Másfél milliónál járhat az Alan Wake

  • Írta: fojesz
  • 2011. december 4.
  • Biznisz
Link másolása
Az Alan Wake-et az elmúlt évek egyik legnagyobb anyagi buktájaként könyvelték el: hiába szerették a játékosok és a sajtó is, az eladásokon ez nem érződött, ezért sokáig kétséges volt az is, kaphat-e valaha folytatást a program. Mára másfél millió eladott példánynál járhat a játék, de ez sem hivatalos infó.

Ami biztos: folytatás lesz, a Night Springs című epizód XBLA-n látja majd meg a napvilágot, és egy hét múlva, a VGA-n fogják leleplezni. Pedig ez sokáig kérdéses volt, az Alan Wake ugyanis messze nem teljesített olyan jól, mint vártuk volna egy Xbox 360-exkluzív játéktól - legalábbis az eddig napvilágot látott számok alapján.

Az IndustryGamers értesülései szerint annyira mégsem vészes a helyzet, a játék eladásaihoz ugyanis sokáig nem adták hozzá azokat a digitálisan elérhető példányokat, amiket egy tavaly megjelent Xbox 360 csomag mellé pakoltak be a készítők. Ezekkel együtt az Alan Wake közel másfél millió eladott példánynál járhat, ami ugyan nem feltétlenül sok (a Gears of War 3 egy hét alatt ennek a dupláját is összehozta), de annyira mégsem feltételez vészes helyzetet.

A korábban kiadott elemzések szerint az Alan Wake-ből az Egyesült Államokban 330 ezer példány, a világ többi részén pedig 170 ezer példány kelt el, ehhez viszont 900 ezer olyan példány is csatlakozik, ami benne volt abban a bizonyos holiday csomagban. Talán még érthető lenne, hogy ezeket miért nem számolták az összesített eladásokhoz, annak fényében viszont mindenképpen ellentmondásos, hogy a Halo: Reach ugyanilyen ajándék, digitális példányait már hozzácsapták az eredményekhez.

Mindez persze csak "értesülés", sem a Microsoft, sem a Remedy nem osztott meg hivatalos számokat. A fejlesztők egyik munkatársa annyit nyilatkozott mindössze, hogy vélhetőleg azért maradtak ki az összegzésekből a digitális Alan Wake példányok, mert annak idején ez egy teljesen új értékesítési formula volt, és csak mára vált szokványossá.

26.
26.
Pain
#24: Ez így van, véletlenül kimaradt.
24.
24.
Moldren
#21: Kiegészítem a hozzászólásodat: "...számomra"
23.
23.
Vopesz
#22: Oké, elkaptam a fonalat!
22.
22.
Daetnas
#20: Olvasd el mégegyszer.
21.
21.
Pain
Nekem is megvolt, de valahol megértem, hogy nem lett siker. 2szer végigjátszottam, nekiálltam az achiknak is, de valahogy sose tudott teljesen magával ragadni. Az elején a hangulat hatalmas, viszont a játék nagyon hamar monotonná válik. Nem mellesleg egyszerű, kihívást csak a nagyobb darab ellenfelek jelentenek vagy a tömeges támadások. Viszont minden logikai feladványt mellőz. Hangsúlyoznám nem volt rossz játék, de nem is nyújtott semmi kiemelkedőt...
20.
20.
Vopesz
#19: :) Kicsit ellentmondásos amit írsz, hogy a marketinggel meg kiadási dátummal volt baj, aztán beszúrod a végére, hogy "lebutított akciójáték".
19.
19.
Daetnas
Idén Februárban vettem 4,5k-ért újan, nagyon megérte.Az RDR mellett a kedvenc 2010-es játékom. Mikor először megtudtam, hogy ilyen rosszak az eladásai, el sem akartam hinni.

Szerintem nem a játékkal volt a baj, hanem a marketinggel, a kiadási dátummal.
Remélem erre a Microsoftnál is rájönnek, és ha kiadják az Alan Wake 2-t, az nem egy lebutított akciójáték lesz.
16.
16.
McDuff
jézusom,ilyeneket olvasok,hogy "gondolkodok,hogy megvegyem-e" + "meg van,de még nem próbáltam ki" - hát süllyedjetek el a szégyenetekbe!:P

#2: gondolkodás nélkül vedd meg,amennyiért hozzád csapják bőven megéri,hidd el nem fogsz csalódni,ha mégis,komolyan mondom meg veszem tőled!:D

#11: Te pedig azonnal rakd be a meghajtódba,játszol vele 1-másfél órát(ez a leghangulatosabb része) utána ki se fogod venni többet,csak ha már végigtoltad még aznap:D
én még mai napig azt állítom hogy eddigi életem LEGJOBB játéka!nálam ver mindent,még a Fable 2-t is,pedig az aztán...
15.
15.
kopic
#12: "meg hát az amcsiknak ez nehéz is,mert gondolkodni kell benne" Hát ezen jót nevettem!:DDDDDD Igazad van!
13.
13.
Extol
Ez is exkluzív naná hogy kevés az eladás...
12.
12.
siskanyi
Szerintem ez egy rétegjáték,ha valaki szereti ezt stílust az megveszi,meg hát az amcsiknak ez nehéz is,mert gondolkodni kell benne :D,mindenesetre én nem éreztem akkora reklámot körülötte mint egy Gears Of War-on,meg a hasonló stílusú játékok mint például a Resident Evil vagy a Silent Hill,már befutott nevek,azokat ismerik a gamerek,és sokkal "nyugodtabb" szívvel veszik meg mint ezt.
10.
10.
Zeroni
Szerintem meg simán nem egy populáris játék.Ez a játék Komolyabb, mélyebb tartalommal bír, szerintem nem meglepőek ilyen formán az eladások.
8.
8.
hedzsooo
Bukas valoszinuleg azert van belole, mert dX10 exluzivnak, az elso igazi faxa dX10-es PC jateknak allitottak be, ja meg meg az Intel C2 Quad, 4 magos procijait is azzal demonstraltak, aztan persze PC-re NEM adtak ki, a ko@sog MS. Pedig meg a sztori is felhivta magara a figyelmet, nem lett volna rossz PC-re sem, ha kijon. :P

Igy persze a PC-s kalozkodas hianya miatt nem lett veszteseges a jatek, vagy varjunk csak...
7.
7.
tundra
Boxra leginkább a lövöldözős játékokat veszik, egyszerűen rossz volt a platformválasztás. Szokták ellenpéldaként emlegetni a Heavy Raint, ami nagy siker volt PS-en.
5.
5.
elfdefender
És? Ennyi sem elég? Ha majd egyszer lesz bokszom tuti, hogy ezt be fogom szerezni. Anno úgy volt, hogy jön Pc-re is ezért vártam annyira
4.
4.
Split
Mert az a sok szemét PC-s lekalózkodta! Oh, wait...
1.
1.
robi009
legalább pc-re kidobhatták volna h kipróbáljam :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...