A Google megvette a Twitchet?

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 25.
  • Biznisz
Link másolása
Több forrásból is úgy tudjuk, hogy a keresőóriás egymilliárd dollárért megvásárolta a népszerű livestreaming szolgáltatót, így a Twitch immáron a YouTube-birodalom részét képezi. A pontos részletek még nem ismertek.

Májusban értesültünk először arról, hogy a Google egymilliárd dollárnyi készpénzt kínált a Twitchért. A tárgyalás már akkor a végéhez közeledett, a felek csak a versenyjogi hivatal döntésére vártak. Habár több cég - köztük a Microsoft is - bejelentkezett a videojátékos streamekre szakosodott szolgáltató megvásárlására, végül a YouTube (azaz a Google) mellett döntöttek a Twitch alapítói.

Több forrás is megerősítette, hogy végre pont került az akvizíció végére. Bár még nem tudni, hogy a pontos vételárat és a részleteket mikor teszik közzé a felek, egyelőre sem a keresőóriás, sem a Twitch illetékesei nem kommentálták az értesüléseket. A korábbi befektetők mindenesetre jól járhatnak az üzlettel, hozamuk többszöröse lehet annak az összegnek, amit beleinvesztáltak a vállalatba.

Szintén kérdéses még, hogy a cég mennyire marad független a felvásárlás után. A Twitch 2011 júniusában rajtolt, Justin Kan és Emmett Shear szolgáltatása a videojátékos streamekre és az eSport-közvetítésekre fókuszál. A Twitch havi szinten több mint 45 millió nézőt és több mint 1 millió streamelőt jelentett az év elején, akkor arra is hivatkozott, hogy ezt nagy mértékben köszönheti a szolgáltatás PlayStation 4-es integrációjának is. Március óta az Xbox One-on is lehet így játékot közvetíteni.

29.
29.
shooter1234
#23: Ez igaz, én is néha szoktam játszani a LoL -al, annak ellenére hogy nem vagyok nagy moba játékos, de nagyon ritkán játszok vele. Láttam már streamet meg videót is ahol kommentálták a meccseket, de annyira engem sem fogott meg, talán azért mert lasabb a játékmenet. az eléején ugye ölik a minionokat meg gyüjtögetnek és a játék felénél kezd kiélesedni a helyzet, ha egy csapat meg bedönt 1-2 tornyot onnan meg már elég nehéz fordítani.
28.
28.
JcGross
#27: Mi köze van ennek a YouTube-hoz? Számtalan olyan videó van amiben úgy káromkodnak mint a tengerészek, nem kis csatornákon nem kis nézettség mellett. Ez csakis a kiadó hülye agymenése lehet, vagy az ő saját döntésük.
27.
27.
daenath
#8: Indokolo en is, ha meg nem sertelek! Nagy KORN rajongo vagyok, es mit ad isten, az osszes klippjeben a "fuck" szo hirtel "suck"-ra lett valtoztatva, es hat qrva franko mikor egy Y'All Want A Single notaba a fuck that, suck that lett, puff, de meg sorolhatnam estig.
26.
26.
daenath
Roviden es gamerhez illoen: GAME OVER!
25.
25.
Gamelord
#23: Nézni szeretem, játszani kevésbé. Mindenki más.
24.
24.
Effecta
20: néha szórakoztató tud lenni egy-egy stream figyelése, és én is szeretem, ha játék közben figyelnek, kapok tanácsokat, véleményeket, és ez vica versa.
23.
23.
Unknown
#21: Szeretek LoL-ozni. De csak játszani, nézni ki nem álhatom, max ha hverom mellett ülök. Azért azt bevallom hogy egy FPS izgalmasabb mint egy MOBA nézése.
21.
21.
shooter1234
#20: Én cs go közvetítéseket szoktam nézni versenyekről, amin magyar csapatok is részt vesznek és magyar kommentátorok streamelnek. Miért? Mert magam is cs -zek és egy európai kvalifikáció izgalmas mérkőzéseket tartogathat. Bár aki nem szeret cs -zni az kb. lesz*rja és nem nézi. ennyi erővel mi a jó a foci vb -ben? Engem meg az nem érdekel.
20.
20.
Unknown
#14: Ez így van! De valaki mondjon már nekem érveket hogy miért jó játék streameket nézni. És ne kérdéssel válaszoljatok légyszives.
18.
18.
Szelenas
#16: Ja Churchill okos ember volt, a demókrácia legnagyobb ellenérve, egy beszélgetés egy átlagpolgárral.
14.
14.
randall13
#12: Gondolom te is nézted a fifa vb-t. Vagy a mostani eb-t. De ha nem, az olimpiát biztosan szoktad. Had válassza meg mindenki a maga szórakozását...
13.
13.
randall13
#9: Csak ezt a Google nem a saját szórakoztatására csinálja. Rengeteg cég és magánszemély perelte őket, hogy jogvédett tartalom van fent a videómegosztón. Viszont annyira te sem lehetsz naiv hogy azt hidd, a Google majd minden felhasználó mellé felvesz egy alkalmazottat, aki figyeli a tevékenységét és ha rosszat csinál, akkor majd szól, hogy ejnye-bejnye. Persze átháríthatná a felelősséget rád is, és akkor nem egy instant törlést kapsz, hanem egy kártérítést a nyakadba. Ha valami nagyra nő, akkor abból mindenki akar egy szeletet, ez sajnos így működik.

Nem tudom hogy megérem-e még azt, amikor az emberek gondolkodása túlmutat a saját érdekeiken. A felvásárlások nagy része akkor történik, amikor egy cég válságba kerül. A Twitch választhatott:
1) Szép lassan eltűnnek a semmibe.
2) Eladja magát, hogy növekedhessen.
12.
12.
Unknown
Én azt nem értem, hogy hogy a f@szba lehet olyasmit élvezni, mint a videójáték stream. Ez egy akkora felesleges f@szság hogy az hihetetel. Felesleges és unalmas. Nekem azt ne mondja valaki hogy élvezi nézni a másik játékos bénaságát. Nemrég haverom nézett valamilyen LoL versenyt.....azthittem fejreállok, nemhogy gyakorolna hogy ő maga is egyszer olyan szintre kerüljön hogy versenyre menjen...nem ő streamet néz. Felesleges a cucc.
11.
11.
Zsoni01
#8: a copyrightos hülyeség például. A folyamatos oktalan törlések, az idióta lájkrendszer, a bugos rendszer (nekem pl a kedvencekbe 500 videó után elkezdte a legaljára rakosgatni, és mivel nincs olyan opció, hogy a legvégére ugorjak, vissza kell lapozgatni 6-7x hogy az aljára érjek az ÚJ videókhoz). Nem lehet üzeneteket megnézni, vagy qrvára el van rejtve mert én nem találtam meg, nem lehet a csatornámra rámenni csak a /user/felhnevem linkkel. És még hasonló jóságok.
10.
10.
strike19
Rip Twitch
Nem ismertelek ,de most már meg se akarlak.
9.
9.
MrLentoFan
#8: Indoklás: Az elmúlt 7-8 évben a lényegét veszítette el! Manapság már a felhasználók keze meg van kötve, kezdve az idióta szerzőjogi védelmükkel, amit rábíztak egy algoritmusra, ami nem fogja neked nézni, hogy pl: a videóddal mennyi munkád volt csak talál valamit ami szerintük jogsértő és instant törlés, ráadásul fenyegetőznek hogy még pár ilyen és repülhetsz! Folytatván a zavaró reklámokon át, az általad is említett Google+ -ig. De ez csak személyes vélemény!
8.
8.
randall13
#1: Indokold már meg ezt a kijelentést légyszíves. A YT-vel az elmúlt 7-8 évben semmi olyan nem történt, ami miatt a hulladék kategóriába sorolhatnánk. A G+t integrálták, de ezt el is ismerték hogy hülye ötlet volt és azóta sokat is javult a komment rendszer.
Csak azt szeretitek sokan elfelejteni, hogy ha valamilyen óriáscég nem vásárolja fel a kisebbeket, akkor azok szimplán eltűnnek a semmibe. A Twitchnek is hirtelen akkora lett a felhasználóbázisa, hogy nem bírták volna továbbra is fenntartani a szolgáltatásaikat, csak minőségbeli romlás mellett. Ugyan ez volt anno a YT-vel is. Meg az Oculus Rifttel. Meg a Nokiával.
Nem tudom miért hiszik sokan, hogy ezek a cégek nem pénzből tartják fent magukat...
7.
7.
névtelenség
GK-t nem akarja megvenni? Egy szerkesztés gomb már nagyon elkéne...
6.
6.
Hunner
Több forrás alatt mit értetek? Mert a ventruebeat slowpoke-ként kb 3hónap alatt hozta le a májusi hírt, az összes többi hírportál pedig rájuk hivatkozik...
4.
4.
Cristiano
#1: ez még csak kezdet lehet Google meg veszi nasat-is
3.
3.
Ehrmahgehrden
#1: Mégis mitől várt hulladék sorsra a YouTube ? GooglePlus-t ránk erőltették aztán annyi, aki meg egészen máig nem tudott hozzászokni azzal valami baj van.
Egyébként hál' Istennek, hogy a Google megvette ezt a bugos, működésképtelen foshalmazt, most legalább lesz egy rendes tulajdonosa ami azért hajlandó lesz megjavítani.
2.
2.
_Botika_
#1: Előbb, utóbb minden ilyen céggel ez fog történni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...