Azt már tudjuk, hogy az új Phone 7 teljes mértékben kompatbilis lesz az Xbox Live-val, így akkor is szerezhetünk achievementeket, amikor éppen nem tudunk otthon kockulni a tévé előtt (biztos vagyok benne, hogy Cash bácsi már csak ezért le fogja cserélni az iPhone-ját).
Azt is tudjuk, hogy az induláskor lehetőség lesz körökre osztott alapon játszani egymással az Xbox 360 és a Windows Phone 7 között (amint megjelenik a cucc, biztos, hogy leteszteljük nektek), meg még azt is tudjuk, hogy a két cucc egymást kiegészítő módon is működhet. Ez azt jelenti, hogy például amíg utazunk, végigtolhatunk például egy pályát a mobilon, ami aztán unlockol egy másikat az Xboxon.
Most azonban a Microsoft egyik képviselője azt is elárulta, hogy élő multiplayeren dolgoznak a konzol és a mobiltelefon között, ám ez nem fog megvalósulni még egy ideig. Ezen kívül azt is szeretnék, ha a mobil és a PC között is sikerülne összehozni a többjátékos üzemmódot. Példaként egyébként a 2007-es Shadowrunt hozták fel, ahol már megvalósult például az Xbox 360 és a PC közötti multiplayer.
A Microsoft már teljes erővel dolgozik rajta, hogy előbb-utóbb megvalósulhasson az Xbox 360 és az új Windows Phone 7 közötti valós idejű többjátékos üzemmód. De ez egyelőre még a jövő zenéje, a startkor még ne számítsunk erre a lehetőségre.
Nem, nem tudja...higgy nekem:) Elismerem, h lehet azzal is nagyon brutálisan tolni de, de azzal a tempóval, mint egérrel nem lehet...fizikailag lehetetlen(ha kontrollerrel távolra célzol, nagyon lassan kell rámenned, addigra el is mehet az ellen, PC-n meg kis mozdulatokat is lehet nagyon gyorsan végbevinni.
Pc+: grafika, irányíthatóság, teljesítmény, saját szerver-akár-és modok,custom mapok
konzol-:glitcherek, irányíthatóság, alap mapek, modok és custom mapek hiánya
Pc-:csíterek-hackerek, pár admin, nen egyenlő esélyek-configtól függ:)
Szóval mind2 platformnak van előnye és hátránya, de tapasztalt PC-st nem fog tapasztalt konzolos beverni...
speciel engem nem érdekel, csak nem szeretem a pontatlanságokat, túlzásokat.
amúgy szerintem nem is konzol vs pc a lényeg, hanem a kontrollerek közötti különbség, illetve az elérhető gyorsaság és pontosság (bár ezt külön említettem is, de sebaj :))
Ez az igazi kockaság jele!!!!!!!!!!
erről van is egy jó cikk, végzett is ilyen kísérleteket az ms. összehozták adott csoport legjobb, válogatott xbox játékosait átlagos pc gamerekkel, minden esetben az xbox-os alanyok véreztek el, nem gyengén (esélytelenek nyugalmával).
nem arról van szó, hogy nem lehet jól játszani konzolon, mert lehet, de mások a mértékek és az arányok.
pl aki leül a gépem elé és az egeremet megfogja, az rosszul van, mert irdatlan pontosságra és gyorsaságra van belőve, alig mozgatom meg, csak ujjal és már körbeforog. ezt d-pad-el és analóggal nehézkes.
van gamepadem nekem is, de csak adott játékokra használom (meg kiegészítő gombsornak szimulátoroknál :)) gamepaddel írni is lehet, de nem a legtökéletesebb eszköz erre. ennyi. (nem hiába játszanak konzolon fps-t egérrel és billel jó páran)
ajánlom a cikket és az ms tanulmányát, érdekes:
http://www.gameranx.com/updates/id/713/article/microsoft-aborted-cross-platform-online-gaming-project/
egy jó példa, amit bárki kipróbálhat: nyissatok meg pc-n és konzolon egy honlapot, mondjuk a gamekapocs.hu-t. egérrel vagy gamepaddel tudtok gyorsabban navigálni? itt erről van szó.
http://en.wikipedia.org/wiki/Shadowrun_%282007_video_game%29
ráadásul a shadowrun x360 változatába építettek egy célzást segítő rendszert, hogy valamilyen szinten meglegyen a balansz. ez így sem sikerült. (mondhatni aim bot és még úgyis gyengébb teljesítményt tudtak nyújtani a konzolosok)
"kezdő" aki nem tud normálisan játszani egér+bill-el én azon nöttem fel már 8éves koromban kipörgettem a halo combat evolvedet, MOHAA meg a max payneket(hála a bátyusnak:D)a multizást meg WET-el kezdtem, oda is kell a tudás, mer kb. 3-4 másodpercig tart vkit kinyirni ha maxon van a HPja, és közben folyton mozogni kell h ő ne találjon el, és amikor elkezdtem a cod4et, nekem alapbol volt 1 kis tudásom amire könnyen építettem az idők során, és néha csodálkozom is, h miért ilyen gyengék a kezdők, egérrel 3x oylan gyorsan megfordulok, és negyed annyi idő alatt rárántom az ellenre, az meg.h konzolon ott darálnak azér van mer konzolos ellen játszanak, de a PC-s ahogy jobb, úgy jobbak ellen kell játszania. föleg promodban:)
más:
ha ez lesz a telefon külseje akkor ez a minimal erősen bejön.. de csak érintő kijelző.. lehetne inkább olyan verzió is amibe full bill van?
Amugy ez nem azt jelenti ugye, h pl 1 codot telón végigtlounk? az rcade játékokra vonatkozik ez nem? v javítsatok már ki:D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.