A témával kapcsolatban Alexandre Amancio, az Assassin's Creed kreatív igazgatója nyilatkozott, aki a következőt mondta: "Maga a gyártási folyamat ténylegesen csak egy évet vesz igénybe, de nem szabad elfelejteni, hogy az egészet már jó előre megterveztük. Nem úgy készül, hogy 100 ember a nap 24 órájában dolgozik rajta, hanem ez egy hatalmas együttműködés több stúdiónk között."
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Revelations alcímen futó új Assassin's Creed-játékon a Ubisoft hat stúdiója, így a Ubisoft Toronto, Québec, Bukarest, Annecy, Singapore és a Massive is dolgozik. Mindegyik csapat másban a legjobb, s az egész munkát Amancio barátunk hangolja össze, ő gondoskodik róla, hogy a végeredmény legalább 90 százalékos értékeléseket kapjon.
S alcím miért Revelations? Nos, a kreatív igazgató elmondása szerint ez pont azt jelenti, amit gondolunk: ebben a részben rengeteg kérdésünkre választ fogunk kapni, így arra is, hogy miért ilyen fontos Altair és Ezio szerepe a történetben, s mindehhez hogyan kapcsolódik Desmond.
Ahogy előzőleg az Assassin's Creed: Brotherhood kapcsán is felmerült, úgy a Revelationsszel kapcsolatban is sokan kérdezik a Ubisoftot azzal kapcsolatban, hogy az egyéves fejlesztési idő nem lesz-e kevés egy ilyen címnek. Mint korábban, a cég ezúttal is szívesen válaszol.
helyesírás 5* szép volt
Na meg ez az új assassin szerelés döbbenetesen jó! Imádom!
Hogyha sikerül úgy alakítani a történetet, hogy a Revelations kitölt minden apró repedést, és még az AC3 történetét is méltó képen bevezeti, akkor az eddig nem látott magasságokba repíti a kiadót!
Remélem sikerül nekik! :)
Ehhez képest ACB-ben mindezek mellett ott van a csapat szervezésének lehetősége, akik még segítenek is a harcokban, ezzel megváltoztatva (szerintem) a harcok hangulatát. Sőt már Ezio magában is sokkal gördülékenyebben vagdossa le az őröket mint korábban. Trainer mode is újdonság, ahogy az is hogy Desmonddal egyre többet kell menni. Folytassam?
Ahogy azt már mondtadm sok mindent lehet mondani AC-kra, de azt hogy szarok nem. Hozzácsapnám ehhez a rókabőr kifejezést is. Biztos jó játékkal játszottál?
http://www.youtube.com/watch?v=FeN6epZ6G9c&feature=relmfu Tekerjetek 9.45-re. Onnantól kezdődik.
#17: Végül is ha nem vesszük újdonságnak, hogy csapatot szervezel akkor valóban csak "apró" újítások voltak benne.
Én talán az elsők között mondtam, hogy kapunk egy újabb rókabőrt, de mivel ez egy igencsak értékelhető fejezete lesz Desmond barátunk flesheléseinek :) (mivel a Gameinformer hasábjairól elég sok dolog kiderül) már úgy vagyok vele, hogy nagyon is helyes hogy megcsinálják... így nem kell majd az AC3 előtt fél órás videókat nézni "Mi törttént eddig" címmel :D
Egyébként az,hogy már a játék elején(mikor berendezkedünk Desmondékkal Montereggioniban)ott van az ''öreg'' Ezio,már azt jelentette hogy már akkor tudták mit fognak csinálni a Revelationsban.
Ezen kúvül decemberben is kiszivárogtak azok az információk,amik most a gameinformerben voltak benne,szóval azóta is biztos rengeteg rengeteg újdonságot tettek a játékba,amit valoszinüleg az E3-on tudunk meg.
Igy,hogy minden meg van előre tervezve,és csak le kell gyártani,szerintem teljesen reális az 1 év(ami már szerintem van 1,5 legalább),főleg ha 6 stúdió dolgozik rajta,és nekem kétségem sincs felőle(már csak Konstantinápoly miatt is :D),hogy ez ütni fogja az eddig megjelent AC részeket.
Aki tud angolul,mindenképpen olvassa el a gameinformer scaneket,annyi ujitás derül ki abból is hogy ahhoz képest a Brotherhood újitásai jelentéktelennek tűnnek.
És ezek még csak az első infók :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.