Május óta kapható a The Witcher 3: Wild Hunt, így jó eséllyel többen is akadnak köztetek, akik többször is végigjátszották az év egyik legjobb játékát. Nos, azok a fanatikusok, akiknek már nem tud újat mutatni a cím, valószínűleg meg fognak őrülni a The Witcher 3 utolsó ingyenes DLC-jéért, ami hozzáadja a játékhoz a New Game+ módot is.
Nagy dobásra készül tehát a CD Projekt RED, talán ez is az oka annak, hogy az adalék nem érkezik meg a héten, még dolgozniuk kell rajta a készítőknek. Hogy mikor számíthatunk a megjelenésére, az nem derült ki, a játék hivatalos Facebook-oldalán későbbre ígérték az első részleteket a srácok.
A The Witcher 3 a megjelenése óta kapott kisebb-nagyobb bővítményeket, és bár az ingyenes sorozatnak vége, a lengyelek már gőzerővel hegesztik azt a két expanziót, amelyekért fizetni kell ugyan, de lényegesen tartalmasabbak lesznek az eddigi DLC-knél.
Apropó, már egyszer talán írtam erről(nemcsak ezen az oldalon), hogy nekem a Last of Us nem volt akkora durranás, pedig direkt mások unszolása miatt vettem meg PS3-ra anno. És mert valamennyire tetszik a Revolution - Walking Dead hangulatának párosa benne. Lehet, túl magasra helyeztem a mércét, de nekem nem tetszett a történet kiszámíthatósága, nem tetszett az sem, hogy a játékmenet egy idő után már monotonitásba fulladt, a mesterséges intelligenciával és az ellenségeim változatosságával is éppúgy gondjaim akadtak, de ugyanakkor elismertem, hogy jó volt, pörgős volt és egyszeri alkalommal élvezetes is. Soha nem mondtam, hogy rossz játék lenne, csupán mások az igényeim. Erre valahol csak azért is belém kötött valaki, hogy mégis melyik YouTube videóban játszottam ki a játékot? Elkezdett utálatot táplálni irántam, csak mert nem vagyok a többséggel. Ilyenkor nehéz félre tenni az indulatokat, de végülis sikerült normálisan megtárgyalnom vele mindent anélkül, hogy elfajultak volna a dolgok.
Ha még nem tettétek volna, olvassátok el a Lord Vader által írt, A Fanboyság pszichológiája című blogot és valahol magatokra fogtok benne ismerni.
UI:Szerintem a Last Of Us is hatalmás játék ,de a kettöt összehasonlitani olyan mint ha a balettot hasonlitanád a focihoz.
Az meg, hogy jóval többen áradoznak róla, mint szidják, az lehet számodra érthetetlen és idegesítő, de mindezektől függetlenül hidd el, hogy egy csomó embert kiábrándít a rengeteg bug, ami benne van. Engem még kicsit a harcrendszer egyszerűsége is zavar, pedig alapvetően élvezetes, de például egy Dragon Age Inqusition harcrendszert, jobban preferálok, mivel ott több taktikai lehetőség állt rendelkezésre.
És itt kezdődik néha a fanboykodás, amikor még civilizált, indokolt válaszoknál is az jön, hogy én vagyok a köcsöggyerek, akinek nem fut a witcher ;)
Én amúgy örülök ennek a lehetőségnek, csak már javában benne vagyok a 2. futamban. A 3.-at meg majd akkor fogom elkezdeni, ha már meg van a két nagy kiegészítő.
dcakee : DS ng+ rendszere tényleg parádés. A Rezi4 is nagyon tetszett így:)
Előbb-utóbb szeretném platinázni, de legnehezebb fokozaton végig vinni 0-ról nem csak nehéz, de "unalmas" is, mindent újra beszerezni és felfejleszteni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.