Battlefield 3 - nem kell aggódniuk a konzolosoknak

  • Írta: zoenn
  • 2011. augusztus 31.
  • Hír
Link másolása
A DICE háborús shooterének producere, Patrick Bach elmondta egy interjú során, hogy bár a PC-s verzió grafikailag jobb, mint a konzolos testvérkéi, a játékosoknak mégsem kell aggódniuk, ha a PS3-as vagy az Xbox 360-as verzió mellett döntenek. Rögtön elmondjuk, miért!

Bachtól megkérdezték, hogy esetleg játszható lesz-e a Battlefield 3 Xbox 360-as verziója a közelgő Eurogamer Expón, mire a szakember annyit felelt, hogy még nem biztosak abban, hogy melyik változatot mutatják be. De egyben hangsúlyozta, felesleges bosszankodni amiatt, hogy netán gyengébb lenne, mint a számítógépes társa.

"Egyre több és több minden szól a konzol mellett, és mi meg szeretnénk mutatni az embereknek, hogy van egy konzolos verziónk. Több alkalommal is bemutattuk már, és az emberek - úgy tűnik - elégedettek vele. Természetesen a szuper high-end PC-s verzió jobb, ha figyelembe vesszük a képi világ részleteit, amire mindig is törekedtünk. De hozzátenném, amit eddig láttunk belőle, arra csak a high-end PC-k csúcsa képes. Szeretnénk megmutatni a konzolos verziót is, mert az embereknek nem kell aggódniuk miatta."

Kihámozva a lényeget ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy amit eddig láttunk a játékból, az mind szép és jó, de csak tényleg a csúcs PC-k képesek ilyen látványt produkálni. A nagytöbbség minden bizonnyal szerényebb konfigurációkkal rendelkezik, ezek mellett pedig a konzolos portoknak egyáltalán nincs szégyenkezni valójuk.

A PS3-as változatot a DICE házi rendezvényén demózták a napokban, ugyanazt a co-op missziót tolhatták végig a kollégák, melyet a GamesComon mutattak be. Bach hozzátette, hogy a béta "hamarosan" kezdetét veszi, tehát még a játék megjelenése előtt, szeptemberben.

Nem lesznek civil áldozatok a játékban - erősítette meg Bach ugyanebben az interjúban. A gonosz lelkületű játékosok most minden bizonnyal törnek-zúznak elkeseredésükben. Ha egy játék túl autentikus annak meglesz a böjtje: ha egy pisztollyal a kézben állsz egy gyermek előtt, akkor tutira lelövöd. Ellenpéldaként a Modern Warfare 2 hírhedt repülőteres pályáját hozta fel, elmondása szerint írtózik a hasonló önkényes akcióktól.

A Battlefield 3 októberben érkezik PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.

77.
77.
ZERO88
76.
76.
Tokodboy
Az ajánlott gépigény kb erősen közepes grafikai megjelenítésre jó stabil 30 fps-el.
A csúcshoz ennél jóval tö kell...
75.
75.
Dark_Temptation
nem akarok war-t indítani, de eddig ps3-on és pc-n mutatták be ha jól emlékszem!? most akkor miért kérdezték meg az x360-at ha az x360 és a ps3 szinte ugyan azt a látványt hozza?
65.
65.
ZERO88
"amit eddig láttunk belőle, arra csak a high-end PC-k csúcsa képes" Hát ezt nem is csodálom mert ezt is kezelésbe vette az Nvidia ( úgy mint a Crysis 2 max gépigényét! ) -.-" Köszönjük megint Emese!!!! :D
62.
62.
randall13
#61: Ez nem az eredeti szöveg, csak egy fordított változat. Ki tudja, hogy hangozhatott originál.
61.
61.
Stranger
"ha egy pisztollyal a kézben állsz egy gyermek előtt, akkor tutira lelövöd." Legalább az a tuti nem lenne ott... Jó, lelőhetem poénból, de ez a megfogalmazás... Kíváncsi lennék azért az ilyenek lelki világára..
Amúgy biztos kevés volt a konzolos előrendelő és kellett ez a szöveg. Bár a PC-sek meg elrettennek. Pár hónap és minden kiderül. :D
60.
60.
lakli21
Amíg 10/9 játék konzol port addig nincs problem!
Láttam az összehasonlító videókat és az a hangyaf..nyi különbség a pc-s és konzol között....hát...:)
A konzol bőven megteszi..
peaceeee
58.
58.
randall13
#56: Tegnap játszottam ki a Black Ops-ot, élsimítás volt csak kikapcsolva, vígan futott lagg nélkül.
56.
56.
#55: Te se sűrűn játszottál még. Csomó játék van ami vígan fut egy régebbi masinán, de ha alávágsz egy jobbat, akkor sokkalta szebben néz ki.
55.
55.
randall13
#48: A szar laptopom elviszi ajánlott beállításokon, milyen high-end pc-kről mekegnek ezek??
54.
54.
Hubert Cumberdale
#53: De basszus pont arról írtam, hogy nem a vitához szóltam hozzá. Csak tisztáztam egy félreértést. Tudom, hogy off,de most a többi ami direkt off, az mér nincs akkor cenzúrázva?
53.
53.
K2 The Highest
#45: Értelmezd az előző hozzászólásomat és azonnal rájössz!
52.
52.
MR.WOODCOCK
#50: Mit nem tudni??

