Valószínűleg mégis jöhet a PC-s Alan Wake

  • Írta: InGen
  • 2011. december 13.
  • Pletyka
Link másolása
Habár eredetileg PC-re, majd később PC-re és Xbox 360-ra készült a Remedy legutóbbi akciójátéka, az Alan Wake, végül az egészből pusztán az Xbox 360-as megjelenés maradt meg, s úgy tűnt, a cégnek egyáltalán nincs szándékában elkészíteni a PC-s változatot. Vagy talán mégis?

Az Alan Wake, habár elnyerte a kritikusok tetszését, a kasszáknál nem aratott valami nagy sikert. Sokakban felmerült már a kérdés: vajon PC-n nem lenne nagyobb kereslet rá, ha már úgy tűnik, az Xbox 360-exkluzív cím nem igazán érdekelte az Xbox 360-as játékosokat? Eddig úgy látszott, a Remedy teljesen ignorálja a PC-sek felől érkező panaszokat, most azonban változni kezdenek a dolgok.


Több jel is utal arra, hogy nem csak készül, de már viszonylag közel lehet a PC-s Alan Wake megjelenése. A minap a Steam regisztrációs állományaiban jelentek meg olyan nyelvi fáljok, melyek egyértelműen az Alan Wake-re mutatnak.

Ezen kívül a Remedy is szinte egyértelmű nyilatkozatokat tett az elmúlt időben. Aki Järvilehto egy finn magazinnak adott interjújában elmondta: "Sok visszajelzést kaptunk a PC-s játékosoktól, s eddig sajnos nem nagyon vettük őket figyelembe. Hamarosan kiderül, hogy valami pozitív válasszal is tudok-e szolgálni a megjelenési dátumot illetően."

A remény tehát él. A kérdés viszont még maradt: örülnétek, ha végre megjelenne PC-re is az Alan Wake?

32.
32.
ATi0021
Immáron hivatalos, hogy jön PC-re. Már ideje volt. :)

http://www.eurogamer.net/articles/2011-12-14-alan-wake-pc-confirmed
31.
31.
Vurgi
#30: #28;#29;#30: hát ezekhez csak gratulálni tudok! :DD
30.
30.
GeeZa
#29: kimoderált üzenet
29.
29.
GeeZa
28.
28.
GeeZa
27.
27.
krami
Nagyon örülök ennek a hírnek, remélem tényleg lesz belőle vmi. Ha egy normális portot csinálnak és nem csak összecsapják akkor nálam tuti vétel. Ja és remélem a DLC-ket mellékelik majd :D
26.
26.
hedzsooo
Termeszetesen johet PC-re, de nem rendelem elo, mert az a szemet MS anno jol felhuzott, h nem adtak ki vegul PC-re. Viszont ha RENDES, normalis PC-verziot kapunk, nem pedig egy gyenge portot, akkot tuti megveszem majd. :)
25.
25.
hedzsooo
#14: Hmmm.., nem ertem a logikadat. PC-n es konzolon is van a ki a multit kedveli, van aki meg nem.
24.
24.
Giggsy
#14: Nem hiszem, hogy PC-n csak a multiplayer menne. Lásd szerepjátékok, amik többsége azért még mindig inkább PCs dolog, még ha konzolon is megjelennek. Aztán ott van ugyebár az a faktor, hogy mintha PC-n a "gondolkodós" érettebb játékok jobban mennének. Még mielőtt valaki nekem ugrana: nem azt mondom, hogy a konzolos játékosok buták lennének, egyszerűen csak a PC-sekhez ez a stílus talán közelebb áll. Ezért is érthetetlen, hogy két annyira PC-re való cím, mint az LA Noire, meg az Alan Wake miért nem jött eleve is PC-n.
23.
23.
kirschakos
ha jön, akkor kipróbálom:)
22.
22.
mephi
Vegyes érzések vannak bennem. Örülnék, mert tudom, hogy egy kiváló játék, s tetejében nem csak annyiból áll az egész, hogy "nyomd a gombot és mindenki meghal".
De amikor azt mondták, hogy a PC-s tábor egy mocskos kis warez banda (lényegében ez volt a mondanivalójuk), akkor azt mondtam, hogy megtarthatják a játékukat maguknak.
Aztán kijött a progi, és a pénztáraknál lebőgött. Szerintem nálam ez a progi már örökre ki fog maradni.
21.
21.
nero66
Hát még szép h örülnénk!!!!!!!! :P
20.
20.
Macifasz
Nagyon félek attól, hogy akkor bekerült be ez a bejegyzés, mikor még úgy volt, hogy jön PC-re, és azóta nem takarították el. De, reménykedni azért reménykedem.
19.
19.
szpal
Hányszor is vittem végig...nem is tudom már.. :)
18.
18.
Split
#14: Üzletpolitika. Ha egy készülő címben van elég nagy potenciál ahhoz, hogy sikert arathasson, akkor általában a konzolgyártók fizetnek az exkluzivitásért. Gondolom az Alan Wake esetében is ezt történt, de a cím valahogy mégsem lett sikeres. Rengeteg pénzt öltek bele, hogy a játék teljesítse az elvárásokat, amit most vissza szeretnének kapni valamilyen módon. Egy port jóval olcsóbb, mint egy másik cím fejlesztése, felfuttatása, hypeolása. Az, hogy mind az L.A. Noire, mind az Alan Wake kijött, vagy kijön PC-re, annak köszönhető, hogy a main platformján nem teljesített jól. Példának okáért ott van a Red Dead Redemption, ami ugye kasszasiker lett, és hát abból ugye nem is lesz port. :)
16.
16.
15.
15.
bsg09
#14: Az Alan Wake konzolon is nehezen fogyott.
14.
14.
Donpedro
Nem értem a kiadók logikáját... Először sírnak, hogy mivel a PC-sek mocskos kalózok, ezért X játék nem jön, csak konzolra. Majd később meggondolják magukat, oké, mégis jön PC-re.

