Pár hete adtunk hírt róla, hogy a Microsoft megemelte a várakozásait az idei Kinect eladásokkal kapcsolatban, s most már 5 millió egységet szeretnének értékesíteni év végéig. A Screen Digest néven futó piaci analízissel foglalkozó cég szerint a Kinect sikerszériája folytatódni fog 2011-ben is, sőt a tech piac egyik legkelendőbb terméke lesz.
Ennek ellenére mondjuk furcsa, hogy a Screen Digest szerint 2011-ben "csak" 7,6 milióra nő majd a Kinect felhasználói bázisa, ami tehát azt feltételezné, hogy egy év alatt körülbelül 3 millió példányt ad el a Microsoft. Ezzel szemben a Move eladásait a jövő év végére 7,3 millióra becsülik, ami tehát azt jelentené, hogy a Kinect megelőzi playstationös vetélytársát, holott az több hónapos előnnyel indult.
Ezen kívül a Screen Digest szerint a 3D-s tévék sem robbantanak majd jövőre, még annak ellenére sem, hogy már minden piacon bevezették őket. Ez főleg annak köszönhető, hogy a 3D-s műsorok egyelőre főleg a sportközvetítésekre és néhány alkalmi műsorra korlátozódnak, ráadásul a szemüveg sokak számára még mindig visszatartó erő.
Ami pedig a szemüveg nélküli, auto-sztereoszkópikus 3D-s tévéket illeti, a cég szerint ezek még legalább egy évtizedig nem válnak majd tömegtermékké.
Legalábis a piackutatók úgy gondolják, hogy a Microsoft kameraalapú kütyüje jövőre átveszi a vezetést az eladásokban annak ellenére, hogy a PlayStation Move hónapokkal korábban indult. Ezen kívül egyelőre nem jósolnak nagy jövőt a 3D-s játéknak sem.
A 3D-s tévé nem robbant nagyon?! Én nem vagyok 3D rajongó, de szét kéne nézni 100 000 Ft-ért már lehet venni 3D-s monitort, 350 000 Ft-ért HD Ready 3D TV-t. Jövő karácsonykor már az lesz a slágertermék. Ébresztő!
Egyébként vicces ez a nagy vita. Kinect vs. Move, Move vs. Kinect. Holott igazából mindkettőnek megvan a saját célközönsége. A Kinect egy technikailag fejlettebb kütyü és jól láthatóan a fiatalabb korosztályt célozza meg. A MOVE pedig bár technikailag nem a csúcs, kevesebb helyet és fényt igényel emellett pedig ad valamit a gémerek kezébe: egy kontrollert. Ezzel pedig egy egészen más célcsoportja van. Ha az árakat nézzük akkor azért a Move-ra is kell költeni bőven mire min. 2 játékos játszhat vele teljes értékűen.
Itt az dönthet, hogy kinek mi a szimpibb, illetve akinek még nincs konzolja az melyiket preferálja. Szerintem nem a mozgásérzékelős cuccok döntenek a két konzol között, így közvetlenül szerintem nem egymás versenytársai, ebből kifolyólag talán a vita is felesleges, hogy melyik a jobb. :)
De ha már nagyon akarod...
Van lag, de nem zavaró. És a válaszod megelőzve, igen tudom hogy szerinted nagyon is zavaró.
Nálam még sose történt olyan, hogy mást csinált volna a karakter amit én, sőt elég meglepő pontossággal utánozza.
A grafika szándékosan olyan bugyuta amilyen. Nem egy grafika tech demóról beszélünk csak egy kis szösszenetről ami demonstrálja a Kinect képességeit.
De ezt te sosem fogod belátni mert polygon számolgatás közben szoktál magadhoz nyúlni.
Szerintem a Plants vs Zombies grafikája is megállja a helyét, hisz illik a játékhoz és jópofa.
Az Adventures maga nekem se a kedvencem viszont minden kis összejövetel egyik főszereplője nálunk. Részemről a Kinect Sports-al szoktam játszani, meglepően szórakoztató kis program.
A hatéves rokongyerkőcről meg példát vehetnél mert nem olyan besavanyodott mint te.
Egyébként, érdekelne, hogy pl. az advantures korongját hányszor helyezted be a kezdeti eufória után...? Én kb. elintéztem annyival, h nahát, de jópofa, azt ennyi. A hatéves rokongyerkőc viszont jól elvolt vele...:-)
Egyáltalán nem sokalltam az árát, az az igazság, hogy sajnos sokkal több pénzt is költöttem már sokkal haszontalanabb dolgokra.
Már valamivel több mint egy hónapja használom a Kinectet és elégedett vagyok vele.
haveromnál toltam vele,tényleg komoly de nem játékra,mondjuk igy irányítanád a számítógéped hologramm kijelzőn az ütő lenne
othon este fáradtan ki fog ugrálni elötte
Az meg ne zavarjon már téged oly nagyon hogy az én személyes ízlésemnek jobban tetszik a Kinect.
Én valahogy együtt tudok élni a tudattal, hogy neked jobban tetszik a Move, próbáld meg te is.
