Az Xbox EMEA régióért felelős marketingese, Graeme Boyd a Twitteren jelentette be, hogy a Microsoft és az új Xbox is kint lesz a kölni Gamescomon. A redmondiak így legalább három nagyobb rendezvényen mutogatják majd a gépet az év végére várt megjelenés előtt: egyfelől ott van a szűk két hét múlva esedékes bemutató, utána jön az E3, és végül a Gamescom.
New Generation augusztusban is.
A Nintendo már februárban megerősítette, hogy részt vesz a rendezvényen, így egyedül a Sonynak kell már csak bejelentenie, hogy csatlakozik - igaz, ő valószínűleg így tesz majd, hiszen még a 2012-es bulin is ott volt, miközben a Microsoft, a Nintendo és más kiadók is lemondták a megjelenést.
A Gamescom idén augusztus 21-25. között lesz, kiállít majd a Bethesda, a Bigpoint, a Deep Silver, az EA, a Konami, az NCsoft, a Riot Games, a Ubisoft, a Wargaming és a Warner Bros. is többek között.
Az Alan Wake 2-ot kihagytad+uj exkluziv cimek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.