Hitman Absolution bejelentés, itt az első teaser

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A Square Enix végre megerősítette: jön az új Hitman, mégpedig Absolution alcímmel. A bejelentésből egyelőre semmi nem derült ki, viszont egy fél perces teaserünk már van - a kiadó szerint a holnapi nap folyamán érkeznek majd meg az első részletek a sorozat ötödik részéről.

Az új Hitman érkeztére már számítottunk: az Eidos - akkor még nem vásárolta fel a Square Enix - és az időközben a Kane & Lynch sorozatot elindító IO Interactive már évek óta mondogatja, hogy lesz ötödik rész, nem olyan régen pedig már az Absolution alcím és a most érkezett teaser videó egyik képkockája is kiszivárgott. Egyelőre ennyit tudunk mutatni a játékból, hamarosan azonban befutnak az első részletek, és akkor természetesen azokat is megosztjuk veletek!

38.
38.
mdr88
#5: én is erre gondolok, mivel amikor eltűnik a vonalkód ez a számsor is vörösre vált mint a 47 a végén
37.
37.
gamerplayer
#35: a teaserek általában semmitmondóak, azért vannak, h eszünkbe juttassák a játékot, filmet stb. :)
36.
36.
udvary94
11/07/06 --> Talán lesz valami fontos olyankor? 0:20 tól elpirosodik ez a rész , gondolom jelent valamit.... Vagy igen, vagy nem....
De már tűkön ülve várom!
35.
35.
gorezalan
ennel semmitmondobb teaserje meg csak a battlefield 3 nak volt, az elso :))) na mind1, legalabb mindenki kivancsi lesz :P v ideges :DDD
33.
33.
sowsminimal
Remélem jó sok változatos küldetés lesz!
Régebben elalvás előtt (míg más alul öltözött lányokról és miegymásról álmodozott), én a 47-es elkövetkezendő küldetéseit játszottam le a fejemben és kitaláltam pl. Skót-felföldön játszódó, a hegyek között száguldó luxusvonatos merényletes küldetést, golfpályás, kanadai favágós helyszínen játszódót, Pápás merénylős küldetést, New York repülőteres utazgatósat, vagy most jut eszembe pl. Osama kivégzését beleépíthetnék: az amerikaiak egy alteregót dobtak a tengerbe (presztízsből), mert már 47-essel elintéztük előttük és elszállítottuk a testét a megbízónkhoz (ez magyarázat lenne a hamis képekre, amiket kiszivárogtattak) és ezért nyakunkon lenne az amerikai hadsereg :D, vagy olyan elborult küldetésekre számítok, mint a The Meat King's Party...
Sőt jó lenne, ha akár hosszabb küldetések lennének, nagyobb teret kellene bejárnunk + több interakció stb.stb
Nyitni kellene egy topikot, ahol leírhatjuk az ötleteket :D
31.
31.
Skyer
Ne lepődjön már meg mindenki Maxgraham kijelentésén, mindenki tudja, hogy egy troll omg :D Calm the f*ck down people.
30.
30.
bledzer
11. talán csak mert nem vágod, hogy mekkora frencsájz fog nem várt folytatást kapni
28.
28.
e91-P87_2008
#27: Minden tekintetben egyet értek Veled!
25.
25.
Skyer
Wohooooooooooooooo!
Na ez jólesz, jólesz :D Mostanában a legjobb hír!
23.
23.
e91-P87_2008
#22: Helyesbítés: szavaival!
21.
21.
Slik
csak film ne legyen belőle :D
20.
20.
dante92
Nagyon imádtam a Blood Money-t, mindent megszereztem benne, amit csak lehetett, az összes pályát Silent Assassinra vittem végig legnehezebb fokozaton, volt hogy nem is foglalkoztam a célponttal, csak járkáltam a nagy pályákat!
A Contracts volt a másik nagy kedvencem (bár azt csak PC-n játszottam eléggé akadozott, de még így is hihetetlen király volt!), jó brutális volt. A kedvenc zeném a menüben hallható muzsika és ez:
http://www.youtube.com/watch?v=Bz1R3AxI9w8
Nagyon várom a megjelenését, ez a dátum pedig valószüleg egy hosszabb előzetes bemutatása lesz, vagy egy Gameplay.
19.
19.
gamerplayer
a hitman sorozat különleges, annyira jó hangulata van. A pályák felépítése, a civilek jelenléte, a többféle megoldás, remélem a kövi részben mégtöbb lehetőség lesz egy-egy pálya végigvitelére, esetleg több befejezés.. és nem csinálnak belőle codot :)
18.
18.
hakydakillah
11. neked kötelező mindenben a rosszat látni? LOL

Jöhet, remélem marad a nehézség, és a lehetőségek sokasága, mert imádtam a régi részeket!
17.
17.
Sarkadi
Jobbnál-jobb hirek kerülnek a szeme elé,óriási sorozat,csak reménykedni tudok,hogy hozza majd a korábbi részek szinonalát és nem esik bele abba a hibába mint a többi sikersorozat.
16.
16.
ATi0021
Végre. Már azt hittem ez is olyan mint a HL2:EP3, hogy hiába várunk rá már jó ideje sohase fog megjelenni. Nagyon kell már egy új Hitman, és biza ennyi idő alatt nagyon komoly tartalomra számítok. :)

#5 - Azt túl korai megjelenési dátumnak érzem. Bár valóban egy dátum, de az inkább az E3-ra való utalás. Bizonyára ott látunk belőle többet.
15.
15.
Czaky
Valaki írta, hogy a vonalkód lehet a megjelenési dátum 2011.07.06 szép is lenne.
14.
14.
Mortis
Kiemelt? Ekkora fan-ok vannak "errefelé"? :D

Én is elképesztően örülök neki. A Hitman egy jelenség, ami egyben az egyik legjobb játéksorozat is a világon. Változhat a recept, de a lényeg maradjon. :)
12.
12.
Józsi_Doe
Remélem ez marad lopakodós/rejtőzködős/álruhában beépülős játékmenetű, és nem butítják le tucatgagyi TPS-sé.
10.
10.
Sun9us
#8: Nekem ez a kedvencem:
http://www.youtube.com/watch?v=n-3yh7dASRQ&feature=related

Hátborzongató, mégis megnyugtató.
9.
9.
biolencse
Na akkor ez most július 6, vagy június 7??? Csak mert előbbi a születésnapom! :D
8.
8.
Dcrysis02
Úúúh, remélem ismét Jesper Kyd lesz a zeneszerző.

Az Apocalypse nagyon nagy volt:

http://www.youtube.com/watch?v=VxHrJ5hbuNY
7.
7.
AnimeWarlord
4# Pont ez a jó a hitmanbe. Milliónyi variáció van egy map elvégzéséhez. Lehet fölkapni a sörétest és végiggyilkolni a tömeget (bár experten nem ajánlott: ) )
vagy szépen egy sötét sikátorban elővenni a fojtóhurkot meg a hangtompítót...
Stílusos egy játék, az egyszer szent x)
6.
6.
Sun9us
Remélem Jesper Kyd zenéjét hallom majd a játék közben.110706-pedig dátum???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...