A Homefront márciusban jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra, a történet pedig a közeljövőben játszódik majd. 2027-ben Észak-Korea megszállja az Egyesült Államokat, mi pedig az ellenállási mozgalomban harcolunk a szabadságért. Ha a történet túl sablonos lenne, nem árt tudni, hogy az a John Milius vetette papírra, aki a Red Dawnért és az Apokalipszis Mostért is felel.
"A tesztelés során voltak olyan srácok, akik az egész napot átjátszották" - mondta a Kaos senior vezető tervezője, Zach Wilson a CVG-nek.
"Lesz olyan is persze, amikor nyolc óra elég a végigjátszáshoz, néhányunknál ez az idő pedig hosszabb ideig tart. Függ minden a változó kihívás szintjétól és a játékosok készségétől. Már láttam olyan játékost is, aki egész nap játszott az egyjátékos kampánnyal, ült és nem csinált semmi mást."
Ez a hír azok számára lesz igazán megnyugtató, akik pont a rövidségük miatt ostorozzák a videojátékokat - jó példa erre a tavalyi Kane and Lynch 2, amin röpke négy óra alatt végig lehet szaladni.
Már a Homefront nyitójelenete is eléggé sokkolóra sikerült, amikor megismerjük a játék főszereplőjét, Jacobsot. Kétségtelenül nagy befolyással volt erre a Half-Life 2, és a Kaos sem félt az összehasonlítástól:
"A Half-Life és a Half-Life 2 egyértelműen nagy hatást gyakoroltak a munkánkra."
Wilson emelett dícsérte az írót, John Miliust, és elmondása szerint rengeteget merítettek az Ember Gyermeke című filmből: elsősorban a világ kialakításában játszott ez szerepet, ami egységes, hangulatos és van értelme.
Végül a hivatalos gépigényről is essen szó:
Minimum követelmények:
- Windows XP, Vista vagy Windows 7
- Intel Pentium Core 2 Duo 2.4 GHz vagy AMD Athlon X2 2.8GHz.
- 2 GB RAM
- Shader Modell 3.0-s grafikus kártya, 256 MB RAM-mal
- NVIDIA GeForce 7900GS vagy ATI Radeon 1900XT
- 10 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott követelmények:
- Windows Vista vagy Windows 7
- Quad Core 2 Ghz+ processzor
- 2 GB RAM
- NVidia GeForce 260 vagy ATI Radeon 4850
- 10 GB szabad hely a merevlemezen
én nem rohantam és extrém fokon nyomtam (ott volt kihívás, azalatt easy volt) és 14 órás volt a játék
De miért is rohantam volna ezt nem értem. Élvezni kell a játékot, nem rohanni.
A 4 órás játákidő meg 5-6 éve megjelent. Most azért elég (nézőpont kérdése) a 8rás játékidő mert utánna mindenki megy multizni.
Azt a baszos COD játékot 80%ban ki se játszák, hanem egyből multit nyomnak. EZ TÉNY!! AZért ilyen rövid ,mert ez jött ki egy kimutatásból. Ha nem játszák végig a játékot és leteszik a storyt 3 óra után akkor minek készítsenek 10órás COD-ot pl.
2. "A tesztelés során voltak olyan srácok, akik az egész napot átjátszották". átjátccották, ezt igy irjak helytelenul, ha mar a helytelenirasnal tartunk.
Ék lerohanja usákat... igen, Ciprus meg légideszantokat küld Moszkvába!
Ennél értelmesebbet kellett volna kitalálni, basszus... még az is hihetőbb lenne ha a mexikóiak támadják le.
A 8 óra pedig nem ér szinte semmit. Stalkerbe akár egy vagy két hetet is bele lehet ölni ha nem csak a főszálon mész.
Az jó hosszúságú játékok:
-Assassin's Creed Brotherhood
-Red Dead Redemption
+a stratégiai játékok,amikkel bármennyit lehet játszani
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.