- rengeteget késik a Move-hoz képest
- sokszor egyáltalán nem azt csinálja a figura mint amit én
- bizonytalan a működés (amolyan régi orosz számítógépes feelingem van: ha nem sikerült elsőre, akkor nyugodtan meg lehet próbálni megint ugyan azt, mert akkor talán megcsinálja)
- SZÖRNYŰ/GAGYI a grafika
- ovisoknak még jó móka lehet hosszú távon is, de ált. iskolásoknak évente már csak nehány alkalommal, felnőtteknek pedig max 1x
alapból fárasztó lenne minden, ha a levegőt fognád, hadonásznád
Nem maradiság a gomb vagy a kontroller, hanem pusztán a megszokás.
Nekem az egész "hadonászás" vhogy eröltetettnek tűnik. Nem gond. Volt már ilyen mikor előreszaladtak a technikával, azt zsákutcába futottak,mert a többség vhogy nem követte. És ismétlem nem maradiság, ha nem mennek az emberek vmi után amire azt mondják, hogy az a jövő.
Itt van pl a 3D eröltetése. Épp csak bejött a HD, most meg egy szemüveges tévézést akarnak megmagyarázni,hogy az fasza dolog. Elhiszem, csak nem életszerű és kényelmes így tévézni.
Arról nem is beszélve, hogy nem normális a tévét lecserélni 2-3 évente.
Minden amit régen gyártottak alapból minőségibb, mert hosszabb távra terveztek. Ma már a kocsik se véletlenül szarkupacok. 5-6 évente lecserélik Kinnt nyugaton 2-3 évente). Akkor meg minek készítsék hosszabb távra. Rohadjon meg minnél elöbb. Ezért tartunk itt.
Am nem az a lényeg, hogy mi van a dobozon belül, hanem az, hogy mennyire tudják kihasználni. Nemrég asszem az Insomniac (Sony játékokat készítő) fejlesztőcsapat mutatott be egy kis játékot, ami a mozgást egy EyeToy segítségével érzékeli, kivéve a mélységi mozgást, de ezt másképp is meg tudják oldani. Ezek a játékok nagyon hasonlítottak a Kinect nyitójátékaihoz, de pont ez volt a lényeg (azaz, hogy a Sony már megcsinálta). Végül pedig a Sony is bevallotta, hogy ők azért nem mentek rá jobban erre a vonalra, mert rájöttek, hogy mennyire korlátozza a fejlesztőket egy idő után!
Valóban van valamennyi késés de egyáltalán nem zavaró mértékű.
"És szerintemis egy turbozot Ps eye..."
Ez csak annyit jelent, hogy te is tudatlan vagy, de legalább annyi eszed lehetne, hogy ne hirdesd.
A Kinect-ben és a PS eye-ban annyi a közös, hogy mindkettőben van kamera...
Ha érdekel, hogy valójában hogyan működik a Kinect akkor keress rá a strukturált fényt használó 3D szkenner (Structured-light 3D scanner) kifejezésre.
Nagyon szívesen elmagyaráznám, de fáradt is vagyok és egyébként is már annyiszor megtettem, mégse tanultok.
És szerintemis egy turbozot Ps eye...
#14: Na látom, itt is villantasz te technológia analfabéta, ha egy kicsit is ismernéd azokat a dolgokat amiről véleményt írsz, akkor nem mondanál ilyen bődületes nagy baromságokat.
#15: Nekem meg van otthon Kinect, hónapok óta "próbálom" és az a 2 másodperces lag max a fejedben létezik...
#16: Ez az első értelmes dolog amit ma hallok tőled.
#19: A Kinect nagyon is jó. Remek szórakozás a családnak. Még édesapám is kölcsönkérte, úgy meg tetszett neki, pedig már igencsak meglett ember.
Valamennyire igaz ez a Move-ra is, azt is ki szoktál próbálni a vendégeim, de az azért mégsem akkor flash hogy hadonásznak egy bottal mint amikor nem kell hozzá semmi és működik.
A Kinect alapvetően sikeres, mind eladások mind vélemények alapján, így minden esélye megvan, hogy átvegye a vezetést.
ez olyan mintha a sima képcsöves tv-ét tovább fejlesztették volna full hd-ra.
Kinect egyáltalán nem jó.Ez ilyen adjunk is és nem is. Egy értelmét látnám a dolognak ha orvosnak műtét közbe nem kéne levenni a gumi kesztyűjét és a kinect segítségével nézhetné végig a CT-t
3D: Igaz, hogy nem túl kiforrott technika, de az Avatarral is sok embert becsábítottak a mozikba. Én pár hónapja láttam egy ilyen szemüveg nélküli 3D tv-t és nem tűnt távolinak a megvalósítás (főként, hogy már csak a fel-le irányú 3D élményt kell megoldaniuk). Szerintem a 3D elterjedését is egy dolog fogja eldönteni (ami a Blu-ray-t is elterjedté tette): a XXX filmek! :D
A moveal és a kinectel minden játékos réteget megcéloznak( így több a pénz folyhat be a multik gondolkodása alapján)
De én mindent összevetve úgy gondolom hogy a moveal inkább a hc, kikapcsolódni vágyó gamerek fognak jól járni, kinectel pedig inkább a családosok.
Igazából nem lehet megmondani melyik a jobb, én személyszerint a moveot pártolom, persze mindkettőhöz fognak olyan címek jönni ami tetszetős lesz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.