Erre milyen címeket dobnak ki? L.A Noire, meg Alan Wake, amiben egy csöpp multiplayer sincs, ergó halálra van ítélve PC-n. Aztán majd megint ránk fognak mutogatni, hogy bezzeg kiadtuk PC-re az ALan Wake-et meg az L.A Noire-t PC-re, de kutya sem vette, ezért továbbra is mellőzzük a PC-t...
13.
13.
Split
Tíz körömmel kaparnak, hogy életben maradjon a brand. :D
Mondjuk most mondhatnék sok rosszat, de most lehet mi jövünk ki jól a dologból! :D
12.
12.
Qbász
#11: Tényleg fura kicsit. A lényeg az hogy eredetileg PC játék lett volna amit a core2quad és duo procikra optimalizálnak. Ezzel is demozták. Majd később az Xbox 360 is felkerült a listára a PS3-al egyetemben. Majd a PC logo lekopott a plakátokról ugyanúgy mint a PS. Erre most meg kiderül hogy lehet hogy kijön PC-re mégis. Frankó :D
11.
11.
Vurgi
Nem szeretnék kukacoskodni, de a kék hátterű bevezető részben egy javítást kéne eszközölni, mivel kétlem, hogy "eredetileg PC-re, majd később PC-re" jönne ki a játék.
10.
10.
danez11
nem lenne rossz, ez az egyetlen normális xbox cím
9.
9.
leviske
Anno én kimaradtam az AW lázból és emellett az sem vet rá túl jó fényt, hogy később jelenik meg PC-re. Szóval nem, nem várom. Anno a Mass Effect-nek is az volt a szerencséje, hogy csak az után találtam rá a címre, miután kijött PC-re.
8.
8.
adye
A Gears of War trilógia mellett ez az egyetlen játék ami miatt gondolkoztam egy X360 vásárlásán... Azt hiszem így jegelni fogom a témát :) Ez nagyon jó hír!
7.
7.
Skyer
Wohoooo, szivesen kipróbálnám, persze!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...