Az amerikai Legfelsőbb Bíróságon ma tárgyalják először azt a pert, melyben Kalifornia állam áll az Entertainment Merchants Association és az Entertainment Software Association, vagyis a játékipart képviselő két legnagyobb szervezet ellen. A bíróságnak arról kell döntenie, hogy az erőszakos videójátékok egy kategóriába kerüljenek-e a pornófilmekkel, ami egy olyan ügy, amit Kalifornia állam és specifikusan Arnold Schwarzenegger kormányzó még régóta próbál elérni.
Miért fontos ez? Nos, az Egyesült Államokban például egy gyerek is beülhet megnézni a kizárólag felnőtteknek szóló erőszakos filmeket, illetve vásárolhat felnőtteknek besorolt játékokat és DVD-ket is - habár néhány nagyobb üzletlánc, mint például a GameStop ezt igyekszik meggátolni. Ha Kalifornia nyer a perben, az azt jelenté, hogy a nagyon durva erőszakos játékok egy kategóriába kerülnének az extrém / kemény szexuális tartalmú pornófilmekkel, így a terjesztésükhöz speciális szabályok betartására lenne szükség, s illegális lenne azokat kiskorúaknak értékesíteni. Azt, hogy pontosan milyen játékok számítanak extrém módon erőszakosnak, egyelőre nem tiszta, de az üggyel kapcsolatban mindenki a Postal 2-ről beszél, de a szakértők szerint valószínűleg ide tartozhat a Call of Duty, a God of War és a Gears of War is.
Persze a múltban történt események egyelőre a játékiparnak kedveznek: Kalifornia állam többször próbálta már meg bíróságon keresztül érvényesíteni ezt a fajta szándékát, ám eddig mindig elutasították. Úgy látszik, hogy a Legfelsőbb Bíróság az utolsó esélyük.
A játékipar szerencsére komoly támogatókkal is rendelkezik, így Kalifornia állam keresete ellen felvonul a Microsoft és az Activison, valamint a nagyobb filmstúdiók is. Persze az ügyben a döntés nem ma fog megszületni, most csak meghallgatják a feleket, a bíróságnak aztán júniusig van még ideje kiötleni a végeredményt. Ráadásul az ügyet ma elnyomja az is, hogy az Egyesült Államokban választások vannak, így valószínűleg Arnold Schwarzenegger is búcsúzik a kormányzói széktől, helyét pedig a legnagyobb eséllyel Jerry Brown, a jelenlegi főügyész veheti majd át (aki egyébként közvetlenül nem vesz részt ebben a perben).
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság ma hallgatja meg először a feleket a játékvilág egyik legfontosabb perének kezdetén. Kalifornia állam azt szeretné, ha az erőszakos játékok az egész országban egy kategóriába kerülnének a durva szexuális tartalmú pornófilmekkel. Ellenük pedig felvonult az egész játékvilág.
Jobban meg se lehetett volna fogalmazni. Grat! :)
Külömbséget kell tudni tenni valótlan meg való világ közt és akko gond 1 szál sem.
Valahol egyetértek azzal ,hogy a 10 éves ne gyilkoljon nekromorphokat de énis már 5 évesen stephen king filmeket néztem később psx-en Nightmare Creaturoztam mégsem lettem degenerált pszihopata baltásgyilkos. Lehet, hogy pont az ilyen ingerekre van szüksége a mai fiataloknak, hogy a világban lévő sok szart,erőszakot( ami a valóvilágban történik) eltudják viselni .
-Ja, ez semmi csak a Call of dutyval játszok és épp meztelenül vallat a tábornoknő!
Kb igy nézne ki ha nyere kalifornia.
6-8 évesen megnéztem midneggyik gyűrűk urat, 12 évesen a fűrész 6-t, vagy 5-t :(
már mindekét gow kijátszottam :( gta 4 t is
aztán néztem már ...-t :(
szval én egy kimondott "gengszter féle beteg gyerek vagyok,
de szerencsére egy nagyon jo reform sulba járok :)
meg is fogott a szentháromság :)
de sajna ma is játszom ilyen beteg játékokkal :( és lekéne szoknom roluk
nem vagyok konkrétan beeteg, de voltam már "fura" helyzetben :(
és arra gondolok hogy milyennek látja egy másik ember a világot aki nem ezeken a szarokon nőt fel 13 éves koráig :(
igen! most leszek 13 :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.