Október 26-án jön a Natal, megvan az ár is

  • Írta: InGen
  • 2010. május 27.
  • Érdekesség
Link másolása
Több forrás is megerősítette a hírt, miszerint október 26-án startol el a Project Natal a világon mindenhol, az árát pedig 149 dollárban határozta meg a Microsoft.
Több forrás is megerősítette a hírt, miszerint október 26-án startol el a Project Natal, a világon mindenhol egyszerre, az árát pedig 149 dollárban véglegesítették.


Ezzel a Microsoft mozgásérzékelős technikája jóval drágábban kerül majd a boltokba, mint a Playstation Move, amit mindenképpen 100 dollár alatt fog tartani a Sony. A Natal indulásakor főként a családi és partyjátékokra koncentrálnak majd. Mivel azonnal több millió példányt szeretnének belőle értékesíteni, hatalmas reklámkampánnyal próbálják majd meggyőzni az embereket arról, hogy még akkor is Natal kell nekik, ha korábban sosem játszottak -hiszen erről szól a kontroller nélküli irányítás. A Microsoft ki szeretné szélesíteni az Xbox 360 közönségét, és erre a Natal a legjobb lehetőségük.

A Project Natal az E3-on fogja megkapni végleges nevét, s valószínűleg azt is megtudjuk majd, milyen játékokra számíthatunk induláskor.
65.
65.
trompol
#64: Ja és persze ez Pc-s.
64.
64.
trompol
Én inkább a VisionPlay-t választom;) (www.trendyent.com/projects/visionplay) pont ugyanaz mint a Natal csak nem kell hozzá semmi egy webkamerán kívül, 0,003 a fáziskésés és még mindig viszik le. Persze az Xbox-osoknak lehet, hogy tényleg a Natal a legmegfelelőbb de aki csak azért venni akarna egy Xbox360-t aztán meg külön hozzá 33.000-ért....
63.
63.
danielszgd
62.
62.
daywalkerb
amugy hiába vannak olcsóbb konzol boltok még szerintem akkor is drága 8-9 egy eredeti játék (ami nem ujjonnan jött ki).sajnos ez a külföldi árakhoz van viszonyítva csakhogy itt Mo.-on nem keresnek annyit mint mondjuk Amerikában... az ár mégis kb ugyanaz sajna nem beszélve a 15ezres játékokról(ez számomra ESÉLYTELEN!)
61.
61.
Mathia$
#60: olcsóbb áru cucc, egyértelmű hogy feketepiacról származik. Akciót pedig nem nagyon fogsz látni megjelenéstől számított mondjuk 2-3 hónapig.
60.
60.
eGo-bOy
Hát egyáltalán nem. Budapest..szép város, tele konzol boltokkal, helyenként rengeteg akcióval és olcsóbb árakkal :);)
59.
59.
simon 555
#58: szerintem nem fekete piacrol beszélt:D
58.
58.
Mathia$
#55: na akkor most melyik a rosszabb? Ha magadnak warezolsz (ami nem büntetendő) vagy ha feketepiacon vásárolsz?

És hidd el, 90% ott akarja megvenni ahol majd 40rugóért fogják adni.

Már látom a tesco-s kiírást. Natal Mozgásérzékelős kiegészítő Xbox360hoz 39.990 ft.-
57.
57.
eGo-bOy
Az a baj, hogy aki majd meglátja ezt, az megveszi Bundle packban, és vesz hozzá tv-t is, és már töbeb van mint egy PC. Sztem tuti h 1-2 éven belül lesz Pc-vel kompatibilis Natal is :)
55.
55.
eGo-bOy
nem noname boltba kell majd megvenni, vagy nagyobb áruházakban, és akkor jó lesz az a tényleges 25nek is, nem oltásként irtam ezeket. csak az a baj h a sok buta ember meglát vmit és egyböl megveszi a legközelebbi helyen és nem jár utána h mi hol mennyi, mer el vannak dugva a jo kis boltok :)
55.
55.
kari92
Hát akkor erre most sajna nem lesz pénzem :(
54.
54.
sgabo09
#52: az a 25 magyarországon 45 lesz és nem vennék rá mérget hogy ez megér ennyit
53.
53.
eGo-bOy
csak azok sajnálják érte a pénzt, akik warezolnak, de a helyükbe inkább nem is irnék ide kommentárt...
52.
52.
eGo-bOy
szóval magyarul 25ezer ft miatt sir mindenki? te jo ég..konzolnak a fele...és mekkora élmény lesz...cserébe hogy ennyire "drága" nyilván nem egy játék áráért akarták volna adni...szerintem még olcsó is. 2 játék ára.
51.
51.
Kochee
Olvastam hogy Arcade-val eggyit 299 dollár lessz
50.
50.
Mathia$
Ez túl magas ár.

Bundle-ban biztos jól fog fogyni, de ha nem lesz árcsökkentés akkor nem lesz sok vevő. A Sony viszont jól csinálja, ők olcsón adják, hamarabb kijön, nagyon ütős kampány megy és a Move bundle-ban gyakorlatilag ingyen lesz.
46.
46.
adye
#43: Hihetetlen, a programoknak több mint a felét nem ismerem, és fogalmam sincs mire is jók =D

És milyen programba "repkedsz" Flight Simulator?
46.
46.
adye
#46: Nem szóltam leesett bocsi (fsx) =)
45.
45.
mephi
#42: Aham, türelmes vagyok veled, mert Te képtelen vagy gondolkozni, csak az oltogatás megy.

