Korainak tűnik az augusztus? Egyáltalán nem: ne felejtsük el, hogy a THQ menedzsmentje tavaly nyáron úgy döntött, hogy a Saints Row: The Third fejlesztés alatt álló kiegészítőjét, az Enter the Dominatrixet alakíttatja át teljes értékű folytatásnak, márpedig az a játék jó ideje készül, és már tavaly ősszel meg kell volna jelentetni.
Ez még a Saints Row harmadik része.
A Saints Row 4 munkálatai tehát még annak ellenére is előrehaladott állapotban lehetnek, hogy a készítők mögött összeomlott a THQ, és hivatalos bejelentés ide vagy oda, nem tűnik lehetetlennek az augusztusi megjelenés, amiről az eredeti játék dizájnere, Chris Stockman fecsegett a Twitteren. Az úriember szerint augusztus végén jelenhet meg a játék, még a jelenlegi konzolgenerációra.
Az IGN kérdésére a Deep Silver képviselője elmondta: a kiadó még egyeztet a Volitionnel a Saints Row 4 megjelenésének időzítéséről, és a platformlista kapcsán sem árult el semmilyen információt. Nemrég a Koch Media vezérigazgatója, Klemens Kundratitz úgy nyilatkozott a GamesIndustry Internationalnek, hogy a játék biztosan megjelenik idén.
Nos, akkor célszerű lenne megelőzni a GTA V-öt, nem igaz?
Az én sorrendem:
1.mafia
2.just cause 2, és saints row 3
3.dog days
4.GTA IV
GTA IV-en kívül mindet lejátszottam. Mindnek volt egyedisége.
Remélem a saints row 4 is vicces lesz, esetleg picit jobb grafikával, de inkább , menjen a gépen 60fps-el.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.