Mercenaries 2: World in Flames

2010-ben járunk, Venezuelában káosz és zűrzavar uralkodik. A dél-amerikai országot háborús zónává minősítették, mióta egy hataloméhes bűnvezér valóságos inváziót indított az itt található kőolajkincsekért. Az országban már nincsenek szabályok, a hivatalos szervek is csak egy-egy város békéjét tudják biztosítani, ám a kapukon túl senki sincs biztonságban. Nagyszerű hely ez egy zsoldosnak!

Nem kell a jó oldalon harcolnunk, nem a mi feladatunk a bűnbandák felszámolása és a háború lezárása. A cél, hogy minél nagyobb hasznot húzzunk a konfliktusból, és megkopasszunk annyi munkaadót, amennyit csak lehet. Ilyenekből meg akad bőven, mindenkinek van egy-két elintézetlen ügye, amit szívesen bízna profi, törvényen kívüli zsoldoscsapatra. Ez lenne a Private Military Company, melynek vezetőjeként el kell foglalnunk helyünket ebben a világban.


A Mercenaries 2: World in Flames játékmenete leginkább a Grand Theft Auto sandbox stílusához hasonlítható. Sorra hajtjuk végre a megbízóink által adott küldetéseket, mindeközben pedig újabb jó-, és rosszfiúkat ismerünk meg, akik később csakugyan felkeresnek majd egy-egy ajánlattal. Nincs megkötve a kezünk, itt is szabadon mászkálhatunk, a küldetések sorrendjét mi választhatjuk meg, valamint kedvünk szerint húzhatunk valamelyik bandához, egy kis előnyhöz juttatva ezzel őket a háborúban.


Elsőként magunkra kell öltenünk a három főszereplő valamelyikének bőrét, az pedig, hogy Jennifer Mui, Mattias Nilsson, vagy Chris Jacobs felett vesszük át az irányítást, cseppet se változtat a játékmeneten. A szépséges hongkongi lányka szélsebesen fut, a keménykötésű svéd Mattias a tűzharcok után hamar visszanyeri energiáját, míg a Kaliforniából ideimportált Christopher előnyös testalkatának köszönhetően extra mennyiségű töltényt tud magával cipelni. Ha megvan, hogy melyik extra tulajdonságra van szükségünk, már indulhat is a játék, pár bevezető küldetés során feláll a csapat, majd indulhat a végtelen lövöldözés. Magánhadseregünk rajtunk kívül három NPC-ből áll – Eva Navarro technikus, Ewan Devlin helikoptersofőr és Misha Milanich bombázórepülő-pilóta bármikor a segítségünkre van, ha éppen azt akarjuk.


Venezuela bejárható területei hihetetlenül változatosak, van modern városrész, elmaradott falusi negyed, hegyvidék, dzsungel, meg minden, amit csak el tudunk képzelni egy ilyen világban. Ezt nem kevesebb, mint 170 különböző járművel járhatjuk be, a motortól kezdve a sportkocsin, a tankon és a helikopteren át a motorcsónakig mindent vezethetünk. Ahogy a GTA-ban, itt is bármikor rabolhatunk magunknak járgányt, de a házunk előtt is mindig parkol egy-két használható gép. A fegyverek felhozatala hasonlóan kövérre sikeredett, a szokásos pisztoly, gépfegyver, RPG, gránát és egyéb sztárokból álló lista többek közt airstrike-kal és atombombával is bővült.


A vidéken többoldalú háború zajlik. A Universal Petroleum (UP) egy amerikai kormány által pénzelt fegyveres szervezet, természetesen az olajra fáj a foguk nekik is, szövetségese pedig a nemzetközileg is támogatott, jól felszerelt The Allied Nations (AN). A People's Liberation Army of Venezuela (PLAV) a baloldali kormánypárt serege, és egyben a mindenkinél erősebb tankokat birtokló Kína nagy barátja is. Négyükön kívül jelen van még a mindenkivel hadban álló Jamaikai Kalózbanda is, illetve az általunk irányított Private Military Company (PMC) magánhadsereg. A játék során persze rajtunk múlik, hogy melyik oldalt segítjük, és melyik lesz az ellenségünk.


A Mercs2-t újgenerációs játékkonzolon teszteltük, itt rendesen helyt állt, bár a PC-s és a PS2-es verziók állítólag rengeteg bugot és hibát tartalmaznak. A szokásos grafika – irányítás – hangok trió mindegyikét közepesre értékelném, a külcsín ugyanis messze nem a legszebb, de még helyt áll, valamint az irányítással és a hangokkal sincsen gond, viszont nincs is nagyon miért dicsérni őket. A grafikánál maradva megemlítendő, hogy a robbanások nagyon szépre sikerültek, az atombomba becsapódása elfeledtet velünk minden részletbeli hiányosságot, viszont a textúrák csapnivalóak. Mindenezek mellett két nagy hibát emelnék még ki, az egyik a karakteranimáció, a másik pedig a mesterséges intelligencia. A gép által irányított emberek nagyon buták, ide-oda rohangálnak, a civilek besétálnak az autónk elé, nekimennek a parkoló kocsinak, és még sorolhatnám. A Mercenaries 2 teljesen olyan lett, mint a Just Cause, néhol igencsak szerethető, néhol pedig az ember a pokolba kívánja az egészet, és rátenyerel a kikapcsoló gombra.


Nagyszerű mókát nyújt viszont az on-line co-operative mód. Egy haver bármikor beugorhat segíteni, ilyenkor ketten kell ugyanazokat a küldetéseket teljesíteni. A Halo hangulat akkor csap elő, mikor ketten ülünk egy terepjárón – az egyik vezet, a másik pedig a hátsó gépágyút kezeli. A történet sajnos igen hamar végigvihető, ám ezek a páros mókák rendesen meg tudják hosszabbítani a szavatosságot – nem beszélve a mellékküldetések igen szép számáról.


Erős közepes tehát a végső értékelésem, klassz az alapötlet, a sandbox játékmenet is nagyon tetszik, csak a részletek ne rontanák le az egészet. Illett volna olyan dolgokra odafigyelni, hogy ne 3 poligonból álljon a kocsi motorblokkja, vagy mondjuk az NPC-k ne ismételgessék önmagukat folyamatosan, ha nem azt csinálom, amit ők akarnak – és ez csak két példa volt a sok közül. Valószínűleg hamar elfeledjük a játékot, erre a kis időre viszont kellemes kikapcsolódást nyújt!