Szerinted hány játék fog megjelenni, amelyik csak úgy lesz játszható, hogy ez a mozgásérzékelő hozzá van? Szerinted a Microsoft mennyi pénzt fog juttatni a fejlesztők zsebébe, hogy a Natalra fejlesszenek?

Hidd el, hosszútávon meg fogod venni ezt, ha nem most, akkor fél év múlva.

De természetesen lehet majd játszani ezeket majd kontrollerrel, hasonló "élmény" fog rád várni, mint verekedős játékot billentyűzetről játszani.

De elég dareal által bemutatott rendszert megnézni (profi nagyon!), hogy lehessen látni, hogy lehet a konzolra is költeni.

Csak Te ott vagy eltévedve, hogy azt hiszed, hogy én ezt negatív kritikaként említettem meg, és rögtön jössz a butaság szöveggel.

Hozzáteszem, hogy ha konzolt veszek (karácsony környékére tervezem a dolgot) hidd el, mellé fog jönni egy új TV is, és minimum ez a Natal, és ha erre Te azt mondod, hogy olcsó, akkor megengedem, hogy fizess bele...
44.
44.
dareal
ja, még van 2 gamepad, azoknak csak felvérteztem a gombjait különféle funkciókkal (gear, pitot heat, különböző világítások, stb), de ezek nem dobnak sokat az áron.
43.
43.
dareal
hehe, jól saccoltam, közel egy kiló most (nem picit esett az áruk :()



joy-ok és kiegészítők, vezérléshez:



ch pro yoke:

http://www.pilotshop.hu/index.php?main_page=product_info&cPath=73_124&products_id=295&zenid=ecs8m24l8j77iqj7peh8907pu1


ch pro rudder pedals:

http://www.pilotshop.hu/index.php?main_page=product_info&cPath=73_124&products_id=300&zenid=ecs8m24l8j77iqj7peh8907pu1


ez a kettő anno 150-150 volt (szerencsére a főnökömtől kaptam, én rendeltem neki, csak ő nem nagyon repked, így odaadta egy kis idő után)



logitech freedom cordless:

http://www.pcx.hu/?action=termekOldal&azonosito=01520


ez meg 35 volt pár éve (5 éve az a pár :))



eltúloztam, ez így "csak" 335e píz (volt anno, most meg már tényleg csak 1 kiló).



ami viszont mindenképp kell még, bár ezek már nem vezérlők és azért ezek nélkül is el lehet lenni, de nekem már nem megy :)



egy pda és pda-n futtatott szoftverek:

jeppensen mobile, xmapsy, pocketfms



laptop és azon futó szoftverek:

fsxtracker, jeppensen jeppview, activesky+active radar és még biztos ami biztos, google earth (bár az meg pda-n megy, de a ge pc-n jóval több adattal szolgál)



az, hogy készen álljak a repülésre, vagy egy negyed óra :D joystickok felszerel, rögzít, pda tartó elő, monitorra fel, noti indít (szinte csak ezért tartom :)), fsx boooot (biza, az mondhatni bootol, a sok hülye addon miatt vagy 10 perc, mire bejön a main screen, onnan még jó pár perc, mire a "kabinban ülök" :))





42.
42.
galmat
#40: "Emlékszem pár éve még konzol szinten az lett érvként felhozva, hogy azzal olcsóbban jön ki az ember. Látszik, hogy ahogy változik a világ ez szép lassan kiegyenlítődik."



ekkora butaságokat azért ne beszéljünk már. A Natal egy extra kiegészítő lesz, nem alapfelszerelés ami nélkül nem tudsz játszani. Kb olyan, minthogy pc-n az autós játékot kormánnyal játszod vagy billentyűzettel.

41.
41.
X-Master
dareal: hú, tényleg milyen cuccaid vannak?
40.
40.
mephi
Bár PC-ként mondhatnám, hogy nem izgat a dolog, de azzal, hogy bizonyos játékokat csak konzolra hoznak ki, idővel rákényszerülök a váltásra.

Emlékszem pár éve még konzol szinten az lett érvként felhozva, hogy azzal olcsóbban jön ki az ember. Látszik, hogy ahogy változik a világ ez szép lassan kiegyenlítődik. Mindkettőre lehet költeni bőséggel...

Ez a nyitóár, akárki akármit mond (szép dolog az új technika, az új élmény) lenyúlás. Kicsit a COD DLC-re emlékeztet. "Tuti meg fogják venni, minek adnánk olcsóbban?!" Ennyi, viszont a jövő ebben lehet.
39.
39.
adye
#38: Off: Az nem semmi, itt vagy privibe leírnád, hogy pontosan mik vannak neked? Nem érdekel a szimulátorosdi túlzottan csak egyszerűen kíváncsi vagyok milyen HW ér ennyit?!



ON: Asszem egyre inkább okafogyott a natal move-hoz való hasonlítgatása, mert szerintem egyre nyilvánvalóbb, hogy más-más réteget céloznak meg. Kicsit olyan érzésem van mintha a hűtőt hasonlítgatnánk a mikróhoz. Természetesen üzleti szempontból egymás vetélytársai.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...