2016-ig támogatják az Xbox 360-at

  • Írta: zoenn
  • 2013. szeptember 5.
  • Hír
Link másolása
Aki még vár a next-gen konzolok vásárlásával, megnyugodhat, elvégre a Microsoft még három évig folyamatosan szállítja a tartalmakat az Xbox 360-ra. Nem kevesebb, mint 100 játék készül a masinára.

Yusuf Mehdi, az Xbox marketingjéért és stratégiájáért felelős igazgató a Citi Global Technology konferencián megerősítette, hogy hiába landol a boltokban az Xbox One november 22-én, a cég nem hagyja parlagon az előző generációs konzolját sem. 2016-ig folyamatosan készülnek rá játékok: pontosan 100 új címet fejlesztenek az Xbox 360-ra. Ráadásul a két masina jól megfér majd egymás mellett.

Az ígéretek szerint nem történhet meg még egyszer az az eset, hogy az új konzol megjelenésével a régi masinát egyszerűen cserben hagyják - lásd az első, méltatlanul elfeledett Xboxot. Mehdi kiemelte, hogy az elmúlt évek során folyamatosan összpontosítottak az eredményességre.

A Microsoft még három évig számít az Xbox 360-ra, a gép még mindig jövedelmező, és az Xbox Live-szolgáltatás is folyamatosan növekszik: már 48 millió tagja van.

33.
33.
Ecneb
#32: Na, mert ez most nem egy primitív hozzászólás volt?
32.
32.
p3ti
Bammeg, má megin dúrvá dzsedidzsiálydó harc megy a kommentekbe.. olyan unalmasok vagytok hogy az embernek kifolyik a nyála ha olvassa az ostoba primitív kommentjeiteket... Mintha előreprogramozott Japán sony kamikaze pilóták lennétek akiknek nem jutott repülő, hanem 1 billetyűzett
26.
26.
Huntsman
#25: Igen valószínűleg úgy írtam ezt névnek hogy nem tudom mit jelent :D
25.
25.
supair
Raptor hű a nevéhez.
Huntsmann.egyébként tudod mit jelent a neved?
Google nem ér...:-)
17.
17.
Huntsman
#15: Egyetértek, ha veszik az emberek az új konzolt, akkor úgyis le fogja szarni MS a 360-at. Mielőtt jön supair nemezisem és elhord mindennek azt még hozzáteszem, hogy a Sony se fog szerintem sokáig ps3azni. Nem azért feccolt a 2 cég ennyi pénzt az új konzoljukba, hogy aztán visszatartsák a vásárlói réteget a régebbi konzolok új tartalmaival, ugyanis abból kevesebb pénzük jönne be. Szerintem.
16.
16.
Tamogatas az is ha beszarik akkor lesz hozza alkatresz.
Jatek mar nem biztos.
15.
15.
Ja mert nem tudjak milyenek lesznek az uj szar eladasai.
Aztan ha viszik asvanyviz helyett is akkor majd valtoztatnak rajta.
Leviszik 2015re esetleg 2014 decemberig.
Aki ezt 2016-ot becumizza az elhiszi azt is, hogy a fold lapos ...
14.
14.
supair
13.
13.
Huntsman
#12: Ezt szerintem elfelejtheted :)
12.
12.
DON GONDOCS
Hát remélem a 3év támogatás nem azt jelenti hogy elárasztják a live-ot B kategóriás tucatjátékokkal. Hanem azért negyed-félévente jön egy-egy UBi-Capcom játék
11.
11.
p3ti
Korrekt, én még nem tudom mikor szándékozok váltani gépet
10.
10.
kopic
Nap hire ! En meg vagy 2-3 evig siman elleszek a 360-nal, es majd csak utanna szeretnek beruhazni egy XO-ra......
9.
9.
Ghost26Dave
Ez jó hír számomra hisz nem fogok onera beruházni.
8.
8.
Gamerdavid
7.
7.
Hulk86
#3: De ha az a maradék 10% jó Game lesz, én még azzal is megelégszek. Az még 10 jó játék erre a generációra , ha jól számoltam :)))))
6.
6.
Nebuloid
Yess! Most, akarok venni egy ilyen masinériát, jól elleszek vele amíg itt is megjelenik a VÁN, esetleg addig már SZLIM VÁN!

Mást amúgy sem igazán tehetnek, ha valamennyi rajongót meg akarnak tartani a régiókban ahol nem jelenik meg a VÁN a 0. napon.
5.
5.
szogyenyi
#3: Ezt akartam mondani én is. A franc se bánná, ha már nem jönnének rá AAA címek. Nem is baj, erőltessék az erősebb hardverre. Cserébe inkább a 360-on legyen ingyenes a Live.
4.
4.
sebtapasz
3.
3.
guitarlord
Ha az a 100 játék 90%-ban Xbox Live Arcade 2D-s platformer lesz, akkor sokra nem mennek vele......
2.
2.
PodMAN
Végre ... valami pozitív hozzáállás az MS részéről.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...