http://www.game-debate.com/games/index.php?g_id=1164&game=Battlefield%203

http://gepigeny.hu/games.php?id=1297

http://bf3blog.com/battlefield-3-system-requirements/

Ennyi tudással még te is írhatnál ide cikkeket !
51.
51.
#40: Te nem bírod felfogni, hogy csak akkor játszik veled, ha hagyod. Pontosan veled játszanak, amit utána írtam, de azt már nem olvastad természetesen, hogy csak az olyanok miatt mint te, ezért van a felhajtás, mert fennakadsz rajta. Nem is érne semmit a marketingjük ha nem verné ki nálad meg a többi ilyennél a biztosítékot. Így ezen lovagolsz, és csinálod a hype-ot, még most is, pedig már rég nem aktuális az MW2...na jó, off vége :D
50.
50.
elite_hun
#48: Bocs ez minek is a gépigénye? Bf3-ét még nem tudni és ha a bc2-jé akkor meg tökmindegy mert a bf3 kcisit jobban fog kinézni
49.
49.
nagyonfaya
#48: hmm, akkor ez simán megvan...
48.
48.
MR.WOODCOCK
Minimális gépigény: Ajánlott gépigény:
CPU: Core 2 Duo @ 2.0GHz CPU: Quad-core Intel or AMD CPU
RAM: 2GB RAM: 4GB
VGA: DirectX 10 or 11 compatible Nvidia or AMD ATI card VGA: DirectX 11 Nvidia or AMD ATI card, GeForce GTX 460, Radeon Radeon HD 6850

OS: Windows Vista or Windows 7 OS: Windows 7 64-bit

Ez kb egy BC2 szóval a cikk semmit nem ér !

47.
47.
MR.WOODCOCK
A "High-End PC-k csúcsa" pedig egy ocsmány baromság, bárkinek lehet 60 FPS-e maxon egy normálisabb géppel, csak eladni szeretnének minél többet konzolra meg nyugtatni !!
46.
46.
MR.WOODCOCK
Azért az a repteres pálya nem volt semmi ! Szerintem inkább csak egy bátor húzás az egész, dehát ezek mindenbe belekötnek :)
45.
45.
Hubert Cumberdale
#43: Kérhetnék egy indokot, hogy ez most mér lett kicenzúrázva?
44.
44.
nagyonfaya
kíváncsi vagyok, hogyha a crysis 2 extrémen futott, (vagy mi volt a grafika beállításoknál), akkor mennyire bírja majd a gépem a BF3-at...
43.
43.
Hubert Cumberdale
42.
42.
shatterhand
Én sose izgultam. Mégha BFBC2 szinvonalú is lesz ps3on akkor is tetszeni fog.
Multiban senki nem fog pixelt,árnyékot számolni.
Jóccakát.
41.
41.
K2 The Highest
Mi lenne, ha a Battlefield 3-al kapcsolatban írnátok? Fejezzétek be...PM-ben is megbeszélhetitek!

Upd.: Mondtam! Ezután minden olyan HSZ, ami nem a hírhez kapcsolódik, moderálva lesz.
40.
40.
falselight
#34: sajnos nem bírod felfogni, hogy baromira nem erről van szó. én arról beszélek, hogy mennyire gusztustalan és olcsó húzás egy ilyen pályát belerakni egy ilyen volumenű játékba, csak a botrány és reklám kedvéért.
arra kényszerít, hogy civileket gyilkolássz és megbüntet, ha a rosszfiúkra próbálsz tüzelni.
ezen a ponton jutott oda a cod, ahol már nem te játszol vele, hanem a játék játszik veled. és ez a bajom, nem pedig pixeleket siratok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...