Közel hétéves már az Avatar, az évek óta tervezett és ígért folytatásoknak azonban továbbra sincs se híre, se hamva. Eredetileg 2014 karácsonyán kellett volna bemutatkoznia a második résznek, de ahelyett, hogy ismét ellátogattunk volna a Pandorára, Cameron bejelentette, hogy a tervezett két folytatás helyett hármat készít, amelyek közül idén karácsonykor kellett volna jönnie az elsőnek, hogy aztán évenként jöjjön a másik kettő is.
Ebből se lett semmi, sőt, legutóbb már arról lehetett hallani, hogy legalább egy évvel biztosan csúsznak a premierek. Ehhez képest most a rendező megint megkavarta a dolgokat, a Las Vegasban tartott CinemaConon ugyanis a Fox paneljén megerősítette, hogy annyi elmesélnivaló ötletük van, hogy nem három, hanem négy folytatást kap az Avatar. Az első 2018 karácsonyán érkezik, majd a sorban harmadik epizód 2020 karácsonyán, míg a harmadik és negyedik folytatás 2022 és 2023 karácsonyán kerülne mozikba.
Cameron azt is elárulta, hogy az a céljuk, hogy egy méretes univerzumot építsenek fel, így lényegében mindegyik rész illeszkedik majd ebbe az univerzumba, de önálló történetet mesélnek el.
A True Lies szintén nagyon jó, pedig akkor már jó ideje pályán volt, de zseniális remake lett.
A Titanic-ra meg mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egy kezdettől hanyatló rendező munkája lenne.
eeeeee...
Nem sok filmet rendez és azok alapján is inkább mondanám, hogy egyenletesen esik a színvonala. Nem túlságosan meredeken ugyan, de a Terminator első része volt a pályája csúcsa, ami talán az első rendezése.
A fikázoknak inkább a Tuzgyuru tipusú sci-fiket ajánlanám.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.