy a mellékküldetések egy részét.

Még néhány dicsérő szó és a feketeleves

Nagyjából így lehet röviden összefoglalni a játékmenetet, ami szerintem egész jó, és az még inkább feldobja, hogy kellően sokszínű, változatos, rengeteg játékstílust ötvöz. Továbbá tetszett még, hogy a lakosság (ami frankón éli az életét, mint említettem) hozzáállása a dolgokhoz fokozatosan változik a játék során, leginkább ugye a szamizdatban publikált, általunk megszerzett fotók és információk hatására. Az agymosott polgárok egyre inkább ráébrednek, hogy az Alpha Sections is ellenség a DomZ mellett, egyre többen egyetértenek az IRIS-szel, segítik a szervezetet és minket, majd egyre bátrabban fel is vállalják a véleményüket nyilvánosan, tüntetni kezdenek, a játék végén pedig szabályosan ki is robban a forradalom. Szintén nagyon bírtam a jól megtervezett karaktereket, az egyedi hangulatú és nagyon szép világot, melyben a napszakok is tökéletes átmenettel váltakoznak, és a sok apró tech kütyüt, ilyen például Jade discman kinézetű mini számítógépe is, amit az övén visel. Ezen keresztül érhető el természetesen minden menü, így a tárgymenü is (a tárgyak bedigitalizálódnak átmenetileg), de ez tartalmazza a térképeket is, melyekhez lehet venni olyan egységeket, amik bejelölik a lefényképezetlen lények és a gyöngyök helyét is. Továbbá ez küldi és fogadja az e-maileket is, és tartalmaz egy Secundo nevű, spanyol bajuszú és rengeteg (de azért még érthető) spanyol szót használó mesterséges intelligenciát is. Ő mellesleg egy hacker, aki időnként amolyan félig holografikusan materializálódni is tud, vehetjük akár negyedik főszereplőnek is, igaz látni talán háromszor látjuk csak, egyébként ő mutatja be a felvett tárgyainkat és a használatukat is, tehát többek között még a beépített segítség feladatát is ellátja. Szintén nagyon jópofa ennek a hordozható gépnek a felhasználói interfésze, mivel a cucc kör alakú, logikus, hogy körben helyezkednek el az ikonjai, bizonyára ez sem olyan forradalmi, én mindenesetre ilyen még nem láttam, és meglepődtem, hogy milyen könnyen kezelhető, pedig a pointert csak a köríven mozgathatjuk jobbra és balra az egérrel. Végül még nagy pozitívumként emelném ki a játék zenéjét, talán a Turrican sorozat óta nem hallottam ennyire jól eltalált, teljesen eredeti játékzenét, ez ráadásul a kornak megfelelően nagyon jól hangszerelt és rengeteg profi vokált is tartalmaz, de ami a legfontosabb, nagyon sokszínű is. A jamaikai mániás orrszarvúk szervizében természetesen reggae szól, nagyon fülbemászó, hangulatos, szerintem csúcs szuper, de ugyanez mondható el a hegedűvel támogatott franciás, spanyolos rapről, ami a bárban hallható (mely alatt az IRIS főhadiszállás található), és ami stílszerűen a propaganda ellen uszítja a hallgatókat. De vannak majdnem ilyen jó arab, kínai (a kínai boltban dorombbal és csellóval) és rock zenék is, a pálmát pedig szerintem a versenyek és az asztali játék alatt is hallható poposított, nagyon pörgős spanyol flamenco viszi, arra aztán tényleg lehet száguldozni. Sajnos a játék soundtrackjét eddig még nem adták ki CD-n, pedig ezt igazán érdemes lenne, ezért is petícióznak egyes fórumozók.

De a sok dicsérő sor után lássuk a játék negatívumait is, mert sajnos azokból sincs kevés. A nem átvezető rész jellegű, tehát interaktív párbeszédeknél nemhogy nem beszél senki, de még valami (Banjo-Kazooie és Banjo-Tooie szerű) dünnyögés sem jelzi a társalgást, mi több szájmozgás sem látható egyáltalán, ez azért szégyen 2003-ban. Az ütközésfigyelés sem tökéletes, és sok esetben még csak más módon, scriptekkel sem próbálták a készítők látszólag orvosolni ezt a hiányosságot. A repülőgépek például simán keresztülrepülnek hőseink otthonán, a világítótornyon, de a kamerát is könnyen be lehet vezetni mindenbe és minden mögé, Jade fejét is jó sokszor láttam belülről, nem szándékosan. De más gondok is vannak a kamerával, gyakran előfordul, hogy teljesen meghülyül, mindenféle háromszög kavalkád jelenik meg a képernyőn, és azt sem tudjuk, hol vagyunk, ez leginkább akkor jelentkezik, ha a légpárnás hajóval szűk helyen manőverezünk, de sokszor nagyon előnytelenül is mutatja a kamera a játékteret, ez pedig leginkább a harcokra jellemző, amikor éppen a legfontosabb lenne a jó beláthatóság. A kamera mellett az irányítás sem tökéletes, igaz megszokható, de éppen emiatt a játék miatt építettem egy PS2-PC gamepad csatlakozót, gondoltam biztosan fog támogatni a játék gamepadet, főleg miután újabban minden Ubi Soft produktum teszi, és ez bizony nem teszi. Mi több, nem lehet csutkára billentyűzettel sem játszani, mint a Tomb Raidereknél, csak az általam sokat szidott (mert mászkálós játékokhoz előnytelennek tartom) PC-s irányítás, a jó öreg billentyűzet + egér kombó az egyetlen alternatíva, az egeret ráadásul át sem lehet definiálni, tehát még a gamepad gombokat billentyűleütésekké fordító cuccok sem segítenek a problémán. Ennek ellenére az irányítás mégsem veszélyes, csak jobb lenne több alternatíva, ráadásul a játék több konzolra párhuzamosan volt fejlesztve, így nem lett volna sok plusz meló a PC-s gamepad kezelés sem. Nem tetszett az sem, hogy az elavult konzolos hagyományokat követve nem menthetünk szabadon állást akárhol, igaz utcai MDisk író/olvasók viszonylag gyakran vannak, de mégsem elég gyakran. A fagyások és a korlátozott mentések miatt három-négy óra plusz játékidőt biztosan "nyertem", emiatt egy idő után szinte minden harcot és tárgy megszerzést követően rohantam vissza sokat a legközelebbi konzolhoz menteni, ez kicsit lejjebb is húzta az amúgy nagyon jó hangulatot. Szintén zavaró, hogy nem lehet elnyomni az átvezető részeket, pedig, ha az ember sokadszor nézi őket, szívesen gyorsítana, továbbá az egész játék valami fura okból szélesvásznú. A szélesvászon persze nem hülyeség, jobban pásztázza a szem, de az előnye ebben ki is merül, az alsó és felső kihasználatlan fekete csíkok csak feleslegesen vesznek el hasznos területet a játéktértől, csökkentik gyakorlatilag a felbontást, a részletességet és a karakterek méretét is, ezt nem kellett volna. Említettem, hogy a játék sokat fagy, nálam legalábbis eléggé instabil volt, és a hivatalos fórumok szerint ezzel nem vagyok egyedül, ugyanakkor tartalmaz durvább hibákat is, egy ponton például gyakran nem kapunk meg egy szükséges kulcsot, ekkor csak a mentés fájl hekkelésével szerezhető meg a tárgy. De van olyan hely is, ahol nem szabad menteni, mert utána mindig kilép a játék, meg ilyenek, sajnos ezekre és a fenti nem csak technikai problémákra az eddig megjelent egyetlen egy patch sem volt gyógyír. Valószínűleg a konzolos változatok valamivel jobbak (a képi hibákat és sok egyebet meg sem említem), bár futólag olvastam csak Gamecube-on jelentkező problémákról is. A játék legnagyobb hátránya azonban a rövidsége. Kezdetben arra számítottam, hogy majd a kisváros és a környező néhány apró sziget után jönnek újabb meglátogatható kontinensek egyre több és több várossal, majd más bolygók is, de ez sajnos nem következett be, egyedül a bolygó holdjára jutunk még el a játék végén. A kis bejárható terület ráadásul még szűkebb, mint amekkorának kezdetben tűnik, ugyanis gyakorlatilag csak négy darab közepesen kiterjedt platformpályából áll az egész játék és még néhány minipályából, a városban is csak egy főutca van és három mellékutca, ráadásul csak egy kis helyen köthetünk ki. A játékon végig lehet szaladni négy-öt óra alatt, ha az ember kiismerte, akkor pedig három-négy alatt is. Még szerencse, hogy a gyöngygyűjtögetés, az állatfotózás, a sok nem szükséges párbeszéd (én mindig mindenkivel szeretek dumálni, alapos vagyok) és a fakultatív kis mellékküldetések ki tudják húzni a játékidőt egy korrekt hosszra, én így, nagyon szöszölősen, mindent összegyűjtve és lefotózva, mindenhova többször visszamenve 19 óra alatt teljesítettem az anyagot.

Összegzés

Régen nem szippantott ennyire magába egy játék világa, így nagy pofon volt, hogy olyan hamar véget is ért a kiváló kaland. Azonban a Beyond Good & Evil a rövidsége és a rengeteg hibája ellenére is egy majdnem tökéletes és igazán varázslatos játék, és mivel annyi stílust magába foglal, bátran ajánlom mindenkinek, a versenyjátékok szerelmeseitől a kalandjátékosokon át a platformrajongókig.

Ford Fairlane

Kapcsolódó cikk

• Beyond Good & Evil 20th Anniversary Edition teszt