Az Amazon UK sajtóközleménye megerősítette, hogy az Xbox One kicsivel, de megelőzi a PlayStation 4-et az előrendelések alapján. A Microsoft next-gen masináját már most húsz százalékkal többen rendelték elő, mint az Xbox 360-at 2005-ben.
A népszerű internetes kereskedelmi lánc európai részlegének vezetője, Xavier Garambois kitért arra, hogy messzemenő következtetéseket még nem vonhatunk le az adatokból, azt azonban már most láthatjuk, hogy a rajongók már izgatottan várják a következő generációs konzolokat, melyek "meg fogják változtatni a játékok és az otthoni szórakozás világát".
A videojáték-részleg vezetője, Ketu Patel kifejtette, hogy mind az Xbox One, mind pedig a PS4 "nagy hatással van" mindenkire, hiszen nem csupán a legmodernebb játékokat hozzák magukkal, hanem az egész család számára az otthoni szórakozást jelentik majd.
Nagyon érdekes lesz látni, hogy a csata hogyan alakul majd a két konzolgyártó között a következő hónapokban, s melyik gép lesz majd a tuti befutó a karácsonyfa alatt.
Hozzátennénk, az Amazon olyan e-maileket küldött ki az előrendelőknek, melyben az áll, hogy az Xbox One korlátozott darabszámban állhat rendelkezésre a megjelenés napján. Az áruház jelenleg is várja a beszállítóik becsült adatait.
"Minden az egyben, egyetlen inputtal"
Pontosan így hangzik az Xbox One hivatalos reklámszlogenje, amely nem ért váratlanul minket: a cég már a konzol bejelentésekor használt ilyen, vagy ehhez hasonló szókapcsolatot. A szlogenről árulkodó képet a Los Angeles-i Convention Centerben lőtték a Gamesradar munkatársai. Mit szóltok? Az "All in One. Input One" van-e olyan fülbemászó, mint a régi "Jump In"?
Amúgy meg poén volt.
Teljesen mindegy ki vezet, ameddig mindenkinek "jó"!
( főleg, ha csak ilyen elenyésző ez az adat )
Sőt az a legjobb, ha fej-fej mellett haladnak,és akkor lesz értelme a játékok versenyhelyzetének!
Én mondjuk Ps párti vagyok, így növelni is fogom majd az eladási listáját.....ha 2 év múlva is nézik majd! : )
Egy biztos: Nagy csata lesz ez, és kivi vagyok, hogy mik lesznek az eladási adatok 1-2-3 év múlva. De én maradok az N-él. :)
Még a blockbusteres hír után posztolgatták, hogy a német amazonon pedig a PS4 vezet előrendelésékben, csak a GK-n nem rakták ki.
Nagyjabol tudjuk, hogy 400 font korul lesz az xbox, +- 20-30 font meg a kutyat nem erdekli, ha uj generacios konzolrol van szo, azaz nyugodtan elo lehet rendelni. Szinte biztosra veszem, hogy az xbox lesz a nyero az uk-ban es gondolom az usaban is, ugyhogy nem lesz ebbol nagy bukas, ahogyan azt sokan megjosoltak
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.