Ugyan a héten még arról szóltak a hírek, hogy a készítők következő játéka, a Cyberpunk 2077 már 2016 végén napvilágot láthat, mi azonban nem vagyunk ennyire optimisták. Annál is inkább, hiszen a CD Projekt RED vezérigazgatója, Adam Kiciński a lengyel Money magazinnak elmondta, hogy a marketingkampány addig nem startol el, míg készen nem állnak arra, hogy mutassanak valamit a játékból. Pedig már van tervezett megjelenési dátumuk is.
Továbbá még egyáltalán nincs lefutva a The Witcher 3: Wild Hunt sem, és a csapat a következő évet is Geraltnak szeretné szentelni. A 2016 első felében érkező második kiegészítő, a Blood and Wine utánra is maradt ötletük a srácoknak, ráadásul az eladások is azt mutatják, hogy megéri tovább támogatni az RPG-t.
Kiciński kijelentette, hogy eszük ágában sincs parlagon hagyni a The Witcher 3-at és átcsábítani a játékosokat a Cyberpunk 2077-re, hiszen még mindig van pénz Geralt kalandjaiban. Ez így leírva kicsit furán hangzik, de a fejlesztők megnyugtattak mindenkit: nem akarják kihasználni a rajongókat a pénzükért, egyenrangú partnerként tekintenek rájuk, kikérik a véleményüket, ami sok más cégről nem mondható el.
Mindent lehet fokozni, mindig mindennél van jobb legyen szó bármiről. Klaviatúra, egér, egyéb beviteli kiegészítő, kontroller, monitor, TV, a szoba megvilágítása, hangtechnika, fűtés/légkondi, prostituált, LSD...
Ha valakinek valami tetszik minek azzal foglalkozni hogy másnál mi van. Jó vannak olyan végletek amikor tényleg indokolt egy kis irigység, de ez kivédhetetlen, illetve nem mindenkinél jelenik meg (pl egy low beállítás 10 fps-sel, vagy ultra 60-nal). De legtöbbször azért nem erről van szó, illetve nem erről szoktak folyni a viták. Ennyi erővel várj 10-15 évet, és az akkori konfigoddal kezdj csak bele mert szebb lesz, tele AA, 4k, modok stb, de nem tökmind1?
A kommentet nem címeztem személyesen senkinek, akinek nem inge....
További szép estét.
Kinyitom a hidegvizet a starwars focimzeneje szol, a meleg csapra meg a witcherbol jon barmi...
Lenyűgöző a làtvànyvilàg, az audio, a törtènetek, a szìnèszi jàtèkok...... egy az egyben làtszik èrződik rajta hogy ezt bizony szìvvel lèlekkel kèszìtettèk.
Szerintem mèg a legnagyobb (Warner Bross, Dreamworks.....) filmkèszìtők is kalapot emelhetnek azèrt amit a CD Projekt Red "kitalàlt" ès ahogy tàlalta. Nem is emlèkszem melyik film volt az utolsò amibe ennyi energiàt fektettek